Noha alig három hete lépett hatályba, Háromszéken már alkalmazták a belügyminisztérium illetve a munka és szociális ügyek minisztériumainak közös rendelkezését, melynek értelmében december 28-tól családon belüli erőszak esetében a rendőrség bírósági jóváhagyás nélkül bocsáthat ki ideiglenes távoltartási végzést.

A Kovászna megyei rendőrkapitányság közlése szerint az első ilyen végzés már meg is született. Tavaly megyeszinten a hatóság 285 ilyen esetet észlelt, ezeknek mintegy fele volt bántalmazás.

A rendőrség tájékoztatása szerint a rendelkezések értelmében a távoltartási végzést abban az esetben állíthatja ki a közeg, amennyiben megítélése szerint az áldozat élete, testi épsége közvetlen veszélyben van (ezt egy kérdőív kitöltésével döntik el). Az új szabályozás hatályba lépése óta Kovászna megyében egy, a hatóságnak jelentett esetre illettek ezek a feltételek, és ennek alapján ki is bocsátották a végzést. Az ideiglenes kényszerintézkedés öt napig érvényes, elrendeléséhez nem szükséges az ítélőszék jóváhagyása.

A rendelet értelmében családon belüli erőszak esetén a rendőrség hivatalból is közbeléphet, vagy intézkedhet azt követően, hogy ezt a 112-es egységes segélyhívószámon jelezték. A rendőrnek az áldozatot és az elkövetőt is tájékoztatnia kell arról, hogy milyen intézkedéseket hozott. A törvény szabályozza, hogy miként léphet fel a hatóság, például az erőszakos félnek a lakásból való eltávolításakor.

Az országos rendőr-főkapitányság közlése szerint országszinten a múlt év első 11 hónapjában több mint 35 ezer esetben nyomoztak családon belüli erőszak ügyében (az esetek több mint fele városi környezetben következett be).

Háromszéken 285 eset volt, nagyjából egyenlő eloszlásban városokon és falvakon, ezek 42 százaléka járt bántalmazással, a fennmaradó esetek a családelhagyás csoportjába tartoznak. A bíróságok országosan közel három és fél ezer távoltartási végzést bocsátottak ki, ezek túlnyomó többségét az áldozatok kérésére. Kovászna megyében a bíróságok 35 alkalommal hagytak jóvá ilyen végzést, minden esetben az áldozatok kezdeményezésére. Az ítélőszékek rendelkezéseit 22 esetben szegték meg, az illetők ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrség. A távoltartási végzés (legyen ideiglenes vagy hosszabb távra szóló) megszegéséért akár egy év börtönbüntetés is kiszabható.

Megyeszinten egy intézményközi testületet is felállítottak, amelyben mások mellett a gyermekjogvédelmi igazgatóság, a közösségfejlesztési igazgatóság, illetve az ügyészség képviselői is helyet kaptak. A testület célja a családon belüli erőszak jelenségének hatékonyabb kezelése mellett főképp a megelőzés és az áldozatoknak való segítségnyújtás.

Mint ismert, Háromszéken jelenleg a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság révén működik egy, a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítéséért létrehozott központ. A gyermekjogvédelmi igazgatóság ugyanakkor több – főképp tanácsadói – szolgáltatást is biztosít az áldozatok számára.

Nagy D. István / Háromszék

7 hozzászólás

  1. antal m.

    Az élet tapasztalata azt bizonyítja, hogy egy jó édesanya nem kockáztat és nem hagyja cserben semmiért a világon a megszült gyerekét, — ha hajthatatlan a kalandokban!
    A férfi hivatása az az, hogy legyen hivatása magaslatán mind családfő, példaképe az alapított családjának! A dolgok maguktól sose oldódnak meg!….

    Válasz
  2. Mikulás

    Antal M és Gergely is nagyon találóan leírta a mai helyzetet.

    Antal hozzászólása inkább a 40-50-60 éves korosztály helyzetét mutatja, ahol létezik még házasságkötés és gyermekvállalás, de sajnos a házassági hűtlenség és válás is tombol. A probléma egyik oka a FEMINIZMUS, ami gyakran a férj és feleség egyenlőségét hangoztatja, valahogy úgy, mint az olyan hajó amelyiknek két kapitánya van egy helyett. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a férj hátralép és a feleség lesz helyette a kapitány, mert hiszen a valóságban teljesen irányíthatatlan lenne egy olyan hajó, amelyiknek két kapitánya van egy helyett. Tehát egyenlőségről papolnak és a valóságban papucs kormány van, nőuralom, vagy pedig állandósult hadiállapot a férj és feleség közt, ahol mindkettő a hajó kormánya után kapkod, és gyakran egymással ellentétes vagy legalábbis eltérő irányba próbálja kormányozni a hajót.

    Gergely leírása már inkább a FEMINIZMUS által létrehozott áldatlan állapot végkifejletét mutatja, ahol a fiatal korosztály egyszerűen lemondott a házasság és családalapítás álmáról, mert úgyse működne a dolog. Kivéve persze a homobuzi házasságot, mert a háttérhatalom agymosó gépe, televíziója azt hazudja, minden homoszexuális és leszbikus párkapcsolat idillikus, harmónikus, tökéletes, csak éppen a hagyományos keresztény családban tombol az erőszak és nyomja el a férj a feleségét.

