Fotó: observator.tv

Több mint ötven ország parlamenti küldöttsége vesz részt az Észak-Atlanti Szerződés Szövetsége (NATO) Parlamenti Közgyűlésének ülésén, amely a bukaresti parlament épületében zajlik péntektől hétfőig.

A közgyűlés 63. éves ülésszaka keretében tartott tanácskozáson főként a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos témákról lesz szó, a résztvevők ugyanakkor elfogadják azokat a jelentéseket, amelyeket a grúziai Tbilisziben tartott tavaszi ülésszakon vitattak meg.

Szó lesz az egyeztetéseken a NATO afganisztáni szerepvállalásáról, a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés szorosabbra fűzéséről, a Fekete-tengeri térség biztonságáról, valamint a szíriai és iraki humanitárius válságról is.

A NATO parlamenti közgyűlésének hétfői plenáris ülését a testület elnöke, Paolo Alli vezeti majd, felszólal Klaus Iohannis államfő, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök, illetve a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is. Az ülésen szavazásra bocsátják a közgyűlés 2018-as költségvetését, és a szakbizottságok által készített jelentésekről is voksolnak.

Az eseményen összesen 2.000 személy vesz részt. A szervezési költségek több mint 10 millió lejre rúgnak, az összeget a szenátus és a képviselőház biztosítja.

A NATO parlamenti közgyűlésének éves ülésszakai a szervezet legjelentősebb eseményének számítanak. Az üléseket rotációs rendszer szerint szervezik a tagállamok, Románia 1997-ben és 2011-ben adott otthont az egyeztetéseknek.

Agerpres