A KultúrParkban július 26-án, 18 órától az Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud című néptáncelőadásra kerül sor, melynek rendezője Tőkés Csaba-Zsolt.

Az előadásban három család tagjai vesznek részt: Dezső Tibor Attila, református lelkész és családja, Mocsel Antal „Rémusz”, őrkői hagyományőrző és családja, valamint Tőkés Csaba-Zsolt, néptáncoktató és családja. A három család teljesen más életutat járt be, de egy valami mégis összeköti őket: a népzene és a néptánc.

Az előadás egy sajátos szemléletmódra épül, miszerint a család egyik főbb feladata a gyermek lelki egyensúlyának megteremtése és megtartása. A gyermek már magzat korában elkezdi tanulni ősei hagyatékát, születését követően pedig elsősorban szüleitől, nagyszüleitől tanul értékrendet, magaviseletet.

Ahhoz, hogy a gyermek fejlődése teljes legyen, szükség van arra, hogy megismerje családja, nemzete zene és néptánc hagyományait. A zene és a tánc életének szerves részévé kell váljon, hogy olyan természetesen használhassa, mint a beszédet. Meg kell éreznie, hogy ez nem csak színpadra való, hanem a hétköznapok és az ünnepek velejárója. A zene és a tánc gyógyít, felemel és összetart.

Ezt a szemléletmódot örökíti majd meg az a dokumentumfilm is, amelynek részét képezi majd a július 26-i előadás felvétele.

Az előadásra a kedvezményes jegyek 5 lejbe és a teljes árú jegyek 10 lejbe kerülnek. Jegyeket a Kulturális Szervezőirodában lehet kiváltani a Szabadság tér 1. szám alatt, hétfőtől csütörtökig, 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 13 óra között, valamint a helyszínen az előadás előtt egy órával.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala