Cosmin Pasca: Az egyesülés napjának elhallgatott története

I. Károly román király

Bár a jászvásáriak körtánccal és örömmel ünneplik január 24-ét,  kevesen tudják, hogy a fejedelemségek egyesülése csaknem két évszázaddal ezelőtt több rosszat okozott Jászvásárnak, mint jót.

A kommunista történetírás gyakorlatilag törölte a történelemkönyvekből a gazdagabb Jászvásáron és Moldvában lezajlott erőteljes és erőszakos, Bukaresttel és Munténiával szembeni tüntetéseket.

A Román Kommunista Párt  tabutémaként kezelte az úgynevezett „moldvai szeparatizmust”. Az egyesülés akkor egy döntő módon politikai, Jászvásáron csak nagyon kevéssé népszerű aktus volt. A kor fajsúlyos személyiségei, mint Gh. Asachi vagy Nicolae Sutu virulens unióellenesek voltak.

Végül a szeparatista mozgalmat vérbe fojtották, több tíz halott maradt az utcákon. Az intézmények elosztásáról kemény tárgyalások folytak Jászvásár és Bukarest között, az előbbi akkor nagyobb lélekszámú lévén.

Cosmin Pasca: Az egyesülés napjának elhallgatott története

Cuza jászvásári szobra

Az egészből mára csak az a szokás maradt, hogy Moldva metropolitáját nevezik ki pátriárkának, valamint annak hírneve, hogy az ország első tudományegyetemét is itt hozták létre. A Ziarul de Iaşi bemutat néhány izgalmas adatot Jászvásár és a január 24-én ünnepelendő egyesülés kevésbé ismert történelméből.

Komor arcú hivatalosságok, populista jelszavak, politikai kritériumok szerint „indított” körtáncok, tolongás és tolakodás, választásízű botrányok. Ez a jászvásáriak számára már közismert forgatókönyv minden évben január 24-én, a fejedelemségek egyesülésének szentelt rendezvényeken.

Azt lehetne hinni, hogy a kis egyesülés megünneplése által keltett idegesség újabb keletű, az átmeneti időszak egymásnak feszülésének eredménye. A történelem azonban megcáfol minket. A fejedelemségek 1859-es egyesülése, a hamis nacionalista ünnepélyesség által uralt kommunista időszak kivételével, szinte mindig politikai feszültségeket és vitákat keltett. Sőt mondhatjuk, hogy ezek 1859 környékén még virulensebbek voltak.

A moldovai szeparatizmus

Adrian Cioflinca történész az A. D. Xenopol Intézettől az Egyesülés korai. Az etnikai egységtől a nemzettudatig című kötetében hosszú ideig tabunak tekintett témát tárgyal: a moldovai szeparatizmust. A moldovai szeparatista mozgalom, amelynek fő képviselője Gheorghe Asachi és Nicolae Istrati volt, 1856-ban jelent meg, amikor a két fejedelemség egyesülésének gondolata némi politikai körvonalat kezdett nyerni. A szeparatisták a két ország eltérő hagyományaira, de főleg gyakorlati érvekre hivatkozva ellenezték az egyesülés gondolatát.

Nicolae Sutu emlékíró arról számol be, hogy az unióellenesek attól féltek, hogy Bukarest lesz az új főváros, Moldva pedig peremre szorul. A szeparatistáknak meggyőződésük volt, hogy „Jászvásár és egész Felső-Moldva másodrangúvá válik”. A szeparatisták arra számítottak, hogy idővel a munténiaiak fogják uralni az Egyesült Fejedelemségek politikai vezetését, „a moldovaiakat pedig arra kényszerítik, hogy eltűrjék a munténiaiak törvényét, és sokkal inkább meghódított, mint Havasalfölddel egyesült népként olvasztják be őket”.

A félelmek beigazolódtak

Mint köztudott, az 1859. januári események a szeparatisták vereségéhez és a két fejedelemség egyesüléséhez vezettek. De a szeparatisták félelmei beigazolódtak, az új állami berendezkedés egy radikálisan centralizáló elképzelést kényszerített ki.

