Búcsú Dimény Andrástól

A vargyasi unitárius gyülekezetnek, az egyetemes egyház legnagyobb lélekszámú falusi gyülekezetének Dimény András negyvenhat évig volt hitéleti vezetője, lelkésze. Ez idő alatt hűen szolgálta a legnehezebb időkben is egyházát, helyi magyar közösségét.

Vargyasi ötgyermekes család sarja volt, 1917. október 1-jén született. Elemi iskolai tanulmányait is itt végezte. Tanítója, Kiss Károly ismerte fel szegény sorú diákja tehetségét és juttatta ösztöndíjjal kollégiumba, Kolozsvárra gimnáziumba. Róla mondta 101 évesen: „Áldott ember, neki köszönhetem, hogy nyakkendőt köthettem.” Kiemelkedő eredményeinek köszönhetően eleinte ösztöndíjjal tanult, majd tanárainál segédkezett és gyengébb tanulókat korrepetált.

1937 nyarán román nyelven érettségizett, ami az osztályból csupán hármuknak sikerült. Beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetem jogi karára, de talán egy isteni sugallatra a lelkészi hivatást választotta és 1937–1941 között elvégezte a kolozsvári unitárius teológiát. Gyakorlati éveit Korondon kezdte, segédlelkész volt, majd hitoktató. Jött a második világháború, melyben a Kolozsvári IX. hadtestparancsnokság tábori lelkészként hívta be, ott végezte nem könnyű feladatát: lelket erősíteni akkor is, ott is, azokban a honvédekben, akik mindent parancsra kellett végezzenek, miközben az élet-halál minden percben terítéken volt.

Erdély elestét követően visszatért szülőfalujába, ahol 1944 decemberétől 1990 márciusáig látta el nemes feladatát igazi nagy hivatástudattal, emberbaráti szeretettel, odafigyeléssel. Lelkészi tevékenysége alatt nagy gondot fordított arra, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a többi történelmi egyházakkal, amit sokszor bizonyított. Munkásságában örök célkitűzése volt a következetes és folyamatos gyermek- és ifjúsági nevelés.

Helyiek számos nemzedékét oktatta erős hitre és magyarságtudatra. Írásai, cikkei, tudósításai az unitárius egyház kiadványaiban jelentek meg. Az elismerés nem is maradt el, mert Dimény András nyugalmazott unitárius lelkész részére az erdélyi magyarság nemzeti identitásának megőrzését és hitéletének gyakorlását elősegítő, több évtizedes kitartó szolgálata elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2016-ban, a magyar nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Nyugdíjba jövetele után Vargyason élt feleségével, kit 2003-ban szólított magához az Úr. Százéves születésnapját az egyházközség és a falu méltóképp megünnepelte, felköszöntvén sok-sok emberöltő papbácsiját, akik sokáig megőrzik emlékét. Azon idők papja volt, amikor az egyházakra és munkásaira komoly súly nehezedett. Harc volt ez, és nem is könnyű Isten földi egyházáért. Harc a gyermekekért, kiket az egyházellenes rezsim el akart hódítani, harc a fiatalokért, akiknek kialakuló értékrendjükben az egyházat a legalsóbb szintre akarta szorítani kemény eszközökkel a hatalmon levő rendszer.

Harc a szülőkért és az öregekért, akiket úgy kellett megtartani az egyház és a templom mellett, hogy cserébe csak szeretetet és lelki békét lehetett felajánlani a kommunista párt kínálta sok kecsegtető lehetőséggel szemben. Idős pap-bácsiként tekintve rá, mi tudjuk, hogy ő ezeket a harcokat megnyerte. Amikor most visszatekintünk arra a negyvenhat évre, az azt követő esztendőkre, bizonyosak maradunk afelől, hogy munkájának látható értékével lettünk gazdagabbak.

Életének 103. évében, 2020. szeptember 9-én hívta haza Isten öreg szolgáját, aki a hívó szóra csendesen átszenderült mennyei országába. Pihenni fog a vargyasi hantok alatt.

A Vargyasi Unitárius Egyházközség

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük