Budapesten megerőszakolt egy migráns egy magyar lányt - Fél nap alatt elfogták a szomáliai erőszaktevőt

Az oltalmazotti státuszban, Magyarországon élő 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint bántalmazott, majd megerőszakolt egy lányt Budapesten.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 25 éves lány 2020. január 20-án egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfivel.

Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza és a 25 éves nőnek az alkalmi ismerőse felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát. A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A férfi ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta; majd a lány telefonját is elvette.

A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de a szomáliai férfi a lányt védeni próbáló amerikai férfira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd a dulakodás után elfutott a helyszínről.

A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és az adatgyűjtés, az elkövetőről adott személyleírás, valamint a környéken lévő térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor a VIII. kerületi Teleki téren a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is. A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 30 éves férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. (police.hu)

40 hozzászólás

  1. Mikulás

    Az 1990-es években Magyarországon élve azt láttam, hogy úgy szálltak magyar egyetemista lányaink az arab és afrikai fekete diákokra, mint legyek a mézre. A pénzük miatt is, de talán nem csak amiatt legyeskedtek magyar lányaink a “más kultúrájú” arabok, feketék körül. Na hát amelyik magyar lány egzotikumra vágyott, az megkapta amit akart, a “más kultúra” egzotikumainak tárháza kimeríthetetlen: volt, akit megvertek, megerőszakolták, megkéselték, megfojtották, halálra verték, savat öntöttek az arcára, vagy szelídebb esetben “csupán” együtt éltek a “hitetlen kurvával”, aztán otthagyták, hogy “rendes muszlim lányt” vegyenek helyette feleségül.

    Válasz
  2. szekelyse50

    Miközben a liberális banda ordítozik , hogy nincsen migráció ..

    Válasz
  3. antal m.

    ,, AZ IGAZI SZERELEM ÚTJA, EGYSZER SEM SIMA,, /W.Shakespeare

    Válasz
  4. Laji

    Akasszatok fel

    Válasz
  5. Csóòri

    Úgy érzem hogy itt minden második ember egyszerü3n h*lye és nem gondolkodik el a történtek minden egyes részén (a részletekről ne is beszélve ) . Itt az volt a gond hogy a csaj h*lye volt és nem védte meg magát . Ennyi . A külföldiekkel kapcsolatban pedig azért vannak meg az előítéleteink mert azok mások tapasztalata alapján igaznak bizonyultak .

    Válasz
  6. Backspace

    Budapesten , szórakozóhelyen , huszonöt évesen , nõként szóbaállni egy ezeridegennel azt jelenti , hogy elvesztette a jogát az egyébként mindenkit megilletõ biztonsághoz ? Szabadon alázható , tönkretehetõ? Nem érdemes közösségi támogatásra ? Finom kis hozzáállás , az úgy kell neki minek ment oda .

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves Backspace.
      Megértem a felháborodását.
      Valóban, miért baj az, ha Budapesten egy magyar nő éppen egy szomáliaira vágyik? Vagy kongóira, arabra, netán magyarországi cigányra, esetleg elcigányosodott magyarra?
      Csakhogy nem elvesztette, hanem eldobta, az egyébként mindenkit megillető biztonsághoz való jogát.
      Mert a kölönlegességre, az ismeretlenre való vágyódása felülirta benne azt a természetes védekező ösztönt, hogy egy. ismeretlen kultúrában mások lehetnek a viselkedési szabályok.

      Válasz
      • Backspace

        No látja Nyilas úr , ez velünk a legnagyobb baj.
        Tavaly tavasszal egy muszlim taxis egy orosz kisvárosban megerõszakolt egy nõt. A feldühödött rokonság nem a rendõrséget hívta hanem szabályszerüen levadászták és ripityára lõtték taxistól. Ez sem volt elég , egyre többen csatlakoztak hozzájuk és válogatás nélkül kezdték irtani õket. Senkit nem érdekelt , hogy mit keresett a taxiban az a nõ. A hadsereg állította helyre a rendet.
        2018 : Egy német kisvárosban ötven német rendõr szabályos barikádharcot vívott pillanatok alatt összecsõdült közel száz bevándorlóval , mert egyet akartak repülõre tenni erõszakos rablásért , hajnalban vérzõ fejjel kullogtak vissza .
        Emelje fel hangját egy cigányra . Adjon egy pofont neki. Percek kérdése, százan veszik körül.

