A zenekar tagjai a náci haláltáborok foglyait imitálják az új, Deutschland (Németország) című albumukat reklámozó videóban. A koncentrációs táborok foglyai által viselt csíkos rabruhában, az akasztófa alatt, kötéllel a nyakuk körül láthatók benne.

Az üzenet nem világos, a videóban csak instrumentális zene szól. A 35 másodperces videó végén a Németország felirat tűnik fel régi német (gót) betűkkel.

Zsidó és nem zsidó politikai aktivisták egyaránt elítélték a videót, amely szerintük átlépett egy határt. Charlotte Knobloch holokauszttúlélő, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának volt elnöke a Bild című lapnak nyilatkozva felelőtlenségnek nevezte a holokauszt üzleti célú felhasználását és bagatellizálását, ahogy az szerinte a videóban történik.

A “művészi szabadság ízléstelen kihasználásának és elfogadhatatlannak” nevezte a videót az antiszemitizmus elleni német kormánybiztos, Felix Klein is.

“A soát nem szabad reklámcélokra felhasználni” – háborodott fel Alexander Graf Lambsdorff a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) politikusa.

A botrány ellenére (vagy éppenséggel lehet, hogy ezért is), már több mint egymillióan kattintottak a Youtube-on a kedden feltöltött videóra.

Több mint 20 millió eladott albummal a Rammstein – amelyet egykori keletnémet zenészek alapítottak 1994-ben Berlinben – a legnépszerűbb németajkú zenekar a nagyvilágban.

Nem ez az első felháborodást kiváltó húzásuk, több botrányt is kavartak már albumaik, melyek olyan témákat is érintenek, mint a szadomazochizmus, a homoszexualitás, a zaklatás, a szexuális erőszak, a nekrofília, a pirománia, vagy éppen a kannibalizmus.

2009-ben megtiltották Németországban, hogy a Liebe ist für alle da (A szerelem mindenkié) albumukat kitegyék a lemezboltokban, szadomazochista utalásai miatt.

Kritikusaik szerint provokatív megnyilvánulásaik a náci ideológiával határosak. Az együttes tagadja a szélsőjobboldaliság vádját.

Pálfi Rita / Euronews / Reuters / MTI

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Há legyen már egy kicsit ilyen is, ne csak a Bibi botrányai!!!!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.