A román fővárosba érkezett vasárnap a labdarúgó Európa-bajnokság trófeája. A serleget az EURO2020 romániai nagykövete, Dorinel Munteanu egykori válogatott labdarúgó vette át Stelian Bujduveanu alpolgármestertől, majd egy bukaresti körutat követően a Nemzeti Arénában ért véget az esemény, amelyen az önkormányzat képviselői mellett ez Eb bukaresti szervezésének másik két nagykövete, Gabriela Szabo és Miodrag Belodedici is jelen volt.

EB trófea
A serleget július 11-én adják át a győztes csapatnak (Fotó: gandul.ro)

A főváros főpolgármestere online csatlakozott az eseményhez, hangsúlyozva, Bukarest "szívélyes házigazdája" lesz a labdarúgó Európa-bajnokságnak.

Nicușor Dan arról biztosított mindenkit, hogy a terv szerint haladnak az előkészületekkel, és az önkéntesekkel együtt mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb körülmények között kerüljön sor az EURO 2020 romániai mérkőzéseire. "Biztosítom önöket, hogy Bukarest szívélyes házigazdája lesz mind a sportolóknak, mind a nézőknek" – fogalmazott.

A főpolgármester kiemelte, több mint egy év után ez lesz az első alkalom, amikor visszatérhetnek a nézők a lelátóra, a hatóságok döntése értelmében 13 ezren vehetnek részt a Nemzeti Arénában megrendezendő találkozókon. "Ez reménnyel tölt el, hogy sikerülni fog túljutnunk a járványon" – tette hozzá.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ról idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságra június 11-e és július 11-e között kerül sor 11 városban: Bukarestben (Románia), Bakuban (Azerbajdzsán), Koppenhágában (Dánia), Londonban (Anglia), Münchenben (Németország), Budapesten (Magyarország), Rómában (Olaszország), Amszterdamban (Hollandia), Szentpéterváron (Oroszország), Glasgowban (Skócia) és Sevillában (Spanyolország).

Bukarest a C csoport három mérkőzésének és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

A Nemzeti Arénában kerül sor a következő mérkőzésekre: Ausztria – Észak-Macedónia (június 13., 19 óra); Ukrajna – Észak-Macedónia (június 17., 16 óra), Ukrajna – Ausztria (június 21., 19 óra). A nyolcaddöntőben az F csoport győztese június 28-án 22 órakor játszik az A, B vagy C csoport harmadik helyezettjével.

A vasárnap Bukarestben levő serleget július 11-én adják át a győztes csapatnak a londoni Wembley stadionban.