Az európai parlamenti képviselők és brüsszeli civil szervezetek is elítélték a STOP SOROS-ként elhíresült törvénycsomag megszavazását, amely jelentősen korlátozza a menekülteket segítő szervezetek munkáját. A budapesti döntéssorozatok egy másik eleme 25 százalékos adót vetne ki ezekre a szervezetekre.

Egy holland EP-képviselő, Sophie in 't Veld úgy reagált, ellenőrizni kell, hogy a törvénymódosítások megfelelnek-e az EU-normákat, történetesen az alapvető emberi jogoknak. A képviselő azt sem érti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mindig a keresztény értékekre hivatkozik. A Bibliában van egy történet az irgalmas szamaritánusról, de akkor mégsem keresztényi feladat segíteni az embereken? Hogyan lehet bűncselekmény a segítségnyújtás? – kérdezte.

Több civil szervezetben felmerült, hogy a Stop Soros törvénycsomag sért az EU-s és a nemzetközi jogot. Az Amnesty International európai vezetője hangsúlyozta, hogy összetett társadalmi-gazdasági tényezőkkel néznek szembe az emberek egész Európában. Ahelyett, hogy ezeket megoldanák, bűnbakot keresnek, méghozzá olyanokat, akik valójában nem is jelentenek problémát, legalábbis Magyarországon. A statisztikai adatokból tudni lehet, hogy alig fogadtak be menekülteket és migránsokat, tehát ez az egész csak propaganda kampány, amellyel megbélyegzik azokat, akik kiállnak a jogaikért – mondta Iverna McGowan.

Az Euronews kérdezte az Európai Néppártot, melynek a Fidesz is tagja, hogy véleményezze a magyar parlament döntését, de egyelőre nem kívántak reagálni.

Euronews