Fotó: brasovromania.net

Közéjük ment és megpróbált beszélni velük, azonban a tüntetők nem tudtak semmi konkrétumot felhozni ellene, jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő hétfőn a Brassó megyei Barcarozsnyón, arra utalva, hogy az ország különböző településein az utóbbi időben tett látogatásain sok helyen tüntetők csoportjai fogadták.

„Közéjük mentem, de nincs semmi konkrét bajuk. Ők úgy gondolják, hogy így kell viselkedjenek. Nem rólunk van szó, mert mi már megszoktuk, nem félünk, meggyőződésünk, hogy jó dolgokat teszünk a romániaiakért és Romániáért. Úgy vélem, a sajtó jól fog saccolni, és nem arról fog tudósítani, hogy több ezer állampolgár tüntetett. Hatan vannak – én ennyit számoltam, és remélem, nem tévedtem” – hangoztatta a kormányfő arra a tüntetőcsoportra utalva, amely Barcarozsnyón fogadta, ahol részt vett a Brassó-Comarnic autópálya finanszírozási szerződésének aláírásán.

Dăncilă hangsúlyozta, bár a demokráciában normális dolog, hogy vannak véleménykülönbségek, „ez az erőszakos megnyilvánulás nem a román nép sajátja”, és szerinte ez a viselkedés „csak gyűlületet szít és széthúzást eredményez”.

Viorica Dăncilă kormányfőt és a kíséretében levő kormánytagokat néhány, PSD-ellenes rigmusokat skandáló személy fogadta hétfőn Barcarozsnyón.

Agerpres