Románia mintegy kétmilliárd euró infrastruktúrafejlesztésre fordítható európai uniós pénzalapot veszített el – közölte hétfőn Corina Crețu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa, az EuroImpact című bukaresti konferencián.

„Románia 2007 és 2011 között a rendelkezésre álló alapok 4%-át hívta le. 2014-ben, amikor átvettem mandátumomat 48%-on állt. A pénzügyi ciklust 90% körül zártuk, ami a 19,5 milliárdos keretösszeggel számolva azt jelenti, hogy mintegy kétmilliárd euró elveszett” – összegezte Crețu.

Elmondta: a jelen pénzügyi ciklusban, ha a mezőgazdaságra fordítható alapokat is beleszámítjuk, 31 milliárd euró áll Románia rendelkezésére. A biztos szerint a romániai közberuházások 60-65 százalékát uniós alapokból finanszírozzák.

Crețu beszámolt arról is, hogy a következő hétéves pénzügyi ciklus tervezete szerint, Románia nyolc százalékkal több pénzt hívhat le, mint jelenleg. Véleménye szerint hasznos lenne, ha még a következő európai parlamenti választások előtt sikerülne egyetértésre jutni egy többéves pénzügyi keret tekintetében, mert máskülönben „fennáll annak a kockázata, hogy nem tudják elkölteni a rendelkezésre álló pénzt”.

A régiós politikáért felelős biztos leszögezte: „Románia nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy egyáltalán gondoljon az Európai Unióból való kilépésre”.

Agerpres