A székben hátra dőlve, karba tett kézzel nézik Párizsból, ahogy London újabb kísérletet akar tenni az október 31-i brexit elhalasztására.

A brit kormányoldal arra készül, hogy megfúrja a törvényt, amivel megállapodás híján a brexit idejének kitolását kellene kérnie, ellenzéki oldalon pedig azon dolgoznak a jogászok, hogy legyen halasztás.

Ennek a jogászkodásnak a hiábavalóságára világított rá a francia külügyminiszter egy vasárnapi nyilatkozatával.

„A briteknek meg kell mondaniuk, mit akarnak” – jelentette ki Jean-Yves Le Drian.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egy esetleges halasztási kérelemre hogyan reagálna a francia kormány, a külügyminiszter elég határozott választ adott.

Jean-Yves Le Drian azt mondta, hogy a jelenlegi ismeretei szerint nincs olyan körülmény, ami okot adna arra, hogy egyáltalán elgondolkodjanak egy ilyen kérésen.

Boris Johnson azt szeretné, ha újragondolnák az elődje és az unió között megkötött kilépési megállapodásból a biztosítékot, amivel továbbra sem kellene határellenőrzés Írország és a britek által uralt Észak-Írország között.

Párizs korábban sem volt nagy támogatója a brit halasztási kérelmeknek főleg azért, mert Franciaország kimondottan jól járna egy rendezetlen brexittel.

Péter Rudi / Euronews