Kép: digitaltrends.com

Közel egymilliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság szerdán a Qualcomm amerikai mobiltelefonchip-gyártóra az uniós trösztellenes szabályok megsértése miatt.

A brüsszeli testület szerint a Qualcomm határozottan visszaélt piaci erőfölényével, mivel 2011 óta dollármilliárdokat fizetett az Apple informatikai óriáscégnek, hogy az ne vásároljon a konkurensektől, és kizárólag a vállalat által gyártott processzorokkal szerelje okostelefonjait és táblagépeit.

"Ez azt jelentette, hogy a Qualcommal gyakorlatilag egyetlen riválisa sem versenyezhetett ezen a piacon, függetlenül attól, hogy milyen jók voltak a termékeik" – mutatott rá Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

"A Qualcomm több mint öt évre szabálytalanul kizárta riválisait az LTE sávszélességű chipkészletek piacáról, így betonozva be a dominanciáját" – mondta Vestager, hozzátéve, hogy a cég ezzel akadályozta az innovációt és lehetetlenné tette a választást a fogyasztók számára.

Az uniós biztos elmondta továbbá, az Apple-re azért nem róttak ki bírságot, mert ebben az esetben "egyértelműen" a Qualcomm élt vissza az erőfölényével.

A 997 millió eurós bírság a vállalat tavalyi árbevételének mintegy 4,9 százalékát teszi ki. Az Európai Bizottság 2015-ben indított vizsgálatot a kaliforniai cég ellen, amely a világ legnagyobb mobiltelefonchip-gyártója.

Bennfentes források szerint az uniós versenyjogi hatóság a következő hónapokban egy másik ügyben is megbírságolhatja a Qualcommot, amiért a vállalat úgynevezett ragadozó árképzési gyakorlatot alkalmazott, azaz áron alul adta a chipjeit annak érdekében, hogy kiszorítsa a piacról egyik egykori riválisát.

Az Egyesült Államok korábban azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy módszeresen vesz célba amerikai cégeket, s egyes szakemberek szerint a mostani döntés is fokozni fogja a feszültséget Washington és Brüsszel között.
Hasonló ügyben Brüsszel tavaly júniusban rekordösszegű, mintegy 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki a Google amerikai internetes óriásvállalatra. Korábban pedig az ugyancsak amerikai Intel mikroprocesszor-gyártót büntették 1,06 milliárd euróra a trösztellenes szabályok megsértése miatt.

Bajnok Artúr / MTI