Csomortányi István: „Román politikai érdek a provokáció: ne hagyjuk magunkat!”

Sajtótájékoztatót tartott Csíkszeredában Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke és Zakariás Zoltán, a Néppárt Hargita megyei frakcióvezetője, majd délután a párt elnöke – székelyföldi néppárti vezetők kíséretében – ellátogatott az úzvölgyi katonatemetőbe, ahol a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről, valamint lerótta kegyeletét az ott nyugvó katonahősök előtt.

Csomortányi István: „Román politikai érdek a provokáció: ne hagyjuk magunkat!”

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Néppárt korábban rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, melyre mégsem került sor, helyette május 9-én rendes ülést tartanak, ám a néppárti kérés ellenére sem szerepel napirenden a temető-ügy, ezért újra kérték annak napirendre vételét.

„Ami most történik a hősi temető körül, az nem más, mint egy két évtizedes mulasztássorozatot követő kármentés. Minden jogi és adminisztratív lépést meg kell tennünk, s épp ezért kezdeményeztük a rendkívüli tanácsülés összehívását is. A megyei tanács elvi határozata és állásfoglalása segíthetne a kialakult helyzet mihamarabbi megoldásában, melyhez az első lépés lenne, ha a tanács beszélne a kialakult helyzetről. Kikértük az ügy kapcsán elérhető teljes dokumentációt, hogy végre tisztán lássuk, mi is történt pontosan, s szeretnénk, ha azt minden megyei önkormányzati képviselő is megkapná” – mondta Zakariás Zoltán. A Néppárt Hargita megyei frakcióvezetője hozzátette: a dormánfalvi tanácsülésen, ahol a magyar katonatemető területének bekebelezéséről is döntöttek, elhangzott, a román Védelmi Minisztérium láttamozta a román háborús emlékmű felállítását, ingyen elkészítette a technikai kivitelezési tervet, valamint 65.000 lejjel támogatta is a kivitelezést.

Csomortányi István megismételte néhány nappal ezelőtti nyilatkozatát, melyben rámutatott: egyértelmű magyarellenességnek tekinthető az úzvölgyi eset, mely illeszkedik az elmúlt hónapok magyarellenes cselekményeinek sorába. „A mostani események is jelzik: ideje lenne megoldani a két megye közti területvitát, és semmilyen avatóról vagy ünnepségről nem lehet szó addig, amíg nem tisztázódik a helyzet” – hangsúlyozta a pártelnök. Csomortányi hozzátette: a közelgő választási kampányokra való tekintettel mégsem lenne meglepő, ha a Bákó megyei település önkormányzata megtartaná a történelemhamisító temető felavatását, ezzel is gyarapítva a magyarellenes provokációk sorát. „Önmérsékletről kell tanúbizonyságot tegyünk, hiszen román politikai érdek a provokáció, melynek célja, hogy a törvényesség keretein kívülre taszítsa a megoldást kereső magyar közösséget” – hangsúlyozta a pártelnök. A sajtótájékoztatón elhangzott: hétfőn iktatták azt a panaszt is, melyet a dormánfalvi tanácsnak küldtek, s mely előfeltétele annak, hogy a közigazgatási bírósághoz fordulhassanak.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

3 hozzászólás

  1. Mikulás

    Ezeket a beton izéket el kell takarítani buldózerrel, ugyan mekkora munka az? Egyetlen munkanap alatt ki kell takarítani a temetőt a beton förmedvényektől, Dormanfalvát pedig beperelni, hogy adják vissza az eltüntetett 23 fakeresztet, és fizessenek kártérítést amiért mások temetőjét felforgatták.

    Válasz
  2. antal m.

    Ki ne tudná azt is felmérni mostanság, hogy mindennek politikai súlyai is vannak, a nagy választási kampánykor ! Most ilyenkor jó a zavarosokban halászni!? a VAGY PROVOKÁLNI IS AZ EMBEREKET! ! !
    Nem kell be dűlni minden csacskaságnak, csak éberen vígyázkodni!…Törvényességek mindennek az alapja!…

    Válasz
  3. Tóducz

    Há ez a Csomortányi úr az utóbbi időben nagyon bekapcsolt üresbe, nálánál már szimpatikusabb az erdőszentgyörgyi roma Berki Ferencke, köztörvényes elítélt, aki a Maros megyei MPP vezetője és törekedik megszabadulni a börtöntől!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük