A telefonlehallgatás, állandó meghosszabbítással végig kísért 1988-ig. Nemcsak a marosvásárhelyi lakásomon, többnyire minden erdélyi város szállodájában is lehallgattak, ahol a tv-stábunk megszállt.

És ismét „Bíró Ferenc”! Aki 1982 szeptemberében arról ír jelentést feletteseinek, hogy Csáky Zoltán gyakran találkozik Kolozsvárott Cselényi Lászlóval, a román televízió riporterével. Hát, hogy a fenébe ne találkoztunk volna, amikor kollégák voltunk a magyar adásnál. Laci apósa, Sütő András pedig Marosvásárhelyen lakott. De a szeku semmit sem bízott a véletlenre, mert ’82 decemberében még szerepel egy jelentés a dossziémban, „Nagy István” kézzel írott irománya agglegény életem történéseiről.

Az év tévés krónikájához hozzátartozik a Hétköznapok című közéleti műsor bevezetése a magyar adásban. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert Aradits Laci, Mag Péter és jómagam élő egyenes adásban beszélgettünk a nézővel és ebben a műsorban készítettük ki név és cím nélkül Ion Lăncrănjan ultranacionalista firkálmányát (Beszéd Erdélyről) anélkül, hogy felelősségre vontak volna bennünket, mert már kiment az éterbe.

1983

Ez az év is jól kezdődik, mondhatnám némi iróniával, hiszen Sütő Andrással közel két órát beszélgettünk a lakásán január végén. Beszélgetésünk nem szállt el nyomtalanul, a Sütő lakásán elhelyezett lehallgatókészüléknek „köszönhetően” olvasható a dossziémban 1983. I. 24./737/ 0017009-es iktatószámmal, „So­rescu” fedőnévvel:
Belügyminisztérium, Maros Megyei Felügyelőség, Szigorúan titkos

Fordítás magyar nyelvről

Bîrsan I. százados elvtársnak

„Sorescu”

20.11 óra környékén „Sorescu”-t meglátogatja Csáki Zoltán. A beszélgetésből kiderül, hogy Cs. Z. valamikor kért bizonyos dokumentációs anyagokat a magyar irodalom történetéből, adás szerkesztése céljával. A célszemély támogatását adja e tekintetben.

Más gondolati sorrendben Cs. Z. megemlíti, hogy szándékában áll táncházat szervezni Csíkszeredában, de nemcsak fiatalokkal, hanem idősebbekkel is, ahol szeretné, ha célszemély is részt venne. SORESCU nem mond sem igent, sem nemet.

A beszélgetés tárgyát módosítva, a célszemély azt javasolja Csáki Zoltánnak, hogy kissé figyeljen oda a magyar irodalomtörténet magyar tagozatára (????), amely osztályért Domokos Géza felesége, Éva felel, egyébként az egyetlen magyar alkalmazott azon a helyen. Cs. Z. megígéri, hogy foglalkozni fognak vele, és ha kedve van hozzá, készítsenek egy 20 perces műsort. „Sorescu” nem akarja ezt, hanem csak néhány gondolatot akar sugallani: javasolja, hogy esetleg bemutassa egy adásban Nagy Imre festő emlékházát: készült neki ott egy kis múzeum, majd hozzáteszi, hogy e múzeum pozitív vonása az, hogy karban is tartják. Csákinak tetszik a javaslat.
A célszemély javasolja, hogy esetleg a kolozsvári múzeummal is foglalkozzon, ahol dokumentumok találhatók Gaál Gábor tevékenységéről, továbbá a Bartók Múzeum, majd a Petőfi Múzeum Segesvár mellett.

„S”: nálunk nem történnek régészeti feltárások a nemzetiségek vonatkozásában – magyar jelleggel.

Cs. Z.: Nem.

„S”: Az ilyen tevékenység nem létezik – régészetileg.

Cs. Z.: Ha ásnak is, nem …(tartják nyilván)…

„S”: Mindig találnak valamit a magyarokról, de nem …(teszik közzé), arra gondoltam, hogy a tévéadásokban esetleg régészeti téma…

Cs. Z.: Igen. Látod, a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója (Székely Zoltán régész, 1912–2000 – szerk. megj.): ahelyett, hogy a dolgokat úgy mutatnák be, mint ő, inkább sehogy. Még van valaki Iași-ban, Ferenczi, aki tudna mondani néhány dolgot: de nemrégiben kitört a botrány, amikor a Flacăra kiadta azokat a csángókra vonatkozó anyagokat.

Mint látható, olvasható, nem döntöttük meg a rendszert, nem szidtuk a Kondukátort (Ceaușescut), az az érzésem, hogy mindketten tudatában voltunk, a titkosszolgálat fülesei hallják, rögzítik beszélgetésünket. Hanem Ágoston Alexandru András ezredes, a szeku Maros megyei felügyelőségének vezetője nem tétlenkedett, vette a lapot, a beszélgetés folyamán részemről elhangzott csíkszeredai táncház-találkozó szervezéséről azonnal értesítette a Hargita megyei szeku főnökét, legyenek résen, mert az RTV magyar adásának irredenta, nacionalista elképzelésekkel terhelt 38 éves riportere, Csáky Zoltán a városba készül felforgató tevékenységével. Sőt egy bizonyos „Éva” informátor jelentése szerint, aki szüleim körül fülelt, tüsténkedett, arról is tudomást szerzett, hogy februárban

Sepsiszentgyörgyön készülök forgatni színházi bemutatón, ott, ahol „nagyon kellemes számomra a környezet és senki nem mondja meg, hogy mit csináljak”. Arról nem is beszélve, folytatódik a besúgó jelentésében, hogy végre egy jót mulatunk a székelyekkel (facem un chef mare cu secuii). Minderről Ágoston ezredes természetesen értesítette a szeku Kovászna megyei főnökeit. Miért nem tűnt fel nekem, hogy a néhai Bodok Szállóban mindig ugyanazt a szobát kapom és a recepciós sejtelmes tekintettel adja át a szobakulcsot? Vagy igenis feltűnt?!

Na, de az a bizonyos „Eva” ügynök-besúgó, kihasználva édesanyámnak fia iránti ragaszkodását, egyre több információt szolgáltatott, így a titkosszolgálat rögvest értesült második házasságkötésem történéseiről, nejemről, Emőkéről, aki utolsó éves egyetemi hallgató volt, gyergyószentmiklósi anyósomról és apósomról. A Maros megyei belügy intézkedési tervében év végéig meghosszabbította a lakásunkban elhelyezett lehallgatókészülék működését, és elrendelte, hogy Pacan Ștefan őrnagy elvtárs nézzen utána az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen Kémenes Emőke végzős hallgató magatartásának, gondolkodásának.

1984–85

Romániában a gazdasági helyzet romlásával szinte egyenes arányban nőtt a nemzetiségi kérdés kapcsán gerjesztett veszélyérzet. Az „együtt élő nemzetiségek” terminológiáját a 80-as évekre már felváltotta a „magyar nemzetiségű román”.

Egyre riasztóbb hírek érkeztek az erdélyi magyar oktatás, kultúra és sajtó berkeiből. Megszűnik a tankönyvkiadó kolozsvári szerkesztősége. A darab „misztikus jellegére” hivatkozva a marosvásárhelyi színház műsorából kiveszik Madách Az ember tragédia című művét. Fölmentik A Hét főszerkesztőjét, Huszár Sándort és helyettesét, Horváth Andort.

Leváltják a kolozsvári Igazság megyei pártlap éléről Keszthelyi Gyulát. Bodor Pál már ’83 áprilisában gyógykezelés indokával Budapestre távozott, nem tért vissza. Utódja a magyar szerkesztőségnél Molnár Wilhelm. 1984. április 4-én miniszteri utasításra nevet változtat a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem: ettől kezdve Kolozsvári Egyetem (Universitatea Cluj-Napoca) a neve. Még ez év tavaszán átalakítják a Politikai Könyvkiadót, megszüntetik a nemzetiségi szerkesztőséget.

1984 szeptem­berétől a kolozsvári 3. sz. Matematika–Fizika Líceumba (a 400 éves református kollégium utódába) román tannyelvű osztályt helyeznek. Ugyanekkor megszüntetik Marosvásárhely egyetlen magyar nyelven oktató ipari líceumát is. Ugyancsak szeptembertől lemond posztjáról a Korunk legendás főszerkesztője, Gáll Ernő. 1984. december 26-án Bukarestben ülést tart a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsa. Sajátos nemzetiségi problémákról nem esik szó.

Domokos Géza, Gálfalvi Zsolt, Sütő András bürótagokat meg sem hívták, helyüket új, jelentéktelen személyek foglalják el. Ebben az időszakban a „migrációs üzletpolitika jegyében” a romániai zsidók, valamint az erdélyi szászok tízezrei hagyták el az országot. Az erdélyi magyarság esetében a kivándorlási hullám a 70-es évek végén kezdődött és a 80-as években tetőzött. 1984. december 31-én a román illetékesek egyoldalú döntéssel bezárják a debreceni főkonzulátust.

Ágoston Alexandru ezredes elvtárs, a Maros megyei szeku vezetője nagyon jó fiúnak igyekszik mutatni magát, mert már az esztendő első napjaiban 102/Br.I/0052-es iktatószámmal terjedelmes jelentést küld feletteseinek Bukarestbe az Új Élet szerkesztőségében Bartis Ferenc Magyarországra történő távozása alkalmából megtartott összejövetelen elhangzott véleményekről. Az ezredes elvtárs által nacionalista-irredenta magyaroknak bélyegzett értelmiségiek „akik valamennyien a titkosszolgálat célkeresztjében vannak”: Török László, Erdélyi Lajos, Kántor Lajos, Varró János, Veress Zoltán, Balázs Imre, Puskás Sándor, Elekes Ferenc és Csáky Zoltán az összejövetelen helyeselték Bartis kolléga távozását.

Többen elárulták hasonló szándékukat, de volt, aki azt mondta „ha mindnyájan elmegyünk, magyar értelmiség nélkül marad Erdély”. Bîrsan Ioan kapitány pedig a lakásomban elhelyezett lehallgatókészülék jóvoltából olyan fontos családi események birtokába jutott és jegyzett le, minthogy szállást foglaltam a Continental Szállóban a feleségem ballagására érkező rokonainak, valamint hogy milyen tésztarecepteket ajánlott anyósom húsvétra Emőkének. Ez utóbbi beszélgetésre a lejegyzés szerint 1984. április 19-én 23.21-kor került sor. Jó éjszakát, fülelő kapitány. Az év szeptemberében került sor a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet végzős hallgatóinak a kihelyezésére, a repartícióra.

Reménykedtünk, hiszen Emőnek 9 feletti átlaga volt és rendelkezett marosvásárhelyi személyivel. Mindhiába. Az 50 magyar szakon végzett gyermekgyógyászból mindössze egy maradhatott Marosvásárhelyen, 49-et Moldvába helyeztek. A feleségem a többnyire (már elrománosított) északi csángók lakta Roman városába került. A kihelyezést követően némileg oldva a feszültséget és a várható nehézségeket, útlevelünk birtokában egy hétre Magyarországra és Kassára utaztunk.

Budapesten ismét találkoztam a közösen forgatott Kós Károly-filmünk stábjával. Elhívtak az MTV művelődési szerkesztőségének egyik bulijára is, ahol Érdi Sándor, a stúdió vezetője feltette a kérdést, nem lenne kedvem ott folytatni a tévézést? Kedvem ugyan lett volna, de úgy éreztem, nekem továbbra is Erdélyben van a helyem, a munkám. Akkor még nem sejtettem, mi történik 1985 első napjaiban.

(folytatjuk)

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Magyarok a román nemzetállamban című pályázatának első díjas munkáját folytatásokban közöljük.

Háromszék