    Érdekes adalék a FEMINIZMUS történetéhez, hogy a nők felszabadításának anglo-amerikai úttörői (angol nyelven women’s suffrage movement) az 1800-as évek közepén ASZTALTÁNCOLTATÓ, SZELLEMIDÉZŐ, SPIRITISZTA nők voltak, akik a szabad szerelem, nyílt házasság, félre kefélés úttörő életformáját élték. Angol nyelven ma úgy mondják, spiritist, de az 1800-as években spiritualist néven futottak ezek az asztaltáncoltató nők. A nők felszabadítását azzal kezdték, hogy kapjanak a nők politikai választó jogot, de persze háborús hadkötelezettség nélkül, valahol innen ered a mai nyugati társadalom rákfenéje, female entitlement, ingyenélő nők mentalitása, akik jogokat akarnak kötelességek nélkül, ingyen lakást, munkanélküli segélyt, gyerek segélyt, munka nélkül. Magyarországon a cigány közösségek egy része követel ilyesmit, nyugaton a feminista nők kikövetelték és megkapták ezt a privilégiumot. Aztán jött a gyermekgyilkosság, abortusz szent joga, ezt is kivívták maguknak. A feleség egyedül eldöntheti, abortusszal megölheti a gyereket, a férje tudta nélkül. Ha pedig a férj (apa) közbelép, hogy megakadályozza, akkor letartóztatják, akár börtönbe is kerülhet. Híres feminista mondás, hogy “A woman needs a man like a fish needs a bicycle”, a nőnek akkora szüksége van a férfira, mint halnak a biciklire. Kivéve persze, amikor ingyen lakást és gyerek segélyt akarnak, akkor tele van a szociális juttatási hivatal bicikliző harcsákkal és csukákkal. Másik kivétel, amikor süllyed a Titanik, vagy éppen a Costa Concordia hajó, jaj micsoda női felháborodás volt, mert míg a Titanik esetében még a nőket mentették először, száz évvel ezelőtt, addig mára oda módosult a helyzet, hogy amikor a Costa Concordia hajó felborult és süllyedni kezdett, akkor a kutyát se érdekelték a nők, mindenki a saját bőrét mentette. Akkor aztán kiderült, hogy minden feminista nő “régimódi gondolkodású”, “hisz a lovagiasságban”, és piszokul berágtak a nők a férfiakra, amiért nem áldozták fel magukat a nők kedvéért. Vagyis tehát amikor süllyedt a Costa Concordia, akkor hirtelen minden hal biciklit akart magának, de nem kapott.

    Válasz
    • Tóducz

      Jaj drága Mikulás bácsi és kedves, nagyon eltetszett a valóságtól rugaszkodni, hisz a 40-50-60 évesek korában már csak az unokákról lehet beszélni. Manapság ábrahámi kort az ördög se ér meg!

      Válasz
      • Mikulás

        Ja bocs, Tóducz Úr, azokra a 40-50-60 évesekre gondoltam, akik ezelőtt 20-30-40 évvel házasodtak, és azóta már el is váltak, mert például 15 évi házasság után, 1-2 gyerek mellett, a feleségnek valahol viszketni kezdett és elindult önmegvalósítani magát (esetleg éppen egy másik pasas ágyában). Vagy pedig együtt maradtak, de papucskormány van és a férj gyerekként engedelmeskedik a felesége hülyeségeinek. Az asszony parancsol a házban, a férj és a gyerekek fölött.

        Válasz
        • Tóducz

          Coco Chanel öltöztette a XX. században új gúnyában az ősi mesterség művelőit, ezért nevezik ma elegánsan őket cocottenak.

          Válasz
  3. antal m.

    A nagy gond ott van, hol gyerekek is vannak! A gyerekek a legnagyobb károsultak, az elváláskor!
    Az egyen jogúság korát éljük,- nyílt világ van,- a szabad vándorlás, szét veri a családokat!
    A körülményes munkaviszonyok is rá húznak a családokra!
    SZÁZSZOROSAN JÓL MEG KELL GONDOLNI A CSALÁD ALAPÍTÁS GONDJAIT!

    Válasz
  4. Gergely

    A libsi médiában a család egyenlő erőszak, rabszolgaság, szörnyűség; törlendő. (Családon kiivül jóval több az erőszak.)

    – és persze mindig a férfi a vérszomjas agresszor (mint képen is látható), mert “természetesen” az agresszió kizárólagos férfi privilégium, nőkből csak mimózák vannak a sulykolás szerint, akik fizikailag és lelkileg is képtelenek bántalmazni férfit, gyereket; mint pl. a Mézga család mesében.

    Cél, hogy háborús viszony legyen a két nem között szeretetközösség, családok, gyermekek helyett.

    Végcél az elmagányosodott, kiszolgáltatott, befolyásolható egyén, aki szó szerint, azt se tudja, fiú – e vagy lány.

    A “család” akkor hirtelen fontos nekik és “szent cél”, amikor “homokos család”-ról van szó (ott nincs erőszak… ), vagy fákkal meg madarakkal vagy képzelt dolgokkal “házasodásról”. Ez is csak a kiüresiitést szolgálja.

    “Kösz”, NEM!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.