Csak szabadon!

Élni elnyomásban is lehet, de csak szabadon érdemes, mert mit sem ér a lét, ha bilincsbe van verve az akarat, rácsok mögé zárva a gondolat, és gúzsba kötve a lélek.

Hiszen egyénenként és közösségként egyaránt, csak a mások által szabott korlátok és állított sorompók átlépésével teljesedhetünk ki. Ha viszont kényelemből, közömbösségből vagy gyávaságból lemondunk ennek lehetőségéről, akkor a teremtés koronájából bábuvá és nemzetből népességgé minősítjük magunkat vissza.

Így érezhettek és gondolkodhattak az aradi vár udvarán 1949. október 6-án kivégzett főtisztek is, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy felsorakoztak a magyar szabadság 1848 tavaszán kibontott zászlója mögé. Volt közöttük német, osztrák, szerb, horvát és örmény, mégis részt vettek a küzdelemben, ugyanis megértették, hogy a szolgaság jármától megszabadulni csak összefogással lehet. És a bitófa árnyékában is megmaradtak nagy betűs embereknek. Elveiket és tetteiket vállalva, rangjukhoz illő méltósággal várták, hogy a végzetük beteljesedjék. Velük együtt pedig az előttük és utánuk vesztőhelyre kerülők is, hiszen Aradon összesen 16, Pesten több mint 30, Pozsonyban 12 és Kőszegen 8 honvéd életét oltotta ki a császári önkény. Így váltak ők mindannyian a magyar nemzet vértanúivá, a zsarnokság áldozataivá, az egyetemes emberi szabadságért folytatott harc hőseivé.

Rájuk emlékezünk tehát ezen a gyászos évfordulón, párás vagy villámló tekintettel, imára kulcsolt vagy ökölbe szorított kézzel, megtörten lehajtott vagy dacosan felszegett fejjel, ki-ki a vérmérséklete vagy beállítottsága szerint. Aggódva ugyan a jelen történései miatt, de nem elbizonytalanodva, mert helytállásukból erőt meríthetünk.

Élete utolsó pillanataiban Kiss Ernő altábornagy így fohászkodott: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” Azóta immár 170 esztendő pergett le az idő rokkáján, mi azonban a történelem hullámverése ellenére még mindig vagyunk. És nagyjaink szellemi, erkölcsi példáját követve 1000 esztendő múlva is leszünk. De csak akkor!

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. Dobai

    ARAD_13 Vécsey Károly
    VÉCSEY KÁROLY
    honvéd tábornok

    Pesten született 1807-ben, kisbirtokos magyar fõnemesi családból. Apja altábornagy, a magyar nemesi testõrség parancsnoka. Nõvére udvarhölgy, Ferenc József egyik nevelõje.
    1820-tól szolgált, elõször a draganyosoknál, majd a huszároknál. 1848 tavaszán õrnagy a Hannover huszárezredben.
    Már májustól harcol ezredével Bácskában a szerb felkelõk ellen, októbertõl ezredes, december közepétõl tábornok. 1849 januárjában eltávolítja áruló parancsnokát, Esterházy Sándor tábornokot. Erélyes fellépésével megmenti a bácskai hadtestet a felbomlástól, majd a Honvédelmi Bizottmány utasítására Törökszentmiklósra vezeti. Hûségét, helytállását Kossuth lelkes hangú levélben köszöni meg.
    A szolnoki csata egyik gyõztes hadvezére, késõbb az aradi ostromsereg parancsnoka lesz. A várat júliusban elfoglalja, s épp Temesvár ostromához kezd, amikor a szabadságharc összeomlik.
    Csapataival augusztus 21-én, Borosjenõn teszi le a fegyvert az oroszok elõtt.
    A bíróság kötél általi halálra ítéli, s mivel személyes ellenségei is voltak a császári udvarban, sõt saját apja is követelte kíméletlen megbüntetését, végignézte bajtársai haláltusáját, utolsónak kellett meghalnia.
    Holttestét feleségének egyik ismerõse az aradi köztemetõben hantoltatta el, itt pihent 1916-ig. 1974 óta õ is az emlékoszlop sírboltjában nyugszik.
    Kivégzésekor – utolsó révén – már nem volt kitõl elköszönnie. Vécsey a halott Damjanichoz, régi vetélytársához lépett, s az õ kezeit csókolta meg búcsúzóul.
    =====================
    ARAD_12 Török Ignác
    TÖRÖK IGNÁC
    honvéd tábornok

    A Pest megyei Gödöllõn született 1795-ben, kisbirtokos magyar nemesi családból. Hadmérnöki akadémiát végzett Bécsben, kiváló erõdítési szakember volt.
    1816-tól szolgált a császári és királyi hadseregben, elõször a mérnökkarnál, majd 1839-tõl a magyar nemesi testõrségnek oktatott erõdítéselméletet. 1848 szeptemberétõl alezredesként Komáromban várerõdítési igazgató.
    1848 októberében a vár õrségével együtt csatlakozik a honvédsereghez. 1849 januárjától tábornok és a komáromi erõdítmény parancsnoka. Májustól a honvédség hadmérnöki karának helyettes vezetõje, júliustól fõparancsnoka.
    Erõdítési terveket készít a párkányi-esztergomi hídfõhöz, õ építi meg a szõregi sáncokat.
    Világosnál ejtik foglyul; a szelid, nyugodt hadmérnök a bíróság elõtt magyarságával indokolja tetteit.
    “Lelkiismeretem felment engem!” – mondta.
    Kötél általi halálra ítélték, másodiknak halt meg. Csontjait a gátépítési munkálatoknál, 1932-ben találták meg. Maradványai az emlékoszlop kriptájában nyugszanak.
    A kivégzés elõtt sem cáfolta meg hivatását és szenvedélyét: egy, a várerõdítéssel foglalkozó szakmunkát olvasgatott.
    Amikor a pribékek a bitóhoz kísérték, Tichy õrnagy gúnyos megjegyzéseire így vágott vissza: “Szégyelje magát, ön egy hóhérlegény!”
    A kivégzés elõtti pillanatokban állítólag szívszélhûdés érte, már csak a holttestét akasztották fel.
    ==================
    ARAD_11 Schweidel József
    SCHWEIDEL JÓZSEF
    honvéd tábornok

    A Bács megyei Zomborban született 1796-ban, vagyontalan német polgári családból.
    1814-ben – közhuszárként – a híres Simonyi óbester keze alatt kezdte katonai szolgálatát. Már Napóleon seregei ellen is harcolt, késõbb Galíciában és Bécsben állomásozott.
    Mint Poeltenberg lovag, õ is a 4. huszárezred tisztje, õrnagy, amikor az ezredet Magyarországra vezénylik. Rangidõs tisztként felesketi tiszttársait a magyar alkotmányra és csatlakozik a magyar függetlenségi mozgalomhoz.
    Gyorsan érvényesül, miután kitûnik bátorságával a Pákozd-i és a Schwechát-i ütközetben. 1848 oktöber végétõl tábornok, hadosztályparancsnok a feldunai hadtestnél.
    December közepétõl betegállományban van, de a Függetlenségi Nyilatkozat után szolgálatra jelentkezik, s Buda visszafoglalása után a fõváros városparancsnoka lesz. A késõbbiekben a kormány mindenkori székhelyének helyõrségparancsnoka.
    Görgeyvel teszi le a fegyvert, a bíróság golyó általi halálra ítéli, de kegyelemre ajánlja. Haynau – régi tiszttársa és volt barátja – elutasítja a kegyelmi kérvényt és Schweidelt 1849. október 6-án kivégzik.
    Csontjait 1913-ban – Lázár Vilmos maradványaival együtt – találták meg. Nyughelye az emlékoszlop sírboltja.
    Egy szemtanú szerint õ sem engedte, hogy a szemét bekössék. A törzsõrmester kétszer tett erre kísérletet, de Schweidel minden alkalommal lerántotta a kendõt.
    Kezében azt a feszületet tartotta, amelyet mindenkor, a csatákban is magával hordott. A vérével befröcskölt keresztet papja – utolsó kívánságának megfelelõen – eljuttatta honvéd kapitány fiának, aki szintén az aradi várban raboskodott.
    =======================
    ARAD_10 Poeltenberg Ernõ
    POELTENBERG ERNÕ
    honvéd tábornok

