Kifutott az időből a brit kormány, ha az október végi brexit-határidő valóban kőbe vésett, ahogyan azt a miniszterelnök állítja – vonja le a következtetést egy friss londoni szakértői jelentés.

Az Institute for Government nevű brit elemző intézet szerint akkor sincs már elég idő október 31-ig tető alá hozni, majd jóváhagyatni egy új megállapodást, ha Brüsszel már holnap igent mond a Theresa Mayjel kötött alku felülvizsgálatára. Márpedig erről egyelőre szó sincs, az Európai Bizottság hallani sem akar arról, hogy újrakezdje a vitát.

Az intézet brexit-munkacsoportjának tanulmánya azt hangsúlyozza, hogy nemcsak a kormánynak, a brit parlamentnek sincs már mozgástere ahhoz, hogy megakadályozza a “no deal brexitet”. A képviselők szeptember 3-ig szabadságon vannak, úgyhogy a vészforgatókönyv, vagyis a kormány elleni bizalmatlansági indítvány levezényléséhez sincs elég idő. És ha a kormány nem is élné túl a szavazást, még két hétig hivatalban maradhat, az előrehozott választások előkészítése pedig törvény szerint is minimálisan öt hét.

A kormányfő, Boris Johnson kitart kampányígérete mellett, úgyhogy a kereskedők súlyos pénzeket fektetnek raktárkészleteikbe, és a britek még ezzel együtt is nehéz tél elé néznek áremelkedésekkel, hiánycikkekkel.

Flóri Anna & Alice Tidey / Euronews

4 hozzászólás

  1. antal m.

    Közel egy fél évszázad,/46 év/ az angoloknak nem vált be az elvárásuk!
    A Franciák is jó gyerekek, csak ne vegyíts velük! Nagyon szeretnek minket,…………..!?

    Válasz
  2. antal m.

    ŐK IS KEZDEMÉNYEZŐI VOLTAK AZ EU -NAK! A mi ment egykor, – nem megy a XXI században!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., 1951-ben alapították: a Benelux államok, az NSZK, Franciaország, Olaszország. Az Egyesült Királyság 1973-ban csatlakozott!!!!!!!!!!!!!!

      Válasz
  3. Tóducz

    Kész angol kabaré.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük