Fotó: TASR

Bugár Béla (Most-Híd) parlamenti alelnök a mai nap leadta a parlamentben az államfő-jelöltséghez szükséges aláírásokat. Mint mondta, közel 35 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük, Bugár állítása szerint minden polgár államfője kíván lenni, és nem akarja megosztani a társadalmat.

„Egész Európa turbulens időszakot él, a társadalmunk megosztott. A leendő államfőnek tapasztaltnak kell lennie, olyannak, aki képes összefogni, nem pedig megoszt” - fűzte hozzá.

Mint mondta, azért döntött úgy, hogy elindul az államfő-választáson, mert a társadalom szerinte már megérett, és az embereket immár nem a jelölt nemzetisége érdekli, „hanem az, hogy mit tett eddig, mit tesz, és milyenek az elképzelései Szlovákiát illetően” – tette hozzá a Most-Híd elnöke.

Bugár azt is megerősítette, hogy transzparens számlát hozott létre, amelyen körülbelül 200 ezer euró van a kampányára elkülönítve. A törvény értelmében a jelölt összesen 500 ezer eurót költhet a kampányára. Bugár azt mondta, ő nem akarja a teljes összeget elkölteni. A választás során a lehető legjobb eredményre törekszik, s nem tartja esélytelennek, hogy bejusson a második fordulóba.

Az államfő-választás március 16-ára van meghirdetve, az esetleges második forduló pedig március 30-ára. A jelöléseket 2019. január 31-én éjfélig kell eljuttatni a parlamentbe.

Fico alkotmánybíró-jelöltségével kapcsolatban Bugár nem nyilatkozott. Nem árulta el, hogy támogatja-e a volt kormányfő jelölését, és azt sem, hogy ha ő lenne az államfő, kinevezné-e Ficót alkotmánybírónak. Azt állítja, szeretné megvárni a nyilvános meghallgatást, ami január 23-án kezdődik. „Az ülés előtt, mint mindig, most is lesz frakcióülésünk, ahol eldöntjük majd, melyik 18 jelöltet támogatjuk” – fogalmazott Bugár.

Šefčovič elindul az államfőválasztáson

Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke megerősítette, hogy élni fog a Smer-SD ajánlatával, és elindul az államfő-választáson, amit hivatalosan január 18-án jelentenek be.

Erik Tomáš (Smer-SD) parlamenti képviselő az RTVS vasárnapi politikai vitaműsorában már jelezte, hogy Šefčovič ezen a héten jelenti be, elindul-e az államfő-választáson. Tomáš szerint

Šefčovič az elejétől fogva ott volt azok közt, akiknek a nevét az államfő-választás kapcsán a Smer fontolgatta.
„Olyan ember ő, aki mindig igyekszik konszenzust keresni” – fűzte hozzá a képviselő, aki kiemelte Šefčovič képességeit is az ország külföldi képviseletére.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke is jó államfő-jelöltnek tartja Šefčovičot. A vitaműsorban azonban kijelentette azt is, ha Šefčovič a Smer támogatásával indul az államfő-választáson az OĽaNO nem fogja támogatni.

TASR, Pravda/Felvidék.ma