Dali Sándor kézfogása (Kilencven éve született Dali Sándor)Annyi ember pusztult és pusztította el magát ötvenéves kora előtt a letűnt évtizedekben, hogy joggal támadhat szándéka s közérzete a mai kortalanságban felbecsülni: mi miként működünk? Dali Sándornak jogában áll időtlen korúként mutatkoznia a romániai magyar szellemi életben.

Mert fiatalsága ment rá arra, hogy lapszerkesztőként – tehát: mindeneslegényként – e létben részt vegyen, ült ő 1968-ban ölében egy táskaírógéppel, egy fiatalos zsongással tömött sepsiszentgyörgyi szobában mondván: „Mármost lapot fogunk csinálni!“ És együtt – cselekvésbe lendültünk. Egymásra utaltak voltunk: tíz-tizenöt romantikus, fiatalos elszántsággal lobbanó főszerkesztő, riporter és újdondász, ki még nyomtatógépet sem látott, mikor népe javait lopkodó téeszelnököt kellett elmozdítanunk székéből vagy a középkori erődítményekről összevissza beszélőket kellett leintenünk. Ő mondotta szerdánként, lapzártakor: „Fiúk, nincs t… e még a lapnak, holnap délre tessék behozni!”. Eggyé hevülő beszélgetésekből, vitákból dereng vissza, hogy ama lapnak lényege mindig ezekből az elszánásokból született. Dali Sándor a fiatalok hetilapjánál, az Ifjúmunkásnál tanulta a lapszerkesztés mesterségét alázatos, fiatal, tömegeket képviselő emberként mindaddig, míg ezt néki megengedték, s vált aztán emelt fejű, igaz szavakat keresztbe sosem lenyelő, szó- és igehordozó emberként jó néhány nemzedék tartásos eligazítójává.

Mert képviselte ő mindig a szerkesztőségbe bebotorkáló emberek lakás-, állás- s ha úgy tetszett érzelmi ügyeit is mindenki felé kinyújtott kézfogásainak az ország határain is átnyúló paroláival; írástudó volt, ki vált kelet-európai írásbelizővé, magatartásmodellként sugallván: mi, betűvető férfiak az értelmes nemzeti, nemzetiségi cselekvés szintjén maradjunk kortársak, minőséghordozók, kikkel úgy foghat kezet bárki, hogy tisztán szemébe nézhet. Őrá emlékezve kézfogásokkal találkozhatunk, le- és felfegyverzőkkel, társadalmi gondokkal hadat viselő szépkorúakkal, kiknek fegyverneme épp e kézfogás marad; parolija az ő parolájuk.

S találkozunk, ugye, bátyám, nemsokára a túlsó parton, mögöttünk szikrázó napfelkelték és sötéten kavargó vizek örvényei, és megalapítjuk – eredeti elképzeléseink szerint – a Feketeügy című lapot, kibeszélendő végre minden bút-bajt, amely e meglehetősen sötéten villódzó korban bennünk összegyűlt.

Farkas Árpád / Háromszék

4 hozzászólás

  1. várközi

    Kétségtelen tevékeny ember volt, lapot indított, egy tényleg sötét korban.
    De a Wikipédia szerint is, 1955 és 1961 között, “ifjúsági szervezőmunkát” végzett. Miből állt ez a szervezőmunka a marosvásárhelyi KISz-nél, (ezekben a sötét években)?

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves várközi úr, na vajon miből? Nosztalgiáznak siránkozva a kegyetlen, elnyomó átkosban flottul érvényesült “írástudók”. Némelyikek ma már sok díjasok, még Kossuth is.

      Válasz
      • tömrer

        Egyszerű : kommunista volt, mert muszáj volt. Akkoriban olyan szelek fújtak…
        Nem büszke rá, de más kiút volt e??
        Mármint egy ilyen kaliberű embernek, abban az időben?

        Válasz
    • borembukk

      beallt o is a sorba, megismerte a rendszer jellegzetessegeit es hatarait, majd azon belul probalt szabad lenni. Kerdeses, hogy mennyire volt szabad a donteseit illetoen, hogy nem valamifele tartotiszt utasitasaira jatszotta-e el a szabadgondolkodasu embert? Szilagyi Domokos is hany embert feltolt a szekunak, csak hogy egy kotete megjelenhessen. kiraly karoly mezokovacshazan meg talan emlexik Dali Sandorra, hogy ki csinalt belole kisztitkart es partpropaganda ujsagirot. Ilyen a tortenelem. Vannak megtert kommunistak is, ezt se felejtsuk el.

      Válasz

Hagy egy Válaszot TÓDUCZ-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük