Fotó: Borboly Csaba – Facebook

Több névtelenségbe burkolózó portál próbálja vakvágányra terelni a múlt héten, a pápai audiencián való jelenlétünket, és a lényegről, Márton Áron boldoggá avatásáról, a figyelmet elvonni.

A pápai audiencia végén készült élő videó egyik félmondatát emelik ki szövegkörnyezetéből, amit Erdély és Drakulával kapcsolatosan tett Ferenc pápa – természetesen tréfából. Mindezt mosolyogva, jelezve kijelentésének tréfa jellegét. Számomra egyértelmű következtetés, hogy ismeri Márton Áront, Erdély nagy püspökét – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

– Kérem, ne higgyenek minden fake news portálnak! Az olyan honlapban, amelynek impresszuma sincs, nem tudjuk, kik szerkesztik, ne bízzanak! Ezek a felületek – mert sajtónak nem nevezném – csak a kattintásszámot hajhásszák, annak alapján pedig a hirdetőket, illetve azok pénzét – fogalmazott Borboly Csaba. (sajtóközlemény)

30 hozzászólás

  1. Dobai

    A pápa semmiképpen sem “ismeri” Márton Áront, hisz ő
    már rég halott. Esetleg ismeri a munkásságát, életutját
    stb. Nincs itt semmi rosszidulat a beírásokban csak
    az van, hogy egy politikusnak az a feladata, hogy
    fényezze önmagát, az ellenzéknek pedig az, hogy szapulja őt.
    Ez minden országban így van. Ha nem hisznek nekem, akkor
    kérdezzék meg Dr.Mikulás bátyámat, a legismertebb erma pápista
    szélhámost és Nike cipőtolvajt. Ez utobbiért imádkozzunk
    érte, azért hogy minél hamarad tudja eladni a lopott cuccot.

    Válasz
  2. LEHEL

    Kedves székely és székelykedő testvéreim! Ha marjuk, gúnyoljuk egymást, akkor valóban inkább leszünk Drakula népe, mint Márton Ároné.
    A pápa lehet, hogy pont erre célzott.
    Vegyük ki a saját szemünkből a gerendát, mert félvakon nem lehet máséból kivenni a szálkákat 😛
    Akinek inge, az vegye magára! Én is azt teszem.

    Válasz
  3. antal m.

    Tóducz alias Dzsó,- folytatja a le káderezést!?

    Válasz
  4. antal m.

    Tóducz alias Dzsó! Amikor Aradon jártam ELŐSZÖR és tudomást szereztem a vértanúk mindenikéről,
    akkor Ön még pólyás baba lehetett! /környékén katonáskodtam/ Nincs és nem volt
    életemen át, – magyarsági hiány érzetem! KOPOGJA SAJÁT KAPUJÁT!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., talán csak nem 90 éves?

      Válasz
  5. antal m.

    Tóducz Dzsó! Hol szerezte káderkiképzőjét? -elbukott!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. – ?

      Válasz
  6. Névtelen

    Márton Áron forogna sírjában ha ezeket a hozzászolásokat elolvasná😔

    Válasz
    • Tóducz

      Tévedni tetszik Névtelen, Márton Áron örülne!

      Válasz
  7. antal m.

    Tóducz! Egy Aranka nevezetű, Önnek válaszolt értelmesen!

    Válasz
    • Tóducz

      Én is neki antal m.

      Válasz
      • Tóducz

        Székelyföldi S.S.Dzsóé, alias antal m., tessék megkérdezni a szlovák Arankájától, hogy az aradi vértanúk között hány “igazi” magyar vezetéknevű legyilkolt magyar hazafi volt? Egyébként, nem az a magyar, akinek a vezetékneve magyarosan hangzik, hanem az akinek a gyerekei és unokái magyar nyelvű iskolában járnak/járni fognak, helyesen tudnak magyarul beszélni és írni. Sok zsidónak ékes magyar vezetékneve van és mégse magyarok!

        Válasz
  8. antal m.

    Ne beszéljen senki Borboly Csaba helyet, mert elég tapasztalt személy és ő végzi a dolgát!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., Ön bakter a tanácsnál?

      Válasz
  9. SZŐCS Margit

    Elkeserítő, hogy mennyi rosszindulatú, mocsok ember van közöttünk. Most aztán boldogok, hogy oda mertek mondani Borbolynak?

    Válasz
    • Tóducz

      Hát igen kedves Margit, vagyunk szerencsére még egy néhányan tiszták, nem Bojbojok! Olyanok, akik Márton Áron püspök emlékét nem használjuk politikai megfontolásból az előmenetelünkért!

      Válasz
    • Sorok-Soros

      Kedves Margit igaza van,sok a rosszindulatu,irigy ember,es nem ,,odamondanak,, Borboly urnak,hanem csak kihasznalva a lehetoseguket,mocskolodnak,mert tudjak,hogy semmi batodasuk sem lesz,es ez az orvossag szamukra. O pedig vegzi a munkajat. Az ilyenek tartsak ,,tisztanak,,magukat,pedig jobb lenne,ha kihuznak a fejuket a homokbol,vagy egyebekbol.

      Válasz
      • Tóducz

        S.S.Dzsóé, ez lenne a munkája? Én úgy tudom, hogy tanácselnök, s nem vatikáni idegenvezető!

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Toducz ur,mar reg tudnia kellene,hogy a Vatikan nem csak a Katolikus egyhaz feje,hanem a Vatikan ALLAMFOJE is. Azert is csodalkozok,hogy meg nem ertik sokan,hogy ahoz,hogy Romaniaba menjen latogatni,oda mint Allamfo megy,es azt elore kidolgozzak,hogy mit latogat meg,es hogy kikkel tanacskozik.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Kimaradt: Oszentsege nem csak … elnezest.

          • Tóducz

            S.S.Dzsóé, ne vatikánoskodjon, nem áll jól egy fűnyíró migráncsnak. .

          • Tóducz

            S.S.Dzsóé, Önnek mindent elnézünk. Indok: 1. Ön Erdélyből származó amerikai sáska, az az, fűszakértő és zabáló. 2. A magyarsághoz annyi köze van, mint Daicoviciu és Pascu romák történelem “tudósoknak”. 3. Nem írom tovább, mert mély depresszióban esne a messzi távolban. Ön identitás krízisben van!

  10. Névtelen

    Bodboly úr miket beszél ōssze-vissza? Megnyugtatom hogy nem hinném hogy ismeri Màrton Àront. Ismeri a migrànsait sajnos….

    Válasz
  11. Dr.TR.Howard

    Jól van borboli. Szóval a katolikus pápa (mint ilyen!) inkább viccelt egyet drakula emlegetésével minthogy inkább kiejtse a száján Márton Áron vértanú kat. püspök(!!!) nevét vagy akár Csiksomlyót. Ühüm…

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves Dr.TR. Howard.
      Vagy a “vértanú” fogalmának tessék utána nézni, vagy Márton Áron személyének.

      Válasz
  12. Névtelen

    Borboly Csaba beszélt a pápával és nem ön .Tudja pontosan,hogy mit mondott a szentatya.

    Válasz
    • Tóducz

      A Szentatyát nagybetűvel kérném kedves Névtelen. A videó beszél, Bojboj pedig következtetve magyarázgat!

      Válasz
  13. Tóducz

    Beijedt valamitől a Bojboj és nekifogott következgetni, anélkül, hogy idézte volna pontosan azt, hogy mit válaszolt szó szerint a pápa neki, amikor kérte tőle Márton Áron szentté avatását és meghívta Erdélybe, Csíksomlyóra! Élő videofelvétel hanganyagát, hogy lehet fake news-ezni Bojbojka?

    Válasz
    • Névtelen

      Toducz úr ismételten hozza korábbi formáját, szétszed, kritizál, rombol, de semmi építőt nem kínál. Én a pápáért kiállva, megkérdezném okoskodó őkelmét: miből következtet arra, hogy nem tudhat a szentatya Márton Áronról? Jaj, mert nem jelezte Tóducz úrnak… értem

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Névtelen, ennyi erővel névvel is vállalhatná hozzászólásait. A Szentatyát így írják, nem kisbetűvel!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.