Fotó: rmdsz.ro

Megyei projektfinanszírozási lehetőségekről beszélt Cseke Attila szenátor tegnap délelőtt, a Bihar megyei RMDSZ nagyváradi székházában tartott sajtótájékoztatóján.

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy mint köztudott, a Regionális Operatív Program 2014–2020 között előirányzott európai támogatásai révén a megyeszékhelyek kizárólagosan számukra elkülönített összegekkel is gazdálkodhatnak. Ezek az összegek például Temesvár esetében 56, Kolozsvár esetében 45, Nagyvárad esetében pedig 36 millió eurót jelentenek. Mivel azonban nem mindegyik megyeszékhely használta fel mostanáig különböző projektek kivitelezéséhez a számára elkülönített összeget, és Nagyváradnak sikerült elnyernie ezekből, így jelenleg a számára előirányozott összeg 70 millió euróra növekedett.

Ez azt jelenti, hogy a megyei tanácsok versenyképesek, hiszen komoly pénzalapokat tudnak lehívni. Ha ehhez olyan pályázati alap is hozzáadódna, amelyben csak a pályázatot kell benyújtani és ezáltal adott keretösszegen belül a támogatás biztosan lehívható, azt jelentené, hogy a megyei önkormányzatokhoz tartozó intézmények fejlesztését, felújítását, rendbetételét szolgálnák. Bihar megyében nem csak Nagyváradnak van szüksége a fejlődésre, és ez ugyancsak igaz az ország többi megyéjére. Meg kell teremteni a megyeszékhelyek mellett a megyei önkormányzatoknak is ezt a lehetőséget, mert ezáltal a megye településeinek a felzárkóztatását is jelentősen támogatnánk.

A szenátor hangsúlyozta: „az RMDSZ egyetért a jelenleg működő rendszerrel, amely a megyeszékhelyek számára kizárólagosan elkülönített pénzalapokat biztosít, viszont hasonlóan Corina Crețu regionális politikáért felelős európai biztos tavaly tett javaslatához, amely 2021–2027 között a regionális pénzalapok 20%-át juttatná a megyeszékhelyek városainak, az RMDSZ előirányozná azt is, hogy a megyei önkormányzatok is rendelkezhessenek ilyen típusú előre elkülönített pénzalapokkal.”

Cseke Attila az elmondottakhoz hozzátette azt is, hogy az RMDSZ február 22-23. között, Kolozsváron tartandó országos kongresszusán az RMDSZ programjának módosításai között szerepel ilyen irányú javaslat elfogadása. (az RMDSZ közleménye)