Másfél évtizede megfogalmazott óhajuk és igényük megvalósulásaként immár saját zászlójuk és címerük is van a moldvai csángó magyaroknak. Az erre vonatkozó határozatot július 20-án fogadta el a magyar kulturális szervezeteket összefogó Csángó Tanács Klézsén tartott éves ülésén.

Az önazonosságukat kifejező, és annak tudatát erősítő jelképek terveit Szekeres István Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus készítette el Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány elnökének kérésére. Bemutatásuk és elfogadásuk után, az általa elnökölt Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület adományaként pedig át is nyújtotta ezeket az érintett közösség képviselőinek.

A csángó-magyarok címere, illetve zászlaja ezüst kereszt által vörössel és feketével négyelt pajzs, illetve téglalap alakú textília, melynek első mezejében arany nap, második mezejében növekvő ezüst holdsarló látható. A címer mázai, illetve zászló színei a csángó népviselet leggyakoribb színeit – piros és fekete – jelenítik meg. A nap, hold, valamint kereszt ősi moldvai magyar jelképek.

Duma András fontos és szükséges lépésnek tartotta a moldvai csángó-magyar zászló és címer tervezetének elfogadását, mert megfogalmazása szerint így már van, ami összefogja őket, és ami mögé felsorakozzanak.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó