November 27-én 19.15 órakor a Katona József Színház ad otthont az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadásnak.
November 28-án 13.15 órakor a budapesti Leövey Klára Gimnázium diákjai, míg 29-én 19.30 órakor a gyöngyösi Mátra Honvéd Kaszinóban az V. Szobaszínházi Fesztivál nézői tekinthetik meg a Fazakas Misi által rendezett színházi megnyilatkozást, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követi.
Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig több mint 560. alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 24 országának 180 településén.
Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.
A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.
Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, László Fruzsina, Póra Jácinta, Basa Ádám
Technikus: Csiszer Bence
Rendező: Fazakas Misi