Forrás: ziarobiectiv.ro

Laura Codruța Kövesinek holnaptól kezdve nagyon nehéz lesz az élete – jelentette ki csütörtökön Cătălin Rădulescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, arra reagálva, hogy a DNA volt főügyészét gyanúsítottként idézték be az igazságszolgáltatásban dolgozók büntetőjogi ügyeit kivizsgáló ügyészségre.

A parlamentben nyilatkozó Rădulescu azt mondta, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyészének „sok meglepetésben lesz része azok részéről, akik valamilyen módon együtt dolgoztak vele, és zsarolás nyomására rengeteg aljasságot kellett állítaniuk.”

„Azt hiszem, a hölgynek nagyon nehéz élete lesz holnaptól kezdődően” – mondta a szociáldemokrata képviselő Kövesiről. „Szerintem holnaptól elkezdődik a vád alá helyezése, és minden ellene felhozott vádra felelnie kell majd” – tette hozzá.

Cătălin Rădulescu azt is kifejtette, hogy Laura Codruța Kövesinek vissza kellene vonnia az európai főügyészi tisztségre benyújtott pályázatát, mert „szégyent hoz az országra és Románia kormányára.”

Kijelentette, kíváncsi Timmermans és Juncker, valamint „a PSD legmegátalkodottabb ellenségeinek” reakciójára, amikor megtudják, hogy Kövesi ellen bűnvádi eljárás indul. Véleménye szerint Kövesit a román kormány és a romániai legfőbb ügyészség kellett volna hogy ajánlja az európai főügyészi tisztségre, de erről nincs szó. „Nem emlékszem, hogy a kormány támogatta volna Kövesi asszonyt” – szögezte le Cătălin Rădulescu.

A volt korrupcióellenes főügyész szerda este számolt be az Europa FM rádió műsorában arról, hogy gyanúsított minőségben idézést kapott a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészségtől.

Laura Codruța Kövesi elmondta: az utóbbi napokban lejáratási kampány folyt ellene, aminek véleménye szerint az az oka, hogy ő a legesélyesebb az európai főügyészi tisztségre. Szerda este 8 óra után egy rendőr jelent meg lakásának ajtajában, és kézbesítette a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi részleg idézését, mely szerint hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják őt – tájékoztatott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség volt vezetője.

Kövesi hozzátette, ez nem tántorítja el attól, hogy megpályázza az európai főügyészi tisztséget.

Agerpres