megjelent: EURÓPAI IDŐ 1998/11 Zenebona

Székelyföld rockrajongóinak az elmúlt hetekben-hónapokban kevesebb okuk lehet panaszra, mint általában, hiszen szinte egymást érték a különböző rockfesztiválok, koncertek. Koncz Zsuzsa előtt néhány nappal D. Nagy Lajos látogatott el hozzánk kísérőzenekarával. Bár nemrég a második szólóalbuma is napvilágot látott, nyilván a közönség elsősorban a Bikini énekesét látja benne, ezért a Zenebona munkatársai is előbb erről a zenekarról faggatták.

Hogyan állt újra össze a Bikini? A régi nagy csapatok nosztalgiázós sorába akartok lépni, vagy más szándékotok is van?

– A dolognak pontosan ez a lényege. Amikor szóba került az újjáalakulás én azt mondtam, hogy semmi kedvem nosztalgiázni mint egy osztálytalálkozón. Ilyenkor ugyanis óhatatlanul felmerül a közönségben az a gyanú, hogy a zenészeknek elfogyott a lóvéjuk és csak azért álltak össze, hogy egy kis pénzt haza vigyenek. Azt mondtam, hogy csináljunk egy új lemezt és ha az sikeres, akkor érdemes koncertezni is. Az új Bikini lemez nagyon bejött, a BS zsúfolásig megtelt. Ennek a zenekarnak tehát nem csak múltja van, hanem jövője is. Nem csak egy koncertre hoztuk újból létre és azt hiszem, hogy most már csak az idő fogja feloszlatni a Bikinit. Mivel három éves szerződésem van szólólemezre, az elkövetkezendő évekre úgy tervezem, hogy tavasszal készítem el a saját lemezemet, ősszel pedig a Bikini albumot. A kettő más-más karakterű. A szólódalaim érzelmi, hangulati inditatásúak, míg a Bikini számai közéleti dolgokkal foglalkoznak, mintegy görbe tükröt tartva a társadalom elé.

Az októberi visszatérő bulit megelőzte egy szlovákiai bemelegítő turné. Miért nem jöttetek inkább Erdélybe?

– A szempontunk az volt, hogy Budapesthez minél közelebb legyenek a bemelegítő koncertek mivel napközben rengeteg dolgunk volt. Videoklipet forgattunk, interjút adtunk különböző tévéknek és rádióknak. Este aztán gyorsan átugrottunk Szlovákiába egy-egy koncertre, másnap pedig újból Pesten dolgoztunk. Mivel Erdély és főleg Székelyföld Budapesttől sokkal messzebb van, mint a szlovák városok, ezt itt nem tudtuk volna megoldani. De el kell mondjam, hogy hozzátok szívesebben jövök, mivel az erdélyi közönség valahogy érzelemdúsabb.

Az új album, A szabadság rabszolgái egy laza koncepciót sejtet. Mit akartatok vele kifejezni?

– Van egy szám a lemezen, ami konkrétan megmondja: “Dalolok a máról”. Azt akartuk megénekelni, hogy hol tart ma a világ, hogyan látjuk mi a világot. A Bikini mindig is arról szólt ami velünk történik és a környezetünkben élő emberekkel. Mindig azt mondták a dalainkra, hogy jé, hát én is így gondoltam, csak nem tudtam ilyen jól megfogalmazni.

A kiadóval közösen nem gondoltatok arra, hogy a kazettáitokat itt Erdélyben is forgalmazni kéne?

– A szólóalbumom kiadója, a Sony Music ajánlotta, hogy hozzak magammal kazettákat és itt a koncertjeim alatt árulják. Ez egyfajta felmérés is lehetne. De az az igazság, hogy az itteni árakhoz viszonyítva ezek elég drágák…

A Bikini szünetelése alatt feltámasztottad régi együttesedet, a Rolls Frakciót. Mi történt vele?

– Már nem működik. ‘93-tól három éven át létezett. Ez az időszak nagyon fontos volt számomra, mivel rengeteg kísérletezésre volt lehetőség. A tagjai mára szétszéledtek, egyikük elment vendéglátózni.

–  Mivel szó esett mindenről, hadd kérdezzem meg, hogy melyek a kedvenc együtteseid?

– Nagyon sok kedvenc zenekarom van. Bár én nem úgy hallgatom őket, hogy a kedvenceim és akkor csak tőlük, de mindent, mivel olyan is van amelytől csak egy dalt szeretek. Például a Midnight Oil-tól a Beds are burning. De Stingtől szinte mindent szeretek, úgyszintén David Bowie-tól vagy David Coverdal-től.

Hogyan látod a rockzene jövőjét ebben az elsekélyesedő értékeket felvonultató zeneiparban?

– A rockzene is ugyanúgy átalakul, mint minden. Tudomásul kell venni, hogy az idő pereg és a világ állandóan változik körülöttünk. A rockzene olyan gyors reagálású művészet, ami szinte a pillanatokra reagálni tud. Amikor nehéz az élet, akkor hangosabban szólnak a gitárok. Amikor egy kis jólét van akkor könnyebbé, táncolhatóbbá válik. Én úgy gondolom, hogy az élettel együtt változik a rockzene, de mindig megmarad.

Összeállította: SchEndre

Kérdezett: Szécsi Albert

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük