Az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei kedden, Csíkszeredában jelentették be, hogy polgármester-jelöltként a városban Tőke Ervin, helyi önkormányzati képviselő, míg Csíkcsicsóban Péter Lukács jelenlegi polgármester indul a szeptember 27-ei önkormányzati választásokon.

„Az Erdélyi Magyar Szövetséggel az új magyar egységet alapítottuk meg, ebben szeretnénk kiteljesíteni a munkát” – jelentette ki Mezei János. A Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke kiemelte, az EMSZ alapítása közösségi igény volt, hiszen a tagszervezetek „egy tőről fakadnak, egy a szándékuk, egy az ideológiájuk”.

Mezei, aki a Hargita megyei tanács elnökjelöltje, úgy vélekedett, „nem nézhetjük azt, hogy folyamatosan elszakítanak a területeinkből, hogy egyre beljebb tolódnak az idegen megyék határai, és elveszítjük a természeti kincseinket”. Mezei fontosnak nevezte, hogy „gazdája” legyen Hargita megyének, és a közösségért elvégzett munka ne a „szemfényvesztésre” épüljön.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az EMSZ társelnöke rámutatott, nem személyi vagy szervezeti érdekből hozták létre a szövetséget, hanem mert az a céljuk, hogy sikeres keretet biztosítsanak „az alkotás, a jó cselekvés” céljával induló jelölteknek. Csomortányi kiemelte, a Kárpát-medencében igen ritka jelenség az, hogy magyar pártok egyesülnek.

„Bukarestben a magyar érdekérvényesülés kerete drámaian szűkült az elmúlt években, ott komolyabb eredményt nem lehet elérni, ezért fontos az, hogy jó polgármestereink legyenek” – közölte Csomortányi.

Tőke Ervin, Csíkszereda polgármesterjelöltje elmondta, szereti, ugyanakkor félti szülővárosát. „Féltem Bukarest növekvő befolyásától, féltem attól, hogy különböző érdekcsoportoknak a zsákmánya lesz, hogy megverekednek érte” – jelentette ki Tőke. A helyi polgármesterségért második alkalommal induló Tőke Ervin szerint Csíkszereda az otthonteremtés álmával lehet versenyképes Székelyföldön. „Azt szeretném, hogy a lakosok itthon érezzék magukat” – mondta a második mandátumát záró helyi tanácsos.

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármesterjelöltje kiemelte, helyi szinten már 2012-ben megvalósította a nemzeti pártok összefogását. Péter legnagyobb célkitűzésnek a turizmus fejlesztését, illetve egy sípálya-komplexum felépítését nevezte meg. A projekt erdei bicikliutak építését is tartalmazza, négy település részvételével a projektben. Péter Lukács kiemelte, több más aláírt beruházással is készül újabb mandátumára.

az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodájának közleménye