Fotó: romania.europalibera.org

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke felkérte Klaus Iohannis államfőt, hogy ne sértegesse többé a parlamentet, mivel nem a törvényhozók vonultak el lakhelyi elkülönítésbe a Vila Lac ingatlanba „medencékkel és pincérekkel körülvéve”, hanem Ludovic Orban kormányfő.

Ciolacu ezzel Iohannis keddi nyilatkozatára reagált, amelyben az államelnök kritikával illette a parlamentet a megszavazott „populista” törvények miatt.

„Bezárták az embereket a házakba, lehúzták a cégeken a rolót. Több mint egymillió embert hagytak munka nélkül. Másokat spárgaszedésre küldtek a vörös zónákba! Semmiféle konkrét intézkedést nem hoztak, csupán beszerzéseket eszközöltek óriási árakon a partnercégektől. Szégyelljék magukat, alávetették Romániát a nemzetközi korrupciónak az egészségügyi fogyóeszközök terén. Iohannis úr, ne sértegesse többé a parlamentet! (...) Mi távrendszerben dolgoztunk, igaz. De tudja, miért?! Mert a PNL egyik felelőtlen tagja fertőzött állapotban jött be a parlamentbe. (...) Mi a parlamentben meg akartuk őrizni a románok életszínvonalát és a román tőkét. Ezek nem populista törvények. Minden parlamenti párt megszavazta azokat, a Nemzeti Liberális Pártot kivéve” – írta Ciolacu kedd esti Facebook-bejegyzésében.

Úgy tűnik, hogy Klaus Iohannist és a liberálisokat csak a választások, a politikai harcok érdeklik, míg a romániaiak kezdenek egyik napról a másikra élni, írta a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke. Hozzátette, a PNL és Iohannis a járvány kitörésekor nem vette komolyan a helyzetet, „előre hozott választósdit játszottak” hónapokon keresztül, a parlament pedig „végül kénytelen volt megszavazni egy inkompetens és korrupt kormányt”, amely nem érdemelte meg, hogy bizalmat szavazzanak neki.

„Úgy gondoltuk azonban, hogy a világjárvány közepette Romániának stabilitásra van szüksége, és nem előre hozott választásokra” - sommázta még Ciolacu.

Klaus Iohannis államfő keddi sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy a járvány kezdetén üresek voltak Románia tartalékraktárai, és egy „furcsa”, „baljós” előadást láthattunk a parlamentben.

Az államfő bírálta azokat a parlamenti pártokat, amelyek szerinte politikai tőkét próbálnak kovácsolni a koronavírus-járványból.

„A parlamentben, ahol vagy távmunka zajlott, vagy összegyűltek néhányan, egy furcsa, baljós előadást láttunk, azt mondanám, hogy egy sajnálatos fesztivál zajlott, amelyet ugyanazok a politikusok hangszereltek, akik már a válság előtt is káros és minden bizonnyal demagóg magatartást tanúsítottak, azok, akik pénz nélkül hagyták Romániát” – hangoztatta az államfő a Cotroceni-palotában.

Úgy fogalmazott: „a románok pénzét elpazarolták a PSD-kormányok”. Azt mondta: a Szociáldemokrata Párt (PSD) többéves kormányzása után úgy szembesültünk ezzel a „szörnyű járvánnyal”, hogy „csaknem üres volt a kincstár”, és semmilyen tartalék nem létezett maszkokból sem, fertőtlenítőszerekből sem, és gyógyszer is alig volt. „Szánalmasnak” nevezte, hogy most ugyanazok a PSD-sek „kiabálnak”, akik ide juttatták az országot, és naponta jönnek a parlamentben „populistábbnál populistább” javaslatokkal, amelyeket „lehetetlenség” gyakorlatba ültetni. (Agerpres)