Bruno Mars amerikai énekes, dalszerző, miután átvette az év albumának járó gramofonszobrocskát a Grammy-díjak 60. átadási ünnepségén Fotó: Matt Sayles / MTI/AP

Mind a hat jelölését díjra váltotta Bruno Mars a 60. Grammy-díjak átadásán hétfőre virradóra New Yorkban. A hawaii születésű dalszerző-énekes a legfontosabb kategóriák közül háromban is diadalmaskodott. A rapper Kendrick Lamar is hat Grammyt kapott, a legtöbb jelöléssel rendelkező Jay-Z viszont üres kézzel távozott.

A Grammy-díjakat több tucat kategóriában ítélik oda, ezek közül a legfontosabb az év albuma, az év dala, az év felvétele és az év felfedezettje.

Az este nagy nyertese Bruno Mars volt, aki már a gálát megelőző órákban kapott három Grammyt az R&B kategóriákban, később aztán átvehette That’s What I Like című slágeréért az év dalának járó, 24K Magic című számáért és az azonos című lemezért pedig az év felvételének és albumának járó Grammyket.

A rapper Kendrick Lamar hét jelöléséből ötöt díjra váltott az amerikai zeneipar legjelentősebb elismeréseinek átadásán. A kaliforniai előadó a rap kategória összes díját besöpörte: Grammyt kapott a Rihannával közösen előadott Loyalty című számért, a Humble. című felvételért három szobrocskát is átvehetett, emellett Damn című albuma is díjat ért a legjobb rapalbum kategóriában.

A legtöbb kategóriában, nyolcban Jay-Z-t jelölték, ő azonban üres kézzel volt kénytelen távozni a gáláról.

Az év felfedezettje Alessia Cara kanadai énekesnő lett.

A pop kategóriákban két Grammyt kapott Ed Sheeran, aki nem vett részt a gálán, Shakiráé lett a legjobb latin albumért járó díj, míg a legjobb elektronikus zenei album a német Kraftwerk formáció 3-D The Catalogue című lemeze lett. Megkapta harmadik Grammy-díját a Rolling Stones: Blue & Lonsome című lemezük a legjobb hagyományos blueslemez kategóriában nyert.

Posztumusz kapott Grammy-díjat mások mellett Carrie Fisher színésznő és Leonard Cohen énekes.

A háromórás nagyszabású gálát Kendrick Lamar nyitotta meg, lendületes produkciója alatt táncra perdült a Madison Square Garden közönsége. A gála 15 év után tért vissza New Yorkba, a hírességek jelentős része pedig fehér rózsát viselt a nők elleni szexuális erőszak és hátrányos megkülönböztetés miatt tiltakozva. A műsorban megemlékeztek azokról, akik koncerteken haltak meg, és a show nem volt mentes a politikától sem: Hillary Clinton zenészek társaságában olvasott fel Michael Wolff Tűz és düh – Trump a Fehér Házban című bestselleréből.

Rihanna barbadosi énekesnő és Kendrick Lamar amerikai rapper, dalszerző, miután átvették a legjobb rapelőadásért járó gramofonszobrocskát a Grammy-díjak 60. átadási ünnepségén Fotó: Matt Sayles / MTI/AP

A Madison Square Gardenben tartott show házigazdája James Corden volt, fellépett mások mellett Lady Gaga, Pink, Elton John és Sting is.

Az elismerésekről az amerikai lemezakadémia 13 ezres tagsága szavazott.

Magyar Nemzet / MTI