    Bécsben született 1814-ben, osztrák nagybirtokos nemesi családból.
    1829-tõl hivatásos katona, már huszár kapitány a 4. huszárezredben, amikor 1848-ban – tiltakozása ellenére – Magyarországra vezénylik.
    Felesküszik a magyar alkotmányra, s mivel korrekt, rendkívül becsületes ember, fenntartásai és a magyar tisztek gyanakvása miatt elszenvedett sérelmei ellenére a szabadságharc ügyéhez haláláig hû marad. Esküjét nem hajlandó megszegni, sõt, azonosul a szabadságharc céljaival. Õ, aki magyarul csak káromkodni tud, így határozza meg érzéseit: “Csak a nyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog!”
    1848 õszén a szerbek ellen harcol, az év végére alezredes. Végigkûzdi a téli és tavaszi hadjáratot, április 26-tól a 7. hadtest parancsnoka ezredesi, majd június 7-tõl tábornoki rangban. Vitézül harcol a két komáromi és a váci csatában.
    Személyes tragédiája, hogy mint az orosz tábornokokkal tárgyaló követ, hisz az amnesztia igéretekben, s ezért egyik szószólója a feltétel nélküli megadásnak.
    A bíróság kötél általi halára ítélte, elsõnek kellett meghalnia. Rendkívül erõs fizikuma miatt halála lassú és gyötrelmes volt.
    A kiegyezés után családja megkísérelte felkutatni maradványait, de csontjait csak 1932-ben, az árvízi gátépítésnél találták meg. Most az õ sírja is az emlékoszlop kriptája.
    Mikor a tábornokok a kivégzés hajnalán a várudvaron gyülekeztek, Poeltenberg végignézve társain így szólt: “Szép kis deputáció (küldöttség) megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!”
    ===========================
    ARAD_9 Nagysándor József
    NAGYSÁNDOR JÓZSEF
    honvéd tábornok

    Nagyváradon született 1804-ben, magyar nemesi családból.
    !819-tõl 1847-ig szolgál a császári és királyi hadseregben mint huszártiszt. Kapitányi rangban vonul nyugdíjba.
    1848-ban jelentkezik a nemzetõrségbe, õrnagyi rangot kap, s Damjanich mellett harcol a szerbek ellen.
    Gyorsan eléri az alezredesi, majd ezredesi rangot. A tavaszi hadjárat végére már a feldunai hadsereg lovasságának parancsnoka. Április végétõl az 1. hadtestet vezényli, május 2-ától tábornok.
    Kitûnõen helytáll a a szolnoki, a váci és a nagysallói csatában. Budavár ostromakor az elsõk között tör be a várba.
    Nagysándor József személyes bátorságát és huszárai rendkívüli vitézségét tanúsítja az 1849 augusztusában vívott vesztes debreceni csata is: öt(!) órán át ellen tudnak állni Paskievics tízszeres túlerõben lévõ seregének.
    Fegyelmezetten engedelmeskedõ, jó katona, s függetlenül gondolkodó republikánus. Görgeyre célzott fenyegetõ mondata: “Ha Caesar diktátori hatalomra törne, mellõle egy Brutus sem hiányoznék”.
    Világosnál tette le a fegyvert, a bíróság kötél általi halálra ítélte, a hóhér ötödiknek végzett vele.
    Az õ csontjai is a Maros 1932. évi áradásakor elvégzett gátépítés során kerültek napvilágra. Végsõ nyughelye az emlékoszlop kriptájában van.
    Szivarozva várta a kivégzést, s amikor sorra került, a latin mondást idézte: “Hodie mihi, cras tibi!” (Ma nekem, holnap neked!)
    “Éljen a haza!” – kiáltással halt meg.
    ===============
    ARAD_8 Leiningen-Westerburg Károly
    LEININGEN-WESTERBURG KÁROLY
    honvéd tábornok

    A Hessen-i nagyhercegségben, Ilbenstadt városában született 1819-ben, elszegényedett német fõnemesi családból.
    1835-ben lépett a császári és királyi hadseregbe, 1845-tõl a család “tulajdonában” lévõ 31., “Leiningen” gyalogezred tartósan szabadságolt, létszámfeletti századosa. Felesége magyar, Pozsonyban élnek.
    1848 õszén jelentkezik honvédnek, vezérkari százados lesz a bánáti hadtestben. Miután számos rokona tiszt a császári seregben, gyanakvó, bizalmatlan légkör fogadja.
    A szolnoki csata idején – ahol is kiválóan vezeti fegyelmezett katonáit – már alezredes, áprilisban ezredes. Végigharcolja a tavaszi hadjáratot, 1849 júniusában kap tábornoki kinevezést, a 3. hadtest parancsnoka.
    A feldunai hadsereg kötelékében teszi le a fegyvert Világosnál, õt is kötél általi halálra ítélik.
    Leiningen-Westerburg gróf, a német fõnemes õreit megvesztegetve elérte, hogy a kivégzéskor magyar honvéd tábornoki egyenruháját viselhesse…
    Hatodiknak végzett vele a hóhér. Magas termete miatt – magasabb, mint a bitó – akárcsak Damjanich, sokat szenvedett, míg meghalt.
    Tetemét felesége családjának sikerült megszereznie, egy ideig sógora monyorói birtokán pihent – a sir helyét közvetlenül a fegyverletétel elõtt maga választotta meg -, késõbb a borosjenõi templom sírboltjában helyezték el. !974-ben maradványait átszállították az emlékoszlop kriptájába.
    A hibátlan jellemû, lovagias tiszt rendkívül érzékeny volt katonai becsületére. A kivégzés elõtti percekben is ama rágalmak ellen tiltakozott, melyek szerint Budavár visszavételekor az elfogott osztrák katonákkal kegyetlenkedett volna. Szavait – Tichy osztrák õrnagy, a kivégzés parancsnokának intésére – a dobok dübörgése némította el.
    =================
    ARAD_7 Lázár Vilmos
    LÁZÁR VILMOS
    honvéd ezredes

    A Torontál megyei Nagybecskereken született 1815-ben, vagyontalan magyar-örmény családból.
    A császári és királyi hadseregben 1834-tõl 1844-ig szolgált, a 34. gyalogezred hadnagyaként szerelt le.
    Polgári pályafutás után – fõpénztáros az Elsõ Magyar Központi Vasútnál – 1848-ban jelentkezik a 39. honvádzászlóaljnál, ahol fõhadnagyi rangot kap. Miután kiváló képességû parancsnok, gyorsan emelkedik a ranglétrán. Elõször százados az 1. utászezredben, 1849 februárjától utászkari õrnagy. Áprilisban a Zemplénben állomásozó csapatok parancsnoka, június közepétõl hadosztályparancsnok, július 16-tól alezredes, július végétõl a 9. hadtest
    parancsnoka.
    Legjelentõsebb haditetteit a Felvidék védelmében hajtja végre, de részese az utolsó, vesztes temesvári ütközetnek is. Ezredessé Bem nevezi ki a csata után. A 9. hadtest maradványai Lugosnál , augusztus 19-én teszik le a fegyvert. Lázár – törzstiszt létére – a tábornokokkal együtt áll a bíróság elé.
    Kötél általi halálra ítélik, de tekintettel arra, hogy császári hadseregnek adta meg magát, s mivel csak a szabadságharc utolsó napjaiban lett ezredes, Ernst és Moser hadbírók javaslatára Haynau az ítéletet “kegyelembõl” fõbelövésre változtatta.
    Maradványait – hosszas keresés után – 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában; végsõ nyughelyet õ is az emlékoszlop sírboltjában lelt.
    Kivégzés elõtti éjjel írta a feleségének: “Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tõlem – élõ jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét – nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én.”
    ================
    ARAD_6 Láhner György
    LÁHNER GYÖRGY
    honvéd tábornok

    A Túróc megyei Neczpálon született 1795-ben, német polgári családból.
    1812-tõl a komáromi 33. gyalogezredben szolgált, 1848-ban õrnagy.
    A szabadságharc elején a szerb felkelõk ellen harcol, szeptembertõl a Hadügyminisztériumba kerül, feladata a honvédsereg felfegyverzése és ellátása.
    Nagy ambícióval dolgozik, zseniális szervezõ, eredményes munkája miatt elõször alezredesi, majd ezredesi rangot kap, 1848 februárjától tábornok.
    Õ teszi Nagyváradot a fegyvergyártás központjává, Kossuth szavaival “a magyar Birminghammé”. A szabadságharc elbukásakor a fegyvergyár élén áll.
    Német, a magyar nyelvet csak töri, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúkon a felirat:
    “Ne bántsd a magyart!”
    Nem mindennapi képességeinek köszönhetõ, hogy a honvédsereg felszereltsége napról napra javul, tüzérsége kitûnõ és korszerû, van elegendõ lõszer.
    Fõként e rendkívüli eredményei miatt kellett bûnhõdnie, a bíróság kötél általi halálra ítélte, s 1849. október 6-án harmadiknak végzett vele a hóhér.
    Holttestének elszállítását a már említett Csernovics Péter temesi fõispán szervezte meg, teteme Damjanich tetemével együtt nyugodott a fõispán mácsai birtokán, míg 1974-ben végleges helyre, az emlékoszlop kriptájába kerültek csontjai.
    A szemtanúk szerint utolsó estéjén feleségét fogadta, majd fuvolázott, a Lammermoori Lucia címû operából a haldokló Edgár búcsúáriáját játszotta.
    ====================================
    ARAD_5 Knézic Károly
    KNÉZIC KÁROLY
    honvéd tábornok

    A horvátországi Veliki Groljevacban született 1808-ban, horvát katonacsaládból.
    1824-tõl katona a varasdi határõrezredben, majd áthelyezték Egerbe a 34. gyalogezredhez. A negyvenes években Galíciában, Lembergben is szolgált. 1848-ban százados, amikor átlép a honvédseregbe.
    Damjanich vezénylete alatt harcol a szerb felkelõk ellen, õrnagyi, majd alezredesi rangot kap. A szolnoki csata után lesz ezredes.
    A tápióbicskei csatában a Tápió hídját elfoglaló híres 3. és 9. zászlóaljak vezénylete alá tartoznak.
    Különösen kitûnik személyes bátorságával az április 26-i, Komárom felmentéséért vívott csatában.
    1849 májusában tábornoki kinevezést kap, Buda visszafoglalásakor már a 3. hadtest parancsnoka.
    1849 június végétõl a Hadügyminisztériumban teljesít szolgálatot, majd a szabadságharc végén Tokajnál a tartalék parancsnoka..
    Igazi republikánus, a forradalmi eszmékhez való eljutását így fogalmazza meg: “Galicia nyomorúságában született meg az én – minden áldozatra kész – önérzetem, hol is a Metternich-politika erkölcstelenségét, a nemesség esztelen könyörtelenségét… színrõl színre látva, lelkiismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt.”
    Knézic is Világosnál tette le a fegyvert. A vésztörvényszék kötél általi halálra ítélte, negyedikként halt hõsi halált.
    Az õ csontjait is az 1932. évi aradi árvízkor találták meg, örök álmát az emlékoszlop kriptájában alussza.
    A kivégzés elõtti éjszakán Egerben élõ családjának írt búcsúlevelet.
    ===================
    ARAD_4 Kiss Ernõ
    KISS ERNÕ
    honvéd altábornagy

    Temesvárott született 1799-ben, dúsgazdag nagybirtokos magyar-örmény nemesi családból.
    1818-tól katona egy utászezredben, 1848-ban már a 2., Hannover huszárezred parancsnoka volt. Miután rendkívül bõkezû, szivesen adott kölcsönöket tiszttársainak. Egyik adósa akkori parancsnoka, Haynau altábornagy…
    Az elsõk között kezdi meg a küzdelmet a délvidéki szerb felkelõk ellen. Nagysándor József, szolgálaton kívüli huszár kapitány – késõbbi vértanútársa – az õ felszólítására fog fegyvert.
    Sikeresen harcol, leveri a Kikinda vidéki szerb mozgalmat, 1848 szeptemberében elfoglalja a szerbek perlaszi táborát, októberben, a honvédseregben elsõként lesz tábornok, õ a bánáti hadtest vezére.
    Nagyvonalú, gondos parancsnok, legénységét kitûnõen látja el, hozzájárul élelmezési és felszerelési költségeikhez.
    1849 elejétõl nem vesz részt a hadmûveletekben, altábornagyi rangban az Országos Fõhadparancsnokság vezetõje.
    Aradon esik fogságba, s mivel a császári sereg ellen fegyveresen nem harcolt, “csak” golyó általi halálra ítélik.
    Tetemét a kivégzést követõ második napon ásta ki tisztiszolgája, hat hétig hamis sírfelirattal nyugodott az aradi temetõben, majd tizenhat évig Katalinfán volt eltemetve, végül maradványait átszállították Alsóeleméribe – mai nevén Elemir -, a családi sírboltba. Ma is ott pihen.
    Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. “Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!” – kiáltotta a sortûz eldördülése elõtt. A lövések csak megsebezték, s ekkor így szólt: “Hát én, rólam elfeledkeztek?” – majd saját maga vezényelt tüzet a megzavarodott kivégzõosztagnak. Egy altiszt közvetlen közelrõl lõtte agyon.
    =====================================
    ARAD_3 Dessewffy Arisztid
    DESSEWFFY ARISZTID
    honvéd tábornok

    Az Abaúj megyei Csákányban született 1802-ben, magyar nemesi családból. !819-tõl 1839-ig az 5., Radetzky huszárezredben szolgált, majd kapitányi rangban nyugdíjba vonult.
    A szabadságharc kitörésekor a sárosi nemzetõrség õrnagya, késõbb a honvédséghez lép át. A téli hadjáratban eredményesen harcol a felsõ-tiszai hadseregben, a tavaszi hadjárat alatt az 1. hadtest hadosztályparancsnoka
    1849. június 1-én nevezik ki tábornokká, a 9. hadtest parancsnoka. Meghatározó szerepet játszik a turai lovascsatában.
    Személyes bátorsága kiemelkedõ: “Nekem a halál semmi” – volt a szavajárása.
    A szabadságharc bukása után csapataival együtt Törökországba akar menekülni, de Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére megadja magát. Döntését befolyásolja, hogy ifjú házas, július 5-én volt az esküvõje. A fegyvert augusztus 19-én Karánsebesnél, a császári hadsereg elõtt teszi le.
    Haynau “betartja” Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélik, de “kegyelembõl” 1849. október 6-án reggel 6 órakor “lõpor és golyó” általi halállal hal.
    1850 tavaszán maradványait unokatestvérei ládában, kettéfûrészelve csempészték a margonyai Dessewffy-birtokra, jelenleg is ott – mai nevén Marhanban – van a sírja.
    “Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta” – mondta a siralomházban, majd mély álomba merült.
    “Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni” -magyarázta papjának, majd teljes nyugalommal állt a kivégzõosztag elé.
    ===========================
    ARAD_2 Damjanich János
    DAMJANICH JÁNOS
    honvéd tábornok
    A Temes megyei Stazán született 1804-ben, szerb katonacsaládból.
    1820-tól katona Temesvárott, már százados, amikor 1848-ban szóváltásba keveredik a magyarokat és Kossuthot szidalmazó Haynau altábornaggyal. Ezért Olaszországba vezénylik, de sikerül visszakérnie magát Magyarországra és a honvédsereg szervezésekor már õrnagyi rangban részt vesz a fõként erdélyi ifjakból álló szegedi 3. honvédzászlóalj kiképzésében.
    Kiváló parancsnok, katonái rajonganak érte. Zászlóalja – a “veressipkások” – a szabadságharc egyik legkitûnõbb alakulata.
    Kiemelkedõ tulajdonságainak köszönhetõen Damjanich gyorsan halad a katonai rannglétrán, már 1848 decemberében tábornok, 1849 márciusától a 3. hadtestet vezeti.
    Harcol a szerbek ellen, elsõ nagy gyõzelmét a császári csapatok ellen Szolnoknál vívja ki, de diadalt arat Hatvannál, Isaszegnél, Vácnál, Nagysallónál is.
    1849 áprilisában, Komáromban, kocsija kipróbálása közben lábát töri, ezért a további harcokban nem vehet részt. Júliusban az Arad-i vár parancsnokává nevezik ki.
    A szabadságharc bukása után a várat az oroszoknak adja át, akik – annak ellenére, hogy Buturlin tábornok becsületszavával garantálja az õrség szabad elvonulását – kiszolgáltatják az osztrákoknak.
    1849. október 6-án nyolcadikként halt – törött lába és magas termete miatt – rettenetes kínhalált az akasztófán. Teteme 125 évig felesége rokona, Csernovics Péter temesi fõispán mácsai kastélyának parkjában pihent, 1974 óta az emlékoszlop kriptájában nyugszik.
    Már csak ketten maradtak Vécseyvel, amikor a pribékek hozzá léptek: “Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig elsõ voltam” mondta.
    “Szegény Emiliám! Éljen a haza!” – ezek voltak utolsó szavai.
    ======================
    ARAD_1 Aulich Lajos
    AULICH LAJOS
    honvéd tábornok

    Pozsonyban született 1793-ban, német polgári családból, édesapja vendéglõs volt. 1812-ben lépett be a császári és királyi hadseregbe, részt vett a Napoleon-i háborúban.
    1848-ban, mikor átlép a honvédségbe és esküt tesz a magyar alkotmányra, alezredesi rangban szolgál.
    Elõször a délvidéken, a Magyarország ellen fellázadt szerbekkel küzd, majd ezredesi rangban a feldunai hadtest egy hadosztályát vezeti.
    Rendkívüli haditettet hajt végre, amikor fenyegetett csapatait Körmöcbányáról Besztercebánya felé vezetve, egy elhagyott és beomlott bányaalagutat járhatóvá tesz, s így menekíti ki hadosztályát az ellenség szorításából.
    A Kápolna-i csata elõtt lesz tábornok, a 2. hadtest parancsnoka. Az Isaszeg-i gyõzelem csapatai eredményes közbelépésének köszönhetõ.
    Windisch-Grätz elvonulását követõen bevonul Pestre, s kitünteti magát Buda ostromában is.
    Betegszabadság után, 1849. július 14-tõl a kormány tagja, õ az utolsó hadügyminiszter.
    Két mondat július 22-i hadparancsából:
    “…Harcunk, mellyet Európa két elbízott hatalmassága ellen vezetünk, nem a nemzetiség, hanem a közszabadság harcza az absolutismus ellen. Gyõzelmeink elõdiadalai a világszabadságnak.”
    Világosnál esik fogságba, 1849. október 6-án hetediknek hal hõsi halált a bitón. Maradványait az 1932 májusi aradi árvíz idején találták meg, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak.
    A szabadságharc e kitûnõen képzett, rendkívül vonzó személyiségû katonája, akit még Ernst törzshadbíró is “kiváló embernek” nevezett, nyugalmát a kivégzése elõtti éjszakán sem vesztette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált.
    =====================

    Válasz
  2. antal m.

    1849- évben történt! Szomorú megemlékezés!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük