Nehezen vettem rá magam, hogy írjak erről a könyvről. Lehet, nem is recenzió, hanem önvallomás lesz belőle. Pedig nagyon megértettem, miért a humor eszközéhez nyúlt Fábián Tibor barátom, amikor megkísérli felfoghatóvá tenni mindenki számára, remélhetőleg még a meg sem született későbbi generációk számára is, mi is volt az a Csaucseszku-korszak (így magyarosan, ha már nem román alattvaló vagyok, hanem onnan nézve egy külhoni magyar), és valóban, a könyv történetein keresztül élő valóságában válik érthetővé, mit is jelent az a szó: DIKTATÚRA.
Úgy jártam ezzel a könyvvel, mint életem első Wass Albert olvasmányélményemmel-az „Adjátok vissza a hegyeimmel”. Alig kezdtem el elolvasni, a falhoz, majd a földhöz csapdostam 2-3 percekként szegény kötetet, majd felvettem újra, meg újra, mert letenni persze, hogy nem tudtam.
Ez most ugyanaz. Rádöbbentem, hogy 2021 végén ugyanazt csinálom, mint 1995-ben, de azt is megéreztem, hogy mi a különbség a két érzelmi kitörés között. Wass Albert munkáján azért borultam ki, mert 90’-ben Debrecenben a debreceni egyetemen (KLTE) végzett magyarosként felháborított, hogy miért nem ismerek egy ilyen egyetemes tudású és fantasztikus tehetségű magyar írót! Mért nem tanították őt meg nekem? Akkor kit nem és mit nem tanítottak még? Hogyan történhetett ez meg? Másrészt azért csapdostam – hitem ellenére – könyvet a földhöz, s dobált közben a saját lelkem is engem, mert
Wass Albert hatalmas erővel tudta megfogalmazni és tudja átadni máig bárkinek azt az egész abszurd képtelenséget, ami Erdély elvesztését, majd Észak-Erdély visszacsatolásának örömét, aztán a szertefoszló álom fájdalmát, tragédiáját jelentette honi és otthoni magyarok számára egyaránt.
Átélhetővé teszi az Örök Hiány kibírhatatlan érzését, amit akkor megéltek elődeink. S bár azóta sem változott semmi, én még nem éltem akkor.
Ám Fábián Tibor Csaucseszku története idején éppen huszonéves fiatal voltam! S most úgy jelzett erre a könyvre a tudatalattim, ahogy nem vártam. Zaklatott lettem, megmagyarázatlanul feszült és ideges – azt dobolta a pulzusom, hogy nin-csen vé-ge, nincs-en v-ége, nincs-e... Lám, ilyen közel vannak hozzám azok a fránya 80-as évek itt és most! Ezt azért nem vártam! Itt van megint ez a sátáni diktátor: Csaucseszku!
Elleptek az emlékek.
Féltünk tőle. Gimnazistaként, majd egyetemistaként. Amit a román televízióból láttunk, amit otthon hallottunk szüleinktől, rokonainktól, amit néhány rendes tanárunk mondott el a gimiben, a kollégiumban szinte suttogva, mind-mind azt tudatosította bennünk, hogy Romániától félni, Csaucseszkutól pedig minimum rettegni kell!
Később egyetemistaként aztán néhány egyetemi dolgozóval is találkoztam. Közülük többen idáig jutottak a másik oldalról magyarként és az egyikőjük el is mesélte, – kilencszer szökött át és nyolcszor magyar határőrök kísérték vissza és adták át a román határőröknek. A szocialista népek szolidaritása nevében, gondolom. Azok röhögve, minden alkalommal jól elverték a bozgort (hontalant sehonnait) ”Na, megint itt vagy?” S egyszer az is előfordult, hogy egy román őrmester még le is térdepeltette a verés után, s azon kívül, hogy arcon vizelte, azt kérdezte tőle vidáman, hogy mit is kezdjünk veletek?” Mert, hogy nekünk nem kelletek, az biztos, de látod, nekik sem, a magyaroknak sem kelletek! Mi legyen hát veled, te gané?”
Hát, mi legyen velünk?
Fábián Tibor humorban gazdag groteszk novella fűzére erre a kérdésre is keresi a választ.
Azzal, hogy emlékeztet, azzal, hogy tudatosít, megmutat és közben nem vádol senkit, csak tesz egy felkiáltó jelet: Vigyázzatok emberek, mert lám, ilyen is volt! S jó tudni mindenkinek, hogy ami volt, az lehet megint!
Mikor tanulunk végre a történelemből? Európa népei, köztük a románok? Rossz nyelvek szerint soha! Pedig, de jó volna!
Addig is, amíg ez meg nem történik, innen is ajánlom minden jóra való ember figyelmébe – legyen az magyar, vagy román, vagy bármilyen nemzetiségű, – Fábián Tibort író könyvét, a Csaucseszku, elvtárspajtás-t!
(Fábián Tibor: Ceausescu elvtárs, pajtás. Szatirikus regény. Tortoma Kiadó, 2021.)
Akták