Csomortányi István / Fotó: Reggeli Újság

Nyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek

Tisztelt Elnök Úr!

Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek.

És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.

Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására?

Elnök Úr!

Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését?

A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz.

Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”.

Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait?  És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják?

Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk.

Elnök Úr!

Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó.

Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”.

Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl.

Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között.

Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.

Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények.

Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak.

Mély kiábrándultsággal,

Csomortányi István,

az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke

kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án

12 hozzászólás

  1. Antal m.

    …,,a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló de Budapesten harcosi jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.,,- IDÉZET FENTRŐL!
    Kérem:
    Ennyire süket a fenti levélíró! Nem emlékszik vissza arra, hogy Kelemen Hunor elnőknek, egy kolozsvári beszéde nyomán, a Parlamentiek készek visszavonni a kitüntetését valmint, hogy elvegyék állampolgárságát!!! Ezt vajon azért mert kétszinű??
    Hülyeség azt állitani, hogy ,,Janus-arca,,- azaz kétszimű vagy két arcú.
    Kelemen H. elnők egy természetes jó kapcsolatot tart fenn, mint két oldalt,-normális viszonyokközt.
    Szégyenteljes támadás, Csomorrtáni által!

    Válasz
  2. Mária

    Lengyel László közgadász-politológust egy magyar-ellenes politikát folytat! Azt a politikát, amelyet Soros György próbál ránk eröltetni (Liberalizmus+Globalizmus). Felháborító, hogy egy ilyen ember ilyen hazugságokat és manipulálásokat terjeszt Erdélyben és a Patiumban! Jobb lett volna, ha otthon marad, mert senki sem hisz neki!!

    Válasz
  3. Várközi

    Hiába na, Népszabadság Béla csak Népszabadság marad, pénz-“költőkkel” haikuikkal egyetemben, s már látni előre, hogy készül az Anyám szörnyű álmot ígérő “regény”.

    Válasz
  4. Hímes tojás

    Ezt mindenkinek olvasni és erről elgondolkodni kellene. (Persze és sajnos erre nem kerülhet sor.)
    E levél lényegi felvetése és kérdései 1993-tól minden hónapban felvethetők és kérdezhetők lettek volna!!! ILYEN TEKINTETBEN ALAPOSAN MEGKÉSETT A LEVÉL.
    De ha már megkésett, akkor a VÁLASZ MOST MÁR NE MERADJON EL./!!!/
    Tehát mielőbbi választ remélek! (Remélem nem egyedül.)

    Válasz
  5. Székely Csaba

    Nemzetáruló csak nemzetárulót hív meg,ez egyértelmű,kérdés ki fizeti a számlát.Felháborító,hogy miközben a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből tart fenn egyetemeket,segít művelődési intézményeket és programokat,segíti a magyar vállalkozókat ,szülőket,gyermekeket Erdélyben,a magát “érdekvédő” szövetségnek kikiáltó banda ennek a kormánynak és az összmagyarságnak a legádázabb ellenségeit reklámozza,fényezi és terjeszti hullaszagú hazugságaikat, RMDSZ-es vezetők és parlamenti tagok patronálásával .

    Válasz
  6. Nagy Magdolna

    Felháborító,hogy az RMDSZ éppen Lengyel Lászlót hívta meg ide,aki közutálatnak örvend az erdélyi magyarok körében.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Nagy Magdolna, de hát V.I. Béla minek örvend az erdélyi magyar társaságban?

      Válasz
  7. Antal m.

    Mivel a nyelvünk megengedi ép ugy a kultúráltság is megengedhetné azt pártjainknak, hogy közös sorsuakként inkább az összefogásra épitkeznénk mint ilyen fenti hosszú és unalmas litániák elolvasása, — a semmi megoldothatóságára!

    Válasz
    • Hímes tojás

      ANTALM rozoga beírásai évek óta csak szánakozást és kis bosszankodást tudnak gerjeszteni. De tudjuk ANTALM nincs egyedül közöttünk! És ANTALM is az UDMR-rajongók “önfeledt” és meggondolatlan táborát szaporítja. Vígaszunk csak az lehet, hogy legalább itt nyíltan bemutatja nekünk korlátait, hogy milyen szellemi színvonalon lehet közvetlen ANYAGI ÉRDEK NÉLKÜL is rajongani az UDMR-ért!

      Válasz
    • Johann

      Jó vicc. Összefogás. Csak az a baj akinél a pénz van az nem fog másokkal is osztozkodni.
      Mert ez már rég üzlet, nem politika.

      Válasz
      • Hímes tojás

        Szerintem inkább ne csapjuk be magunkat hamis sablonok ismételgetésével! Például az “Ez máz rég üzlet, nem politika” – egy értelmetlen népszerű sablon!
        Mert aki politikus, és ezért fizetést kap, az lehet jó politikus és rossz politikus IS. Tehát nem az a gond, hogy a politikus a munkájából él, vagyis fizetést kap. Fölösleges a politizálást ÁLTALÁBAN összevegyíteni az üzletteléssel. A parttalan, semmitmondó általánosítás helyett inkább konkrétumokat kellene írni JOHANN.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves tojás, miért lenne “egy értelmetlen népszerű sablon”? A politikusok és pártjaik a hatalmat akarják, mert a hatalom sok pénzzel jár együtt. Minnél nagyobb a hatalom, annál nagyobb a pénz! A parlamentbe való jutás minden politikusnak és az érdek meg baráti körének a fő célja: ott osztják a pénzt a törvény szerint.

          Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük