Komoly kihívásokkal néz szembe az Egyesült Királyság, miután a brit jogalkotók hatalmas többséggel utasították el a miniszterelnök brexitügyi javaslatát.

Theresa Maynek január 21-ig új javaslattal kell előállnia az Európai Unióból való kilépés körüli teendőkkel kapcsolatban. Számos lehetőség áll előtte, ragaszkodhat elutasított tervéhez, új tárgyalásokat kezdeményezhet az EU-val, de egy második népszavazás is lehetséges alternatíva.

Ugyan pár napja túlélt egy újabb bizalmatlansági szavazást, de a népszavazás akaratát végrehajtani továbbra is lehetetlen feladatnak tűnik. Az ország polgárai sem látják egyértelműen a helyzetet, sokan aggódnak.

„Személy szerint én maradnék az EU-ban, én a kiválás, és annak a gazdasági hatásai miatt aggódóm” – mondta egy londoni járókelő.

Egy másik szerint „Csak azt kell csinálnunk, amit megszavaztunk, és azután tervezgetni. Ez mindenkit érint, azt kell tennünk, amire szavaztunk.”

Egy férfi azt mondta: „Szerintem a politikusok zavart keltettek, mert a politikusok leginkább abban a kényelmes székükben szeretnének maradni.”

Az Egyesült Királyság március 29-én hagyja el az Európai Uniót.

Euronews