Fotó: dedeman.ro

Mielőtt nekifognék a történet ismertetéséhez, szeretném magamat tisztázni az alól a vád alól, amivel egyesek illetni fognak: nem vagyok nemzetgyűlölő, különösen nem romángyűlölő! Normális körülmények között mindenkitől elférek, hiszen van hely ezen a földön mindenkinek.

Ellenben ha a társadalmunkba olyan méltánytalanságokkal találkozom, ami csak éppen ki nem böki a szememet, azt a jelenséget nehezen tűröm el, sőt egyenesen gyűlölni tudom.

Köztudat, hogy Csíkszereda városa székely-magyar város 85%- os magyar nyelvű többséggel. A minap úgy éreztem magam, mintha egy olténiai város Dedemanjában vásároltam volna.

Az történt, hogy a feleségem megszólított két fiatal alkalmazottat magyarul segítséget kérvén tőlük. Mivel a két úriember nem beszélte a nyelvünket, feleségem románul próbált értekezni velük, nem nagy sikerrel. Azután még megszólítottunk vagy négy alkalmazottat, akik szintén nem beszélték a nyelvünket.

Ugyan ismerem a román nyelvet elég jól, de a kíváncsiság arra ösztönzött, hogy beálljak a játékba. Tudni szerettem volna, hogy tényleg kevés magyar alkalmazott dolgozik ezen a munkahelyen, mert azt nem is feltételeztem, hogy egyáltalán hiányoznának, mivel legalább sepregető, padlómosó magyarnak kell lennie ebben az áruházban.

Körülbelül tíz perc múlva érkezett meg egy nyelvünkön beszélő ember, aki segítségünkre tudott lenni. Hát mit mondjak, jól meg kellett keresni egy csíkszeredai áruházban a magyar beosztottat. Ez alatt a tízperc alatt több alkalmazott is elment mellettünk, akik románul beszéltek. Ez nem is volna baj, mert mindenki használhatja saját nyelvét, de a munkahelyéből adódóan kívánatos volna a vásárlók nyelvén is beszélnie.

Azután a vásárlásunk zökkenőmentesen folyt, mivel a kasszánál, információnál szerencsére két nyelven beszélő alkalmazottak voltak, még egyelőre. Nem állottam meg, hogy az eladónak fel ne tegyek egy kényes kérdést:

  • Mondja csak uram, itt valamikor több magyar dolgozott, hová lettek el azok az emberek?

Láttam, hogy a kérdés hallatára feszélyeztetve érzi magát, körülnézet, majd vállvonogatva, halkan csak annyit mondott:

  • A magyarok mennek, a románok viszont egyre jönnek, mert őket alkalmazzák.

Ez a történet, amelyet nem hallottam, hanem én is szemtanúja voltam, több kérdést is felvet bennem, kezdjük a legfontosabbal …

Talán a Székelyföld asszimilációjából nemcsak a politikusok, hanem a nagy üzletláncok vezetői is kiveszik részüket?

Talán nekünk a pénzünk jó csupán, de a munkánkban másodlagosak lennénk?

Ha ezt a tendenciát folytatják, egy bizonyos idő múlva nem marad magyar alkalmazott, és akkor csak három választás marad.

  1. Vagy tolmácsokat alkalmaznának az eladók mellé.
  2. Vagy a vásárló volna kénytelen tolmácsot fogadni maga mellé.
  3. Vagy a kedves vásárló a konkurenciához menne vásárolni, ahol anyanyelvén szolgálnák ki.

A zsidó és az örmény eladó minden vásárlóval az anyanyelvén beszélt, nem politizált és attól vált sikeressé!

Sebők Mihály