Egy román parlamenti képviselő évente 136 600 lej bruttó javadalmazást kap, amelyhez további 416 112 lej társul olyan költségek megtérítésére, mint: lakásbérlet, üzemanyag, napidíj és a parlamenti irodák működtetése. Ráadásul a pénz elszámolásakor nem kell számlákat benyújtaniuk, elég egy saját felelősségre tett nyilatkozat arról, hogy a pénzt a tisztség ellátásához használták fel. Két eset lehetséges: a román parlamenti képviselők pénzügyi jogait szabályozó törvény kidolgozásakor a jogalkotók vagy a választottak feltételezett jóérzésére számítottak, vagy pedig kitaláltak egy módszert az állami költségvetés jelentős mértékű lenyúlására. Ebben az ügyben egyértelműen nincs középút. Rendkívül kínos, de tökéletesen tükrözi a román parlamenti képviselő legfontosabb jellemvonását, a mohóságot.
Nem fogom itt a parlamenti képviselők javadalmazását elemezni, bár sokak szerint teljesen feleslegesen fizetjük a nemzet élére felkapaszkodott cinikus gépezetet. A tisztség feltételezett jelentőségét figyelembe véve tekintsük logikusnak, hogy nem eltúlzott a 13 050 lejes bruttó fizetés, annak ellenére, hogy azt 469-cel (a hivatalban lévő képviselők és szenátorok száma) megszorozva 15,8 millió eurós kiadáshoz jutunk, évente.
Mondjuk, hogy a demokrácia kedvéért érdemes kifizetnünk ezt az összeget,  de s képviselői és szenátori fizetések ügyét félretéve érdemes egy olyan aspektusra irányítanunk a figyelmünket, amelyről sokan megfeledkeznek: a választottakkal kapcsolatos járulékos költségekre.
Itt nem a Parlament Palotájának fenntartására felhasznált összegekre gondolok. Ceaușescu óriási kéglije még „lakatlanul” is közpénzeket emésztett volna fel, ha másért nem, mert méretei miatt idegenforgalmi látványosság lett belőle.Tehát fogadjuk el, hogy az említett költségek – amelyek nagyjából 30 millió eurót tesznek ki évente – nem érdemelnek túl sok szót, hiszen végső soron ez kevesebb pénz, mint amennyit három megyeszékhely szokott árvácskákra és gyepesítésre „eltapsolni” évente.
Azt a havi 6500 lejt sem hozom szóba, amelyet minden egyes parlamenti képviselő lakásbérletre kap (méghozzá anélkül, hogy a szenátoroknak és a képviselőknek bármiféle elszámolást, számlát vagy nyugtát be kellene mutatniuk róla). Tételezzük fel, hogy normális dolog, hogy az ország állja a választottak lakhatását – annak ellenére, hogy egy kétszobás lakás bérleti díja Bukarestben nem kerül többe 2500 lejnél havonta, a közüzemi költségeket is beleértve. És ez a bútorozott, felújított, jó helyen található lakásokra érvényes. Tételezzük fel, hogy az összeg többi részét arra szánják, hogy a választott fogkrémet, WC-papírt, papír zsebkendőt, tusfürdőt és borotválkozás utáni arcszeszt vásároljon magának. És tételezzük fel azt is, hogy nekünk számít a parlamenti képviselőink kényelme, egészsége, tisztasága és szaga. Tehát kiadunk erre 8,1 millió eurót évente. Egye fene!
Nem hozom itt szóba azt a havi 2576 lejt sem, amelyet minden egyes parlamenti képviselő megkap, szintén csak úgy, mindenféle indoklás nélkül, hivatali ügyben végzett belföldi útjaira (a hivatalos külföldi kirándulásaikról nincsenek adataim). Vagyis 1400 lej megy arra, hogy a lakóhelyéről Bukarestbe utazzon, 476 lejt a választási körzetén belüli utazásokra és 700 lej napidíj. Mondjuk azt, hogy normális dolog, ha kifizetjük az utazásaikat, még akkor is, ha a logika alapján azt gondolhatnánk, hogy legalább az ezzel kapcsolatos benzinszámlákat bemutathatnák. Vagy a vonatjegyeket, vagy a taxinyugtát. Nem másért, de évente összejön ebből nagyjából 3,1 millió euró.
Lassan eljutunk a román parlamenti képviselők pénzügyi előnyeinek erkölcsösségével kapcsolatos igazi dilemmához, az úgynevezett költségtérítésekhez. Ezek szégyentelen összegek, s a fizetéseken és a már említett juttatásokon kívül járnak, de amelyekről a választottaknak semmilyen nyugtát vagy számlát nem kell bemutatniuk. Elég egy saját felelősségre tett nyilatkozat, amelyet nem ellenőriz senki. A költségtérítéssel kapcsolatos legutóbbi adat azt mutatja, hogy egy román szenátor vagy képviselő 25 600 lejt nyúl le havonta. Elméletileg ebből a pénzből kellene fedeznie a képviselői irodák működési költségeit. Vagyis fizetnie kellene a (a lakóhelyén a polgármesteri hivataltól – bérleti díj nélkül – kapott) helyiségek áramszámláját, egy gépkocsivezetőt, aki a választott magasztos testét szállítgatja, egy titkárnőt, aki átveszi a választók javaslatait, köszönetnyilvánításait és elégedetlenkedéseit (amíg a választott éppen a parlamentben van).
Szintén ebből kellene fizetni vala­mennyi szakmai értékkel rendelkező tanácsadót, akik megtanítanák a választottnak a különbséget a diktatúra és a demokrácia között, egy költségvetés össze­állításának módját, meg azt, hogy mit jelent egy nép megnevelése, mi a protokoll bizonyos nyilvános eseményeken, és más prózai dolgokat. Mindezt a demokrácia eszméje kedvéért, mert ezeknek a dolgoknak amúgy sincs semmi értékük a nagy teleormani bajszos (Liviu Dragnea SZDP-elnök – a szerk.) által a putyini Oroszországhoz hasonlóan irányított államban.
Ez a további 31 millió eurós költségvetési erőfeszítés azonban (amely hozzáadódik ahhoz az 57 millió euróhoz, amiről megállapítottuk, hogy – ez van! – el kell költenünk a demokrácia tiszteletére) szégyentelen lenyúlás forrása.Ennek tükrében máris banálisnak, elavultnak, szinte elfogadhatónak tűnik az a modell, amelyet azok vezettek be, akik a saját rokonaikkal töltötték fel a képviselői irodákat.
Nicolae Bacalbașa SZDP-s képviselő példáját említeném (ismerik, nemrég őt kergették meg a tüntetők a Parlament Palotájától egészen a metróállomásig). Az említett politikusnak olyan alapon, hogy szerény és nem költekezik, nincs gépkocsivezetője, gyalogol, valamint a tömegközlekedést használja. Bacalbașának még titkárnője sincs. Valójában képviselői irodája sem nagyon, hanem csak egy kis kamrája a Galac megyei SZDP-székházában. „Tanácsadóival” kapcsolatos gyakorlata pedig, hogy úgy mondjam, atipikus. A pénz egy részét egy olyan személy kapja, akinek (a „napirendet” meghatározó SZDP-s csapat koordinálásával) az emberek és a hírek manipulálása a feladata a közösségi hálókon (ahol több álfiókja is van), néhány morzsát pedig egy „kosárba” tesznek (amihez más választottak is hozzájárulnak), ebből a párt néhány álnéven publikáló újságírót fizet, akik politikai célzatú cikkeket helyeznek el egy magát híroldalnak beállító galaci portálon. Ennek ellenére, az évi több mint 300 000 lej zöme a választott mohó zsebében marad, a párt iránti hűsége egyfajta jutalmaként. És nem akadályozza meg abban, hogy moralizáló, elevenbe vágó módon csodálkozzon rá azok „gazemberségére”, akik őt és az ország élére felkapaszkodott egyre kártékonyabb bandát bírálják.
Nagyjából két évezreddel ezelőtt egy „bizonyos” Cornelius Tacitus bemutatott mindenkinek egy elképzelést, amelyből aztán a nagy modern civilizáció összes törvényhozója ihletet merített: „Corruptissima republica plurimae leges”. Vagyis „A legkorruptabb államnak van a legtöbb törvénye”. Igaz, hogy ez tökéletesen ráillik a mai Romániára, ahol a törvényeket éppen azok változtatják meg egyik napról a másikra, akik meg akarnak szabadulni a büntetésektől?