Marcel Ciolacu alsóházi elnök szerdán kijelentette, hogy a kormánykoalíció által bejelentett szociális és gazdasági intézkedéscsomag biztosítani fogja, hogy "az infláció ne szabaduljon el még nagyobb mértékben', megjegyezve ugyanakkor, hogy a két számjegyű inflációs ráta "az euróövezetből érkező hatás" eredménye.

marcel-ciolacu

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét a pénzügyminiszter hétfői nyilatkozatával kapcsolatban kérdezték, aki kijelentette, hogy nem lesz két számjegyű az inflációs ráta, de az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden már 10,15 százalékos rátát jelentett be.

'Amint azt bizonyára tudják, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, minden, euróövezethez tartozó államban jelenleg kétszámjegyű az inflációs ráta, tehát az onnan érkező hatás eredménye ez a növekedés' – reagált Ciolacu.

A kormány éppen ezért dolgozta ki a lakosság és a gazdaság védelmét célzó intézkedéscsomagot, hogy az infláció ne szabaduljon el még nagyobb mértékben, hangsúlyozta Ciolacu, aki szerint ezeknek az intézkedéseknek közvetlen hatásuk lesz az inflációra.

A PSD-elnöke arra is rámutatott, hogy a kormány a Román Nemzeti Bankkal (BNR) közösen 5 lej alatt tartotta az euró/lej árfolyamot.

'Az eredeti becslések szerint például a gazdasági növekedésnek 4,4 százalékosnak kellene lennie. A becslések szerint jelenleg 2,2 százalékos, a háború és az európai válság körülményei között. Említésre méltó, hogy Németországban például a gazdasági növekedést 1,2 %-ra becsülik. Európai kontextusban kell szemlélnünk a dolgokat' – fűzte hozzá Ciolacu.