        Mit tesz a magyar ? Tévedett , engedjük el a kezét , úgy kell neki. Teccik érteni? Ezért talál fogást rajtunk minden eszement gazdag hülye az alapítványaival szrságaival. Fene egye meg kicsavart böszmeségekbe takart individualizmusát amivel nap mint nap beetetnek minket és fene egye meg azt az igénytelen könnyedtséget amivel mohón habzsoljuk azt a szrt amit feltálaltak nekünk. Az egyén nulla , zéró , semmi , de egy erõsen összetartó közösség tagjait nem lehet következmények nélkül bántalmazni.

        Ennek tetejébe szinte várom , hogy az oltalmazott agresszort szintén magyar ügyvéd felvilágosítja arról , hogy joga van rossz fogvatartási körülményekre való tekintettel kártérítés igénylésére az államtól , az áldozat? Vessen magára minek ment oda. Ide jutottunk?

        Válasz
        • Nyilas

          Kedves Backspace ezen irásávcal tökéletesen egyet értek. Csak nem értem mie válasz ez. Olvassa talán ek a Zsuzsannénak irt hsz-emet, hátha megérti a különbséget a taxiba ülő orosz nő, ás a szórakozóhelyen kimondottan szomáliai ismeretségét kereső magyar nő között

          Válasz
  7. ez van

    Még jó, hogy Magyarországon vannak amerikaiak is.

    Válasz
    • Zsuzsanna

      Már nem azért, de manapság ha elmész ünnepelni muszáj mindenáron idegen férfiakkal ismerkedni?? Nem akart semmit, de mégis szóba elegyedett vele. Az az igazság, hogy a mai lányok ezt csinálják. Elmennek éjszaka férfiakkal ismerkedni, aztán meg mikor ilyenek történnek, ők bánják legjobban.

      Válasz
      • Nyilas

        Kedves Zsuzsanna.
        Rosszul fogja meg a történetet.
        Nem az a baj, hogy férfiakkal ismerkedik egy nő szórakozóhelyen. Amióta világ a világ, és társas összejövetelek vannak, azok mindig arra szolgáltak, hogy ismeretségek szülessenek nák, és férfiak közöttDe, hogy egy budapesti szórakozóhelyen szomáliai férfiakkal kelljen összeismerkedni, egy 25 éves nőnek, az nem esetleges véletlen, az célirányos. Nem hiszem ugyanis, hogy ezen az Erzsébetvérosi szórakozóhelyen, csak szomáliai férfiakkal való ismeretségre lett volna lehetőség.
        Ez a nő, a kuriózumot kereste. a Mást. az eltérőt. A más kultúrát. Mert az terendi. Ha nem a nyóckeri Kétly Anna park téli hidegében jön rá a gerjedelem a négerre, nem lett volna belőle sikoltozás.
        Alig 3000 lelkes dunántóli faluban 3 magyar anyától szárma néger kisgyerek jár az óvodába Az elsőnek az anyja, niután a néger férje itthagyta, évek múlva elment utánna felcsináltatni magát.
        Nem véletlenek a szomáliai férfiakkal való ismerkedések.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Há kedves Nyilas úr, a településüket fertőző lotyó, biztos a szomáliai magas gyerektartás és nyugdíj lehetőség miatt , meg az afrikai és az európai kulturális meg géncsere egyezmény miatt csináltatta fel magát a helyszínen. aztán, mint jó magyar anya, hazacsempészte méhe gyümölcsét Magyarországra, hogy tartsák el a magyarországi adófizetők a szomáliai sperma produktumát!

          Válasz
          • Nyilas

            aaaaaaaabonyolultabb az ügy Tóducz őr.
            Az elsőt még itthon csináltatta, mert egy dunántóli kisváros kosárlabdacsapata csak nem lehet meg egy afrikai nélkül.
            A másodikért már utánna ment, mert közbek a néger Amerikába “migrált”.
            A harmadik az egy másik nőé, aki emettől megirigyelte, hogy olyan különleges hapsija van, amivel nem büszkélkedhet más a faluban, hát keresett ő is egyet magánakl

      • ez van

        Zsuzsanna, engem sem értett meg, illetve nem olvasta el a cikket. Lefordítom: jó, hogy ott volt egy amerikai, aki segítsen. Aki nem volt közömbös a hölgy segélykiáltására.

        Válasz
    • Dobai

      Egyezünk meg abban, hogy egy tisztességes lány éjszaka nem megy
      a parkba egy ezer idegennel füvezni.
      ui.
      Megkérem”ez van”(s még mi van)úr azonnali kitiltását!
      Egy echte magyar oldalon hogy merészel
      egy amerikait megdicsérni ? Biztos CIA kém lehet.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Dobai úr, kiegyenesedett az ámerikai önérzet a zsebében?

        Válasz
      • ez van

        Itt Székelyföldön MACI A kém.

