Csengettyű az ágyak alatt vagy kecskék a szobában?

Kép: pinterest.com

Sok furcsa szokás volt a Küküllő menti falvakban a székelység között nagyapámék és dédnagyapámék idejében.

Ezeknek egy részük hasznosak voltak, másrészük szórakoztatóak, de akár derültségkeltőek, amelyek szintén nagy hasznossággal bírtak, mert ugyan le lehetett volna-e élni azt a sok gonddal és fájdalommal járó életet, amit el kellett viselniük, derű nélkül?

Ezért mondják gyakran azt, hogy a székelyember saját nyomorúságából is viccet csinál! Hát akkor még az olyan kevés számba menő „víg farsangi napjaiból” hogyne csinált volna viccet, mint a szerelem, házasság?

Ha már eleve, látványosan rosszul indult két fiatal párkapcsolata, nem késtek az idősebb generáció epés megjegyzései, miszerint:

– Na, ezek se fingnak egy paplan alá! – illetve – hallod-e, te legény, úgy vettem észre ez a lány sem fingja le a töködet!

A cél az volt a nagycsaládoknál, hogy a lány lehetőleg minél hamarább férjhez menjen, pártában ne maradjon, a legény meg megházasodjon, mivel vénlegénynek lenni sem volt valami kívánatos állapot!

A szóbeszéd szerint az eldugott erdővidéki falvakban a lányoknak házasélethez való érettségüket úgy állapították meg hogy ráültették egy vékára.  Talán nem tudja mindenki, hogy a véka egy fából készült, felülnyitott hordócskához hasonlított leginkább, pontosan húsz liter űrtartalmú. Ennek minden székely portán ott kellett lennie, mivel ezzel mérték a szemes gabonát, krumplit!

Erre az edényre ültették rá a kislányt és ha a feneke nem esett bele, tehát kitöltötte a szádát, akkor már minden további nélkül lehetett férjhez adni! Voltak olyan falvak is ugyancsak félreeső helyeken, ahol annyira természetesen éltek és viselkedtek, hogy még a lánykérésekből sem csináltak túlontúl romantikus eseményt. Röviden, lényegre törően, a dolgok szépítése nélkül ejtették meg az eseményt:

– Kedves házon belüli és kívüli atyafiak! Jövetelünk célját szeretnénk önökkel „igyenös” úton ismertetni, mely szerint a mi fiúnknak, Jánosnak „bökhetnékje” támadt. Azt szeretnénk kendtektől megtudni, hogy a kendtek leánya, Mariska, neki megfarolna-e?

Amire Mariska szemérmetesen hallgatott, de az édesanyja bezzeg nagyhangon odakiáltotta:

– Meg hát, meg hát, megfarol az jó szívvel!

Ha már itt tartunk, a kedves olvasónak bemelegítőül el kell mondanom még egy szokást, aminek ugyancsak nagy szerepe volt a házasélet megkezdésében. Mint sok más nép is, a székelység nagy becsben tartotta a férjhez menő lányok ártatlanságát! Bizony, ha a menyasszony nem volt szűz a nászéjszakán és reggel az újpár lepedőjét nem találták véresnek, abból nagy baj kerekedhetett. Az újdonsült fiatalember vagy visszavitte apja házához a hibásnak találtatott fiatalasszonyt vagy apósától jogos kártérítést követelhetett. Egy szántóföldet, kaszálót, fejőstehenet, lovat, ezt nevezték a székelyeknél „pinapótléknak”, amit szinte minden alkalommal megkapott, mivel félt az após, hogy a lánya a nyakán marad! Ezért a szülők a saját érdekükben nagyon kellett vigyázzanak leányuk tisztaságára!

Történt egyszer, hogy egy székely lány nászéjszaka előtt elsírta magát az anyjának:

– Baj van édösanyám, nagy baj van, mivel én nem vagyok szűz, odaadám azt régi szeretőmnek!

– A bajt az édösanyák eligazítják, csak feküdjél le és tégy, úgy mintha az volnál, a többit meg bízd csak rám!

Az volt a terv, hogy lámpaoltás után, amikor már az ifjú pár átesett az örömök beteljesülésén és fáradtan mély álomba estek, az okos anya előveszi a kredencről a piros tentát és abból keveset a fehér lepedőjükre loccsant. Ez jó ötletnek is tűnt, mert abban az időben csak annyit tudtak a vérről, hogy piros.

Ámbátor a sötétben minden tehén fekete, még a tinta is, ennek okán az okos anya megvétette a tintásüvegeket és a piros helyett a kékből loccsantott nagy óvatossággal a tervezett helyre!

Reggel, amikor megérkezett a lepedővizsgáló bizottság, amely a két fiatal szüleiből állott, megbotránkozva tapasztalták kék foltot a menyasszony alatt. Legelőször a vőlegény apja jutott szóhoz dicséretére váljon, átlátott ugyan a szitán, de a jóindulata és a menyasszony iránti rokonszenve arra ösztönözte, hogy anyatársához hasonló okos ötlettel mentse meg az újasszony becsületét és a házasságot.

– Lehettél volna egy kicsit óvatosabb fiam, hát nem kifakasztottad a drága menyasszony epéjét? – korholta le fiát, aki bűnbánóan hajtotta le fejét.

Ha a kedves olvasóknak tetszett ez a szokatlan bekezdés engedelmükkel, rátérnék arra a történetre, ami kifejezetten az esküvő utáni tréfás szokások egyikéről szól. Vajon mi lehet viccesebb, érdekesebb és alkalomhoz illőbb, mint az esküvő utáni nászéjszaka se szeri se száma jeleneteknek.

Divat volt tehát az említett vidéken, hogy nagy titokban a fiatal pár ágyához hosszú zsinóron egy kis csengettyűt kötöttek nászéjszaka előtt, hogy aztán, mikor azok lefekszenek és csintalankodni kezdenek a sötétség leple alatt, az változó ritmusokban, kedves hangján árulkodni kezdjen!

Tudni kell, hogy ebben az időben a székely házaknál nagyon dívott a magas lábú ágyak használata, amire lefekvéskor az öregek csak kis létraszerűségen bírtak felmászni. Elképzelhető, hogy milyen érzékeny lehetett egy hosszú zsinóron ingaként felkötött csengőcske. Az ágyak nem emiatt voltak ugyan magasak, hanem abból a megfontolásból, hogy alája kerekeken görgő kisebb heverőket lehessen betolni nappalra. Éjszakára tette a legnagyobb szolgálatot, mivel egy-két gyermek nyugodtan alhatott benne. De kellettek is ilyen elmés megoldások, tekintve az akkori családok tekintélyes gyermekáldását – az akkori székelyember és asszony nem féltek a gyermektől, mint a maiak! A csengőcskére még csak annyi időre térnék vissza, hogy elmondjam, miszerint ezeket a kis gidák meg barikák nyakára kötötték, hogy hangjával hirdesse, merre kóricál kis gazdájuk.

A dolgok ilyen irányú alakulása folytán egy egész család minden tagjának értesülése lehetett az újpár féktelen hancúrozásáról, mert mind a tizenketten egyetlen nagyszobába kellett éjszakázniuk, ami elég kényelmetlen lehetett számukra.

Vicc ide, vicc tova, de valljuk be a mai szemszögből alattomos felháborító dolognak tűnik annak okáért, hogy két ember legintimebb, majdhogynem legszentebb kapcsolatába avatkoztak be durván és űztek gúnyt belőle!

Erre gondolván egy vőlegény a lakodalom vége fele elbúsulta magát mondván:

– Bár csak az a csengettyűs dolog ne következne most!

Azt mondja erre a menyasszony, akinek a talpraesettség dolgában nem kellett kölcsönért mennie:

– Ne búsulj kedvesem, bízd csak rám te a csengettyűk dolgát!

Lévén, hogy mikor a boszorka anyós eltűnt (mert elfelejtette az ebadtája, hogy ő is volt valamikor ebben a helyezettben) vélhetően csengőt akasztani, a szemfüles menyasszony utána osont. Miután megállapítást tett, hogy már csengő lóg az ágyuk alatt, mindenik ágyra ugyanúgy csengőt akasztott, szám szerint még hármat. Egyet após, anyós alá, egyet anyja, apja alá, egyet pedig papó, nanyó ágya alá!

Lakodalom lejártával feküdt mindenki a saját helyére, hogy kipihenjék a mulatság fáradalmait, felnőttek a nagy ágyakba a gyermekek a kihúzott kis ágyakba. Lámpaoltás után még kevés ideig suttogtak a párnák, a mocorgásra pedig finoman magszólalt egy-egy csengő, amelyet elfojtott kárörvendő kacaj kísért. Abban a hiszembe voltak ugyanis, még egyelőre, hogy az újdonsült pár csengője árulkodik.

Bizonyos türelmi idő lejártával, amely lehetett a csendes előjáték ideje, avagy a gyermekek elalvására szánt fertályóra, amikor már azok nem feleltek a „jóéjszakát” búcsúszóra, elindult a csengettyűhangverseny.

A bevezető nyitány természetesen az ifjú párénak kellett lennie, ezt érezni lehetett az ütemek erőségén és gyorsaságán valamint az akkordok szűnni nem akaró megújulásából. Kis szünet után átterjedt a következő ágyakra is de lényegesen más ritmus- és zenehangzásban. Míg a fiataloké hasonlatos volt egy pattogó magyar nótát produkáló hegedű előadáshoz, addig az após, anyósoké a sokkal alaposabb és mélyhangú gordonkáéhoz, mígnem papó és nanyó csengettyűje kimondott nagybőgő lassú, de alapos előadására emlékeztetett!

Amikor pedig a többi ágyak tulajdonosai is ráébredtek, hogy ehhez a hangversenyhez ő maguk is hozzájárulnak már nem volt megállás!

Egy rosszalvó gyermek ébredt és meglepetten hallgatta a furcsa hangversenyt:

– Vagy az angyalok jöttek meg karácsony helyett nyár közepén és azok csengetnek, de inkább a kecskék jutottak valahogy be a szobába! – ezért apját riasztotta.

– Édösapám, Édösapám, úgy hallom kecskejárás van a szobában, nyisson ajtót hadd hajtom ki őket!

– Nyugodtan legyél fiam, aki beengedte őket az ki es hajtja, te csak aludjál csendesen!

Sebők Mihály

2 hozzászólás

  1. Dobai

    Alföldi Géza egyik versében írta:Csak a gyökér kitartson!
    Kedves Sebők úr önnél a gyökér kitartott. Jó, szorakoztató
    irásai vannak. Én is hallottam egy történetet:
    A székely fiatalembernek hosszabb időre el kellett mennie
    otthonról fát vágni a fenyvesekbe. Mind törte a fejét azon, vajon a
    fiatal asszony meg fogja-e csalni az ő távolléte alatt.
    Azt csinálta, hogy feltöltött egy dézsát tejjel, betette
    az ágy alá és föléje madzaggal egy darab fát kötött, azért, hogy
    ha nagy lesz a mozgás az ágyban, akkor fa beleér a tejbe és
    tejes lesz.
    Két hét után hazamegy a fiatalember, rögtön rohan az ágynak, hát
    nagyon elkeseredet. A fadarab tejes volt és a tejből vaj lett.

    Válasz
  2. Sorok-Soros

    Ha maga se kap irodalmi dijat az ilyen alacsony muveltsegu irasaiert Sebok ur. Ezelott szazevvel mentek az ilyen dumak!!! Nincs mas temaja ami a mai vilag gondjait bajait osztana meg, esetleg azok jobbatetelere valo lehetosegekre tanitana az embereket? Kit erdekel ebben a formaban leirt esemenyek? Es mindezt vilagga kurtoli,hogy okkuljanak belole a fiatalok,vagy talan nem szeretne,hogy az a sok ,,hasznos,, hagyomany elvesszen mint ,amiket itt osszehordott.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük