Dan Barna (USR): Ha szövetségre lépünk a PLUS-szal, megnyerjük az EP-választásokatHa a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szövetségre lép a a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjával (PLUS), megnyerik az európai parlamenti választásokat – jelentette ki vasárnap Dan Barna USR-elnök.

Az USR és a şi PLUS február másodikán fogja bejelenteni, hogy közös vagy külön listákat indítanak-e az európai parlamenti választásokon. „Biztosíthatom önöket, hogy amennyiben pozitív eredménnyel zárulnak a két párt közti tárgyalások és közös listát indítunk, ennek a lehetséges szövetségnek minden esélye megvan, és kétségtelenül meg fogja nyerni az európai parlamenti választásokat” – mondta Barna.

Az USR elnöke hozzátette, jelenleg a PLUS-szal zajló tárgyalások témája kimondottan az európai parlamenti választás, de a hosszú távú cél az, hogy 2020-ban kormányra kerüljenek.

Úgy vélekedett: külön USR-lista esetében remélhetőleg négy képviselőt sikerül majd az Európai Parlamentbe küldenie a pártnak.

„Meggyőződésünk, hogy az USR-ben megvan a potenciál ahhoz, hogy Románia második politikai erejévé váljon” – jelentette ki Barna.

Az USR közel hatszáz tagja a hétvégén Nagyszebenben tárgyalt az európai parlamenti választásokra kidolgozandó stratégiáról.

Agerpres

Dan Barna (USR): Ha szövetségre lépünk a PLUS-szal, megnyerjük az EP-választásokat

Fotó: g4media.ro

Dan Barna (USR) nem zárja ki, hogy pártja Dacian Cioloşt támogassa az államfőválasztáson

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Dacian Cioloşt, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) frissen megválasztott elnökét támogassa az államfőválasztáson – mondta vasárnap Dan Barna USR-elnök.

Hozzátette: ha nem jön létre politikai szövetség a választásokra, akkor az USR önálló elnökjelöltet indít.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az általa vezetett párt támogatná-e Dacian Cioloş volt miniszterelnököt az államfőválasztáson, Barna azt felelte, erről a párt politikai bizottsága dönt majd, ha arra kerül a sor.

Azt is kifejtette, hogy egyetért Dacian Cioloş-sal, aki szombaton azt nyilatkozta, hogy a PLUS vissza akarja adni az államelnöki mandátum súlyát. „Az elnöki hivatalt, az elnöki hatásköröket úgy kell meghatározni, hogy azok visszatükrözzék a tényt, hogy az államelnök a legnagyobb demokratikus legitimitással rendelkező ember a román államban” – jelentette ki Dan Barna.

Az USR közel hatszáz tagja a hétvégén Nagyszebenben tárgyalt az európai parlamenti választásokra kidolgozandó stratégiáról.

Agerpres

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Magabiztosak a milicista és szekus palánták.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük