Dacia – kivitelre / Fotó: govnet.ro

Az első fél évben 483,3 millió euróval, 6,305 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az egy évvel korábbihoz képest – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

Az első fél évben Románia 33,976 milliárd euró értékben exportált, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg, ugyanakkor 9,7 százalékkal többet, 40,281 milliárd eurót importált.

A kivitel 48,5 százalékát és a behozatal 38 százalékát a gép- és járműipari termékek tették ki. Románia külkereskedelme háromnegyedét az Európai Unió tagállamaival bonyolítja le.

Júniusban a külkereskedelmi mérleg hiánya elérte az 1,302 milliárd eurót, annak ellenére, hogy a kivitel gyorsabb ütemben nőtt, mint a behozatal, hiszen az export 16,2 százalékkal, 5,884 milliárd euróra nőtt, míg az import 11,7 százalékkal, 7,186 milliárd euróra emelkedett. Elemzők többször felhívták a figyelmet, hogy Románia általában nagyobb hozzáadott értékű, így drágább termékeket importál, mint amit exportál.

Hosszú idő után először fordult elő, hogy az éves összevetés szerint a behozatal valamivel lassabban nőtt, mint a kivitel, amire egyes elemzők szerint magyarázatként szolgálhat, hogy a kiskereskedelmi forgalom jelentősen lassult, az első hat hónapban 6,5 százalékkal nőtt, miután tavaly még 10 százalékkal, tavalyelőtt 13 százalékkal emelkedett. A megnövekedett belföldi fogyasztás főként az importot serkentette.

MTI