szerdán megszavazott törvények, illetve a parlamentben lezajlott, soha nem látott jelenetek után estére több ezer tüntető érkezett az országház elé. A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet folytatja a demonstrációt, és csütörtökön öt órától ismét tüntetést rendez a Kossuth téren.

facebookon közzétett felhívásukban azt írják: “Holnap visszamegyünk a Kossuth térre és békésen tüntetünk a rabszolgatörvény elfogadása ellen. Hozz magaddal enni- és innivalót, meleg ruhát, és készülj fel, hogy több órát maradunk. A tüntetés bejelentett és elfogadott a hatóságoknál.”

A túlóratörvény alkalmazásának megakadályozására buzdít a BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezet is. Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke a szerdai tüntetés után a zoom.hu-nak azt mondta, a szakszervezetek erős háttér nélkül nem sokra mennek, különösen nem egy olyan kormány ellen, amelyik nyolc éve nem hallgat meg senkit. Naszályi azt mondta, amennyiben nem vonják vissza a törvényt, a szakszervezetek akár a diákokkal is megerősödve a túlmunka megtagadására fognak buzdítani minden munkavállalót.

A tegnap esti tüntetések nem végződtek igazán békésen: a demonstrálókat paprikaspray-el oszlatták a rohamrendőrök, sőt, még az ország karácsonyfáját is majdnem felgyújtották.

Mráv Noémi / Euronews

18 hozzászólás

  1. VARGA T.

    Tisztelt Mikulás! 2017-ben 104 hétvégei nap volt( szombat ,vasárnap)ebből 104 -et a szabadságharcosok odaadták a multiknak munkavégzés céljából(Mt 97§)1 megkötés van havonta 1 pihenőnapot vasárnapra kell beosztani,azt ,hogy melyik legyen, azt sem a bennszülött dönti el. Az a lényeg dübörögjenek a gépek január 2-tól Szilveszterig folyamatosan.Tehát a szombat hétköznap lett a több,műszakosoknál is, a vasárnapi munkabeosztást a régi 100%-os ellentételezést írt elő ,a kereszténydemokratáinké 50%-ot. Megjegyzem már csak ezért sok helyen utcaköveket szedtek volna fel.Figyelmébe ajánlom Alaptörvényünk első szavát :Isten,(a Himnusz első sora van benne) kőbe vésve kaptuk a 3. parancsolatot,amit bevallom én sem mindig tartok be,de igyekszem.További figyelmébe ajánlom,Alaptörvényünk következő sorait:”Büszkék vagyunk arra,hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot,és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”.Ön szerint a keresztény értékeink mennyire valósulnak meg ?

    Válasz
  2. VARGA T.

    Kedves BLACKYL! Pontosítanék,a heti 400 óra már sok helyen működik,csak most a kormány szeretné “legalizálni”,sajnos az állam szerint annyira” betartanak” mindent,hogy összesen 117 millió forintra büntették őket tavaly, most ebben a helyzetben el lehet képzelni,hogy mi fog történni ahol a munkáltató “a 400 óra lehetőségét megadja a “bennszülöttnek”,nagyon sok helyen meg fogják mutatni ,hogy hol is kell aláírni a papírt.Ahol dolgozom ott 2 úri ember úgy gondolta csoportfőnök lesz,ő lesz ,akit hogyha rugdosnak fentről,azt megfelelőképpen lejjebb tudja közvetíteni,az állást az nyerte meg, aki jobban tudott felelni a” mit csinálsz. ha a páciens hét végén” nem akar túlórázni,.A munkavállaló és a munkáltató köthet “megállapodást”arról,hogy 400 órát dolgozzon ,azt meg mindenki fantáziájára bíznám mi fog történni,ott ahol már 250-et elrendelhetnek .A régi Mt egyébként azt mondta,hogy vegyél fel embert “multi” ha több a munka, mostani kétségtelen tény”rugalmasabb”,A 3 éves munkaidőkeret meg írják alá a fidesz fanok egyénileg ,hisz a kormány már 2017-ben meg akarta adni a lehetőséget,”a nemzetgazdaság fenntarthatósága végett”,de lesz aki aláírja majd, csak azt nem fogja tudni, mit is írattak vele alá.A munkaidőkeret-ez egyébként fidesz találmány- jelenleg 6 hónap,vagyis ha januárba túlórázol,elég kifizetni júliusban,most azért nem akármilyen lehetőséget kapunk nemzeti kormányunktól a 3 év lehetőségről,gondolnak ránk.A lényeg az egyébként ,hogy nem most rúgtak belénk nagyot ,hanem még 2011-ben, amikor eladtak minket” kilóra” az új Mt-vel,amit a Tesco jogászával írattak meg a szabadságharcosok,ami Alaptörvényt sért. Az Origo úgy tálalta egyébként a szombati tüntetést,a “Dk-hoz köthető szakszervezetek tüntetnek”,az azonban én is hiányoltam,hogy a Soros pénzeli azt a pár ezer embert,kétségtelen tény átalakult a tüntetők összetétele, azért mert a kifosztó üzemeknek, akiknek írták a törvényt, a vidéki városokban vannak,nem a fővárosban .