        Válasz
  8. Intuitív

    Az erdely.ma is a propagandagépezet fogaskereke lett? Mindenért a migráncsok a felelősek és minden nap riogatni kell ezzel.
    Ha ezt az esetet megnézzük komolyabban, akkor picit árnyaltabb lesz a kép. Idegenekkel szóba állni? füves cigiről dumálni?
    Amikor egy csaj egy ezeridegennel, éjszaka csak úgy szóba elegyedik, akkor keresi a bajt magának. Nyilávn attól még a szomáliai egy állat, de nem kapott egyértelmű elutasítást…

    Na, de ha már a migránsok erőszakoskodásáról jelennek meg cikkek… Miért nem nagyon jelennek meg cikkek a pár száz évvel korábban érkezett migránsok erőszakoskodásáról is? Azok nap mint nap ezt csinálják, akár öregasszonyokkal is…

    Válasz
    • Nyilas

      zsoárzsuzsannát megerőszakolták.
      Mert ha a barátnője sikeres államvizsgáját ünnepelték, akkor nem a tipikus nyóckeres cigánynőről van szó.
      És milyen érdekes. Az államvizsgájukat ünneplő nőknek éppen szomáliai az alkalmi ismerőse.
      Mellesleg csak úgy megkérdezném a “nemcsak a migránsok csinálnak ilyent”-es migránsvédőktől. Ha a már itt élő “ómigránsok” is erőszakolnak, gyilkolnak, ne adj isten akár még magyarok is, az indok arra, hogy a már itt levőkön felül most érkezettekkel is szaporitsuk a számukat?
      Megjegyezném azoknak, akik azzal háritják el a kérdést, hogy elemyésző a számuk a Magyarországra érkezőknek, hogy az “ómigránsok” -ha már nem merjük a cigányt magyar nevével szólitani- sem egymillióan érkeztek egyszerrre.

      Válasz
      • Intuitív

        Nyilas barátom, én nem szeretném szaporítani a migránsokat. Egyetérek magyarszág migránspolitikájával.
        Egyszer kellene kijelenteni, hogy: nem engedjük nyakra főre ide a migránsokat és attól a perctől tartsuk magunkat ehhez.
        Ami k****** idegesít, hogy minden híradóba mondják, hogy a migránsok mit csináltak… kit érdekel ez?
        Leszögeztük, hogy ne jöjjenek be és kész. Tovább csak tartsunk rendet az országban… Ennyi.

        A magyar közszolgálati tévé miért beszél minden nap a migránsokról? Eláruljam, vagy rájön magától is?

        Elárulom: azért, mert ez egy remek félelemkeltő eszköz és mert a mostani kormány magát jelöli meg, mint egyedüli megoldást erre a problémára. Tehát ez az egész cirkusz azért van, hogy a kormány a támogatottságát megtartsa vagy erősítse. Engem persze nem zavar ha marad a kormány, de miért nem tud pozitívan motiválni? MIért csak félelemkeltéssel?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Kedves Intuitív, Ön okosabb a kelletnél, hányadikára szól a beutalója?

          Válasz
        • Nyilas

          Azért kedves intumittudoménmicsoda, mert önök 24 órából 48-ban azt szajkózzál, hogy nem is igaz, hogy ide migránsok akarnak jönni, meg nem is ide akarnak jönni, meg micsoda kirekestó és embertelen dolog szegény menekülteket nem beengedni, Hogy éheztetik Magyarországon a menekülteket, meg rendőrkutyákkal haraptatják.
          És donáth annákat, cseh Katalinokat Dobrev Klárákat küldenek az Eu parlamentbe, hogy hazugságokat terjesszenek Magyarországról, és A NATO csapatokat kivnának be a kormény eltávolitására, mint ahogy tette ezt elődjük Kádár János.
          Egy valamiben igaza van. ha eltekintünk a lehetőségektől.
          Nem beszélni kellene róla, hanem géppuskaállásokat telepiteni a határra. Senkit nem kelleme agyonkúni, csak egy sorozat a kába elé, éás megoldódna a helyzet.
          Mit gondol hány óra kellene hozzá. hogy csek Katka kérésérew megjelenjemvek Magyarországom az “szovjetunió “páncélosai?

          Válasz
          • Intuitív

            Látom nincs értelme itt beszélgetni 🙂

            “mert önök 24 órából 48-ban azt szajkózzál, hogy nem is igaz, hogy ide migránsok akarnak jönni”

            Most milyen csoportba lettem besorolva? Gondolom a ballib táborhoz sorolt engem semmi ok nélkül. Akkor elmondanám, hogy a ballibekkel szinte semmiben nem értek egyet, tehát ilyen alapon ballib nem lehetek.

            A “nemzeti” oldal áll közelebb hozzám, de őket is tudom kritizálni amikor hülyesegéket csinálnak.

            Hihetetlen, hogy mennyi kétbites ember van…

          • TÓDUCZ

            Intuitív úr, jó az intuíciója, az Ön számára, aki a 24.hu-n nevelkedett, nincs értelme itt “beszélgetni”!

    • TÓDUCZ

      Kedves Intuitív, ha már ilyen szamaritánus alkattal tetszik rendelkezni, akkor tessék örökbe fogadni néhány szomáliai jámbor és hálás megélhetésit.

      Válasz
      • Nyilas

        Szomáliában Kedves Tóducz úr. Ott akárhányat. Itthon inkább ne.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Én is így gondoltam Kedves Nyilas úr.

          Válasz
      • Intuitív

        Kedves Tóducz úr, tessék szöveget értelmezni rendesen!
        Én egy szóval sem mondtam, hogy barátkoznék az afrikai vagy ázsiai vadakkal. Én a propaganda ellen emelem fel a szavam. És a másik dolog, ami : ha a bevándorlókra lehet mondani, hogy bevándorló, akkor a cigánybűnözésre miért nem lehet mondani, hogy cigánybűnözés? Illetve miért nem hallunk minden nap híreket a cigánybűnözésről is, hisz az a migrációs krízis előtt is volt, most is van, és a jövőben is lesz.

        Nos?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Kedves Intuitív, csak értelmes szöveget lehet rendesen értelmezni!

          Válasz
        • ez van

          Lehet olvasni épp eleget arról is, csak nem a kormány lapokban és nem a liberálisokban.

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves IntuitivEgy valós történettel válaszolnék Tóducz úr helyett a “Nos”-ra.
          Még a régi világban történt, ahikor egy nagy vállalat vezérigazgatója őgy határozott hogy az őjonnan épitett kacsalábon forgó kastélya környékén élő cigányság tontjas a mindennapjaibam a közérzetétl és mivel pénz nem széitott felajánlotta a környező faluknak, hogy támogatást ad a vállalat ha befogadnak néhány cigány családot
          Felajánlotta ezt a lehetőséget az adott faku tanácselnökének is. aki erre azt mondta, hogy van itt már elég cigény elfér mellettük a mésik 10 család is.
          Valahogy ezt hallom ki az ön szavaiból is. Van elég beilleszkedésre alkalmatlan velünk élő, mit kell azzal a pár ezerrel foglalkozn,i aki ezután jön.

          Válasz
          • Intuitív

            Kedves Nyilás, azt hall, amit akar, de ha tudna szöveget értelmezni, akkor kiderülne, hogy nekem nem hiányzik egyetlen migráns sem.

          • Nyilas

            Kedves Intuitiv úr.
            Nem gondolkozott még el azon, hogy van az, hogy itt mindenki hülye, egyedől csak ön helikopter?

          • TÓDUCZ

            Kedves Nyilas úr, sajnos itt vannak kánádái és csíkszeredai helikopterek is!

          • Intuitív

            Kedves Nyilas és Tóducz! Önök tényleg nehéz esetek, meglátnak egy szót a kommentbe ami piros posztó önöknek, ettől bevérmesedik a szemük, elborul az agyuk és támadnak. Talán ha elolvasnák az egész kommentet és meg is értenék, mindenkinek könnyebb dolga lenne.

  9. joe

    Azt hiszem,hogy a lanynak nem kellett volna az alkalmi ismerosevel egy parkba menni fuvezni,foleg hajnalban,de meg hajnal elott sem. Attol eltekintve,a torvenaltal meghatarozott kertek kozott a ferfi is megkapja a bunteteset.

    Válasz
    • Szekely Attila

      joe , Orban Viktor elvtars szerint ez a szomaliai bunozo is illedelmesen kopogtatott be Magyarorszagra es csak ugy beengedtek. Mellesleg latom meg maganak is nehezen megy a magyar nyelv.

      Válasz
      • László Ferenc

        Szekely Attila 2020. január 23.-n 05:27 – a szekus!

        Mi van szekus úr, már megint provokálsz?
        Megint az Orbán a felelős?
        Ha nem engedi be hivatalos úton és vizsgálat után a MO-ra érkezőt, akkor az UNIO gáncsolja el a magyarokat – ha viszont már bent van, akkor pedig az Orbán a felelős?
        A szekusnak ha van rajta sapka akkor is, ha nincs rajta sapka akkor is Orbán a hibás!
        Miért nem mész a liberális oldalakra?!

        Válasz
        • Szekely Attila

          Laszlo Ferenc miert nem akarod megerteni te ostoba , hogy nagyon hitvany alak vagy? Bizonyitek nelkul megvadoltal szekusnak!!!

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük