Évről-évre különleges színfoltja az Őszi Sokadalom forgatagának a gyermekváros, ahol a legkisebbek tölthetik el hasznos módon az idejüket. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekek tere idén is megnyitja kapuit, számos ügyességi játékkal és kreatív műhellyel próbára téve a gyerekek rátermettségét.

A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata az Önkéntes Programmal karöltve változatos programot készít elő a Gábor Áron térre kilátogató gyerekek számára. A gyermekváros több különálló tevékenységből tevődik össze, a felnőtt élet több dimenzióját hozva közel a gyerekekhez, mindezt játékos, szórakoztató formában.

A szervezők kis színteret építenek ki, gyermekvárosi hangulatot teremtve, különböző gyűjtő és költő pontokkal. A gyerekek ebben a városban úgy részesülhetnek a kínálatból (költekezhetnek), hogy előtte meg kell szerezniük a hozzávaló „pénzt” – betűket gyűjtenek, majd azokból értelmes szavakat alkotnak – különböző ügyességeket, tehetségeket, jó ötleteket mérő, tudatosan összeválogatott próbákon. Természetesen felnőttek is részt vehetnek a játékban, valamint a kisgyermekes családokra is gondoltak a szervezők, a 0-3 éves gyerekek számára „Baba kuckót” rendeznek be.

A vásári forgatagban 15-20 ügyességi játék – mint gyűjtő pont és 9-10 kreatív műhely kap helyet, ahol a résztvevőknek lehetőségük lesz alkotni, kipróbálni különböző anyagokat, technikákat, kézügyességet, kreativitást. A program megfelelő lebonyolítását egy hozzávetőlegesen 65 fős – önkéntesekből, munkatársakból és meghívottakból álló – csapat biztosítja.

A gyermekváros augusztus 25-én, pénteken 15 órától várja az érdeklődőket, augusztus 26-án, szombaton és augusztus 27-én, vasárnap pedig 11 és 14, illetve 15 és 18 óra között tart nyitva.

Farkas Áron