    Válasz
  3. Mikulás

    A karácsonyfa Jézus jelképe. Akik karácsonyfát gyújtogatnak, azok maholnap templomokat fognak buldózerrel lerombolni, és keresztényeket fognak gyilkolni, ha megengedjük nekik.

    Válasz
  4. BLACKYL

    400 túlóra hetekre lebontva +1 napot jelent, és a túlórapénzt csak 3 év múlva kötelesek kifizetni a cégek. Nem hinném hogy ti, erdélyi magyarok örülnétek annak, ha szombaton is dolgoztatna a multi, és csak 3 év múlva kapnátok meg rá a pénzt.

    A Fidesz közeli, állami pénzből feltartott propaganda oldalak elhallgatják, vagy hazudnak a tüntetésekről. Elég szégyenletes, hogy már több 1000 fős tömegekre is képesek azt az agybeteg abszurd dolgot ráfogni, hogy őket mind Soros pénzeli.

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves BLACKYL.
      Mielőtt bármi toposzt rám ragasztana, sem erdélyi, sem Fideszes nem vagyok, csak egy olyan egyszerű magyar ember, aki nem akar Budapesten egy második Majdant. Márpedig láthatóan arra akarják felhasználni önöket.
      Az a baj, hogy azt sem érti (nem csak a 400 óra túlórát, meg a 3 éves kifizetést), hogy a Soros pénzeli, azt senki nem úgy érti, hogy önnek ad Soros 5000 Ft-ot ha kimegy felgyújtani a karácsonyfát a Kossuth térre, hanem úgy, hogy egy ilyen megmozdulás logisztikai háttere sok pénzbe kerül. A szervezés, az ikfastruktura, a plakátok, a vörös zászlók, a hangosítás, stb pénz nélkül nem létezik. És ugye nem akarja azt elhitetni velünk, hogy azt a pénzt önök dobták össze.
      A kievi eseményekről ma már tudott, hogy az USA 5 mill dollárt költött a megszervezésére. Az is tudott ma már, hogy a fegyveres incidenseket, a gyilkosságokat mindkét oldalra ugyanazok a személyek követték el. Önök ma még csak szóban gyilkolnak. Ma még csak üvöltve követelik Orbán felakasztását.
      Én, és az ország 99%a, függetlenül attól, hogy éppen melyik csapat kormányozza is ezt az országot, nem szeretnénk, ha olyan kormányzat kerülne hatalomra, amelynek támogatói akasztást, gyilkosságot, üldöztetést , szeretnének azok ellen akik nekik nem tetszenek. Én, és ez az ország már átélte az mit jelent az, amikor ilyen ideológia szerinti emberek kerülnek hatalomra, Ugyanazon vörös zászlók alatt amelyeket önök lobogtattak, miközben szétverték a Kossuth-teret , ugyanezeket a rigmusokat skandálva.
      Marx azt irts, hogy, vigyétek az utcára a csőcseléket, mert a szocialista forradalomban szükséges olyan cselekmények elkövetése, amit csak gátlástalan tömeg tud véghezvinni. Nem szabad, hogy a ti kezetekhez tapadjon az a vér.
      Gondolkozzon el rajta, és gondolja végig mi történik a tüntikézéseiken

      Válasz
      • BLACKYL

        Két három ember tettét, véleményét, álláspontját egész társadalmi rétegeken akarod számon kérni. Attól hogy pár ember megtámadta azt a fát, nem tudom, hogy miből következtetted ki, hogy minden ellenzéki ember Karácsonyfa ellenes, és rongálni akar.

        Emlékeztetnélek arra, hogy a Fidesz mit csinált 2006-ban, az sem volt ennél különb.

        Másrészt meg oké, hogy te Soros pénzét vizionálod minden mögött, ami a Fidesz ellen irányul, de akkor ezt alá is kéne támasztani. Bemondták a közpropaganda bulvárban, oké, de ez attól még egy rakat alaptalan hülyeség marad.

        A tömeg nem akarja Orbánt lemészárolni. Van 1-2 hülye, ahogy 2010 előtt is Gyurcsányék lemászárlását is hangoztatták páran, de az megint egy hatalmas logikai hiba, hogy te ezt minden ellenzéki emberre rávetíted.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Blackyl, ezen a hírportálon nem illik tegeződni, hisz nem loptunk, keféltünk, ittunk , stb. együtt. Itt nem éjjel-nappal Budapest és egyéb van műsoron. Ön egy olyan egyén, aki saját magának az ellenzéke, me most ez a trendi a piacon, s ezt lehet jól eladni!

          Válasz
  5. VARGA T.

    Kedves beackspace! Kósa Lajos a törvény beterjesztője,anyukája óvó néni volt,a szocializmusban,most a kapitalizmusban 80 év felett terepjárója lett és sertéstelepe.Valóban nem mindenkit áldott meg az Úr ilyen munkabírással,de azért igyekszünk teljesíteni a kötelességünket még az elszakított részek felé is,még hogyha közben vinnyogunk is.Köszönjük szépen az empátiát!

    Válasz
    • backspace

      Hol írja , hogy a túlóra és most figyeljen , Kötelezõ??? Röviden : Igen vagy nem ? A válasz függvényében rabszolgázhatunk , vagy nem, tovább.

      Válasz
      • VARGA T.

        Röviden :Nem.De most nagyon sok “önkéntes” lesz aki” önként” aláírja,hogy vállalja a 400 órát,meg lesznek újabb “kalandvágyok”-de az is lehet,hogy rosszul látom a jövőt-,akik végett kialakult a munkaerőhiány.A 250 főleg 3 műszakban -már ez is agyrém-után a 400 csak lehetőség,én mindenképp megfontolnám,a bölcsődék ,óvodák kinyitását hétvégén,hátha több “önkéntes “lesz.

        Válasz
        • backspace

          Röviden , azt csinálhat amit eddig , pontosabban amit akar.
          Ki a rabszolga ?
          Aláírja a 400 órát és egyet gondol és odébbáll. Megteheti ? Bármikor .Kit fognak egy aláírt papiros alapján láncokkal gépekhez pultokhoz , bármihez kötözni?
          Senkit. Mia gond ?
          Nincs értelme diktatúrázni sem , kapják össze magukat rombolás gyújtogatás helyett és nyerjék meg a választásokat a következõ körben. Megtehetik ? Természetesen. De nem elõbb . Nem lõtték önöket gumigolyókkal , nem tapodták önöket a földbe a lovasrendõrök , de diktátorozzunk!
          Mert az olyan jó.
          Elfedték , hogy a liberálvilág 2008-as válságából támadt fel az , amitõl most önök most rettegést színlelnek? Hazudtunk reggel délben este , mi a garancia arra , hogy nem hazudnak most ? Európa rövidesen átalakul , önök vesztettek. Együtt nem nyomnak annyit a latban , mint külön-külön pályafutásuk csúcsán.
          Ott kezdõdött , és önök táplálják rendületlenül pedig nagyon jól tudták , hogy a szegénység a szélsõség melegágya és neonáci csoportokat véltek felfedezni ott is , ahová most jó mélyen bepuszilnak .

          Magyarország kormánya ki fog tartani , tolerálják , ahogyan önöket is tolerálni kellett a lovasrohamok , gumigolyók után is. hisz önök között vannak a diverzitás az erõsségunk toleranciabajnokai.

          Válasz
  6. Várközi

    Ezek a szabad “egyetemisták” a nemzet karácsonyfáját próbálták felgyújtani, majd összetörték a szegény gyerekeknek szánt szánkókat (egy párat el is loptak) és a Parlamentbe csak azért akartak bemenni, hogy gyalázzák meg a Szent Koronát.

    Válasz
    • BLACKYL

      Igen, és még Puccsot is végre akartak hajtani, és a kereszténységet is üldözni, na meg persze ördögöt idézni. Agyadra ment a közpropagandamédia?

      Válasz
      • backspace

        Sok a túlóra , ha pedig vasárnap este zárva a bolt , azért külön megy a rinya.

        Válasz
        • VARGA T.

          Kedves backspace! A vasárnapi bolt újra kinyitását a Soros ügynökök kikényszerítették a 2/3-os kereszténydemokratáinktól,csak az nem sikerült a” libsiknek”,hogy a vasárnapi munkavégzésért az 50%-os pótlék helyett újra 100%-ot adjanak a “nemzetiek”.

          Válasz
  7. backspace

    Nemrég még munkahelyekért vinnyogtak. Mivan? Most a munka miatt rinyáltok?

    Válasz
  8. Tóducz

    Karácsonyi bohózat. Előadják az MSZP-ések, DK-ások, megtért Jobbikosok, a Párbeszéd-dumások, LMP-sek, kétfarkúak és egyéb magyarországi salakok, akik tegnap még a karácsonyfát is fel szerették volna gyújtani!

    Válasz
    • OLVASÓ

      Ezért fizeti őket “keresztapjuk”!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.