Számos vélemény dacára, miszerint az új fővárosnak Foksánynak kellene lennie, amit a moldvai unionisták közül is sokan támogattak, 1862-ben kiadták a fő intézmények Bukarestbe központosításáról szóló rendeleteket. 1862 után a szeparatisták számára az új alkalom a harcra a Jászvásár által az egyesülés oltárán hozott „áldozatért” való „erkölcsi kompenzáció” ügye volt. A Számvevőszék – kárpótló gesztusként történő – Jászvásárra helyezését a törvényhozás végül elutasította, ami a „kedves vásárhelyen” masszív utcai tüntetésekhez vezetett. Így aztán nem csoda, hogy a Jászvásárról származó uralkodó, Alexandru Ioan Cuza 1866. február 11-ei félreállítását Jászvásáron három kivilágított éjszakával ünnepelték meg.

Vérbe fojtott mozgalom: tíz halott az utcákon

Az uralkodó trónfosztása új lendületet adott a szeparatista mozgalomnak, a frusztráció 1866. április 3–15. között érte el tetőfokát. Akkor jelentős szeparatista tüntetés zajlott, amiről ma már keveset lehet tudni. Azon a vasárnapon a metropóliánál tartott misére összegyűlt tömeg, kb. 500 fő, a metropolitával az élen a Közigazgatási Palota felé indult, azt skandálva: Le az egyesüléssel!, Le az idegen herceggel!, Éljen Moldva! A tüntetést külön ezért idehozott munténiai regiment beavatkozásával verték le, amely a tüntetőkre lőtt, és szuronyrohamot indított. Az áldozatok pontos száma nem ismert, mert a hatóságok a vizsgálatot a legnagyobb titokban végezték, de mindenképpen legalább tíz halottról és több tíz sebesültről van szó.

A moldvai szeparatizmus epizódja jelenleg is megosztja az akadémiai köröket, a fiatal kutatókat zavarja az az idealizált modell, amelybe az 1859-es mozzanatot csomagolják. „A múzeumok, sajnos, továbbra is az 1859-es momentum idealizált képét mutatják be. Ennek egyik példája a 2007-ben újra megnyitott Egyesülés Múzeuma, amelynek tatarozására rendkívül sok pénzt költöttek. A múzeum tematikája a régi, nacionalista koncepciót folytatja, tudományos szempontból nem újították meg, és a múzeumi technikát sem korszerűsítették. Semmit sem említenek az egyesülés okozta vitákról és gondokról, és ebből következően a szeparatista mozgalomról sem lehet semmit megtudni a múzeumban. Jeleztem ezeket a vezetőségnek, de nem volt visszhangja” – magyarázza Adrian Cioflanca.
Cuza szobra „zsedány” pénzből

Az egyesülés napja által kiváltott politikai szenvedélyekre nézve releváns másik epizód Alexandru Ioan Cuza jászvásári szobrának 1912. május 27-i felavatása. A Ziarul de Iaşi-ban  megjelent dokumentumanyagban Andi Mihalache történész részletesen leírja azt a feszült légkört, amelyben az emlékműavatás zajlott.

A vita előbb a Cuza-szobor helyéről folyt. Eredetileg az Új teret jelölték ki helyszínként, a mostani Continental Szálloda előtti területet. A. D. Xenopol és A. C. Cuza ellenezte a helyet, azzal érvelve, hogy az egyesülés hóráját 1857-ben és 1859-ben a volt Petre Bacalu Szálloda előtt járták, a jelenlegi Győzelem (Victoria) mozi területén. Kettejük tiltakozása eljutott Ionel Brătianu miniszterelnök fülébe a Nicolae Gane jászvásári polgármester által küldött levél révén. A városvezető arra panaszkodott a kormánynál, hogy a két „agitátor” eredetileg egyetértett az első helyszínnel, a város ezért megvásárolta a telket, és lebontott néhány épületet. „Xenopol és Cuza professzor uraknak csak most támadt az a szomorú merszük, hogy kampányt indítsanak a közösség ellen, és felszítsák az egyetemi ifjúságot”, írta a polgármester.

Végül elfogadták a szobor felállítását a jelenlegi helyére, a mostani Egyesülés (Unirii) térre, azzal a feltétellel, hogy a felmerülő költségeket nem a városháza állja, hanem az ötletadók. De a botrány távolról sem ért még véget. A kiegészítő munkálatokra Xenopol néhány zsidó vállalkozótól szerzett pénzügyi támogatást. Persze, ezzel maga ellen fordította a Konzervatív Párthoz közeli nacionalista és antiszemita sajtót, mely politikai szervezetből Xenopol nem sokkal korábban távozott. Az újságok rosszmájúan jegyezték meg, hogy Cuza szobrát „zsedány pénzből” állítják fel, „politikai-választási szeszélyből”, az Adevărul újság nem érdekmentes támogatásával, mely kiadványt állítólag az Izraelita Szövetség finanszírozott.

A jászvásáriak rothadt almával dobálták meg a királyt

Két évvel később, az emlékmű leleplezése táján a politikai légkör ugyanolyan zaklatott volt. I. Károly király arra kívánta felhasználni jászvásári látogatását, hogy Titu Maiorescut összebékítse Take Ionescuval és P. P. Carppal, ez utóbbiak külön pártot létrehozva darabolták volna tovább a konzervatív mozgalmat. A király azt remélve érkezett Jászvásárra, hogy egy ünnepélyes pillanatban sikerül véget vetnie a konzervatívok közötti megosztottságnak, ezzel felélénkítve a kétpártisághoz szükséges bábut. Ezen kívül elégtételt kellett adnia Dimitrie Greceanunak, a jászvásári konzervatívok vezetőjének, aki amiatt volt elégedetlen, hogy semmilyen tárcát nem kapott Titu Maiorescu kormányában. Így aztán a jászvásári ünnepség jó alkalom volt az ügyek elrendezésére a politikai színpadon.

A hatóságok az avatás napján rendkívüli biztonsági intézkedéseket hoztak, esetleges király- vagy központellenes tüntetésektől tartva. I. Károlynak különben nem voltak túlságosan kellemes emlékei  korábbi jászvásári látogatásairól, amikor egy adott pillanatban rothadt almát zúdítottak rá. A szervezés részletei odáig terjedtek, hogy Nicolae Iorga történésznek eredetileg megtiltották, hogy megjelenjen a felszólalók között, azzal gyanúsítva, hogy a szónoki emelvényt kormányellenes vádak megfogalmazására fogja felhasználni. Végül a Cuza-szobor leleplezése gondok nélkül lezajlott, egyetlen – inkább komikus – kivétellel. Az emlékmű leleplezése majdnem kudarcot vallott, mert az azt takaró vászon magától leesett. A helyzetet I. Károly önuralma mentette meg, azonnal intett a gárdának, hogy tisztelegjenek, azt az érzést kelteve, hogy az esemény pontosan így volt tervezve.

Uralkodása során – figyelmeztetéseket kapva a moldvai hangulatról – I. Károly gondoskodott arról, hogy „kímélje a moldvaiak gyanakvásait”, jelképes kompenzálásokat nyújtva „áldozatukért”. Ennek értelmében Jászvásárt már az első beszédeiben a „második fővárosnak” nevezte (amely címet a jászvásáriak maguknak követelték), „második székhelynek”, vagy átvéve egy először Titu Maiorescu által felvetett gondolatot, „az ország kulturális fővárosának”.

A kommunizmus végleg eltörölte Jászvásár minden követelését

Az évek múltak, a súrlódások idővel tompultak, az intézményközpontokért folyó kezdeti kemény tárgyalásokból pedig végül nem maradt más, és ez is csak szokásjogként, mint az, hogy a pátriárka halála után a moldvai metropolita lesz az utóda. És talán az a helyi büszkeség, hogy Jászvásáron, amely az egyesülés éveiben pezsgő kulturális élettel és Bukarestnél valamivel nagyobb lakossággal (mindkét városnak kb. 65 ezer lakosa volt) rendelkezett, alakult meg a Románia nevű új ország első tudományegyeteme. Évtizedekkel később, a kommunista korszak nyomán mindezen vitákból végül tényleg semmi sem maradt. Még a történelmi tanulmányokban való feljegyzésük sem. (Forrás: ziarulde­iasi.ro; eurocom.ro)

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük