Csütörtök délután vette kezdetét az Érintkezések magyar utazókról és felfedezőkről kiállításmegnyitón meghirdetett diákvetélkedőnk.

Az iskolák közti megmérettetésen Derzsi László, az RMDSZ városi szervezetének elnöke elmondta, az volt a célunk, hogy olyan neves magyar utazók tevékenységét ismertessük meg a diákokkal, akik ázsiai és afrikai expedíciójuk során a 19. és 20. századokban különböző kutatásokat, felfedezéseket tettek. „Lehetővé tettük a diákok számára, hogy ők maguk is más kultúrákkal érintkezhessenek, felfedezhessék Brüsszel, Bukarest vagy éppen Eger városát” – hangsúlyozta.

Hat iskola diákjai (Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: RefiKaraván, Bányai János Műszaki Szakközépiskola: Hajnalcsillagok, Benedek Elek Pedagógiai Líceum: PoliPeda, Dr. Palló Imre Művészeti Líceum: folyékony napsugarak, Kós Károly Szakközépiskola: Sztambul, Tamási Áron Gimnázium: Gimikém) neveztek be a nyereményekért.

A zsűriben helyet foglalt Derzsi László, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke, Imre Gábor az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, valamint Kápolnási Zsolt történész.

A benevezett csoportok a vetélkedőn kérdéssorokat kaptak a korábban megadott háttéranyagból és a helyes válaszok függvényében szereztek pontszámokat. A tudásuk mellett a kreativitásukat is értékeltük.

Brüsszeli tanulmányútra az első helyezett folyékony napsugarak fognak utazni, meglátogatva az Európai Parlamentet, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő felajánlásával. A második helyezett RefiKaraván, Antal Lóránt Hargita megyei szenátor meghívására Bukarestet és Románia Parlamentjét fedezheti fel. Míg a harmadik helyezést elért Hajnalcsillagok a Heves Megyei Önkormányzathoz látogathatnak le Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke felajánlásával.

A további három csapat különdíjban részesült, a megújult Páva Spában csobbanhatnak vigaszdíjként. A megmérettetésen a legaktívabb szurkolótábort is díjaztuk, az UIET közreműködésével.

Derzsi László, az RMDSZ Székelyudvarhelyi Városi Szervezetének elnöke