Elnémul a stadion? (Kép: Felvidék.ma archívuma)

A szlovák parlament március 27-én harmadik olvasatban elfogadta azt a törvénymódosítást, melyet Anton Hrnko, Jaroslav Paška, Štefan Zelník, Tibor Jančula és Dušan Tittel (SNS) képviselők terjesztettek be a Törvénytár 63/1993-as számú, a Szlovák Köztársaság állami szimbólumairól és azok használatáról szóló törvénnyel kapcsolatban.

A módosítást a jelenlévő 136 képviselő közül 108-an szavazták meg, három képviselő tartózkodott a szavazástól, a Most-Híd frakcióból kilencen támogatták, többek között Jakab Elemér, Vörös Péter, Sárközy Irén és Bastrnák Tibor is. A törvénymódosításnak van egy bennünket érintő, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy kifejezetten ellenünk irányuló kitétele, méghozzá az, hogy Szlovákiában május 15-től tilos és komoly pénzbírsággal sújtható annak a külföldi országnak a himnuszát játszani és énekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége.

S hogy teljesen világossá váljon számunkra, hogy miért is volt fontos ennek a törvénymódosításnak a jóváhagyása, arra világos választ adott az egyik beterjesztőnek, Tittelnek Dostál képviselő enyhítő javaslataira adott felelete, miszerint nem látja okát annak, miért is kéne más ország himnuszát játszani Szlovákia területén, amennyiben nincs jelen az ország hivatalos képviselője.

Felhívta Dostált, hogy ha nem vett volna még részt Dunaszerdahelyen egy mérkőzésen, látogasson el oda és legyen a tanúja annak, ahogy a dunaszerdahelyi csapat 9 ezer szurkolója énekli a magyar himnuszt, ami szerinte nem jó érzés.

Hogy az itt élő magyarságnak milyen érzés, hogy nemzeti ünnepei, de akár sporteseményei, egyéb rendezvényei kapcsán meg akarják fosztani attól, hogy nemzeti imáját énekelhesse, hallgathassa, az példátlan jogtiprás, aminek napjainkban nem szabadna egy magát kulturáltnak, európainak tartó országban előfordulnia, még akkor sem, ha Tittel képviselőt történetesen rossz érzéssel töltötte el, hogy egyszerre sok ezer torokból hallja felcsendülni az „Isten áldd meg a magyart…“ egy dél-szlovákiai stadionban.

Tegyük gyorsan hozzá: egy valóban egészséges öntudattal rendelkező országban nem kellene, hogy bárki számára problémát jelentsen egy másik ország himnuszának felcsendülése, főként akkor, ha az egy ott élő őshonos nép nemzeti imája.

A törvény megszegéséért természetes, azaz fizikai személy 3 ezer, jogi személy pedig 10 ezer euró bírsággal sújtható.

N.ZS. / Felvidék.ma