Úgy látszik, amikor egy ország életében nagy bajok vannak, a nemzet nagyasszonyai levélírásra adják a fejüket.
Úgy jó 560 évekkel ezelőtt is így történt, amikor a királyi Magyarország vezetése volt veszélyben, akkor – ahogy azt Arany János verséből, a Mátyás anyjából tudjuk – „Szilágyi Erzsébet / Levelét megírta; / Szerelmes / Könnyével / Azt is telesírta”. Most, amikor állítólag a kormánypártok romániai uralkodása forgott volna kockán, a román nemzet nagyasszonya cselekedett hasonlóan, éspedig: Dăncilă asszony / Levelét megírta; / Krokodilkönnyével / Azt is telesírta.

Csak ez nem örömhírt viszen Prága városába, hanem szomorú híreket az unió fővárosába, Brüsszelbe, az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek és Frans Timmermans első alelnöknek. Titkosnak szánhatta, de úgy látszik, ott is működik a levélfelbontás (mint idehaza harminc évvel ezelőtt), és így mi is tudomást szereztünk róla egyik európai parlamenti képviselő jóvoltából. Ebben a kormányfő arról számol be: a verekedés Bukarestben úgy kezdődött, hogy a komák (vagyis a csendőrök) csak akkor ütöttek vissza, amikor már nagyon muszáj volt nekik, mert a tüntetők többször is be akartak törni a kormány székházába, és jól elverték a rendfenntartókat. Dăncilă asszony beárult egyes ellenzéki politikusokat is, akik a tüntetések folytatására buzdítottak, és azokat a rendfenntartó erőket vádolják, amelyeknek minden tagállamban az a feladatuk, hogy megvédjék a polgárokat az erőszaktól, ha kell, erőszakkal is.

Dăncilă asszony az egész unióért aggódik, mert ezek az akciók, amelyek „a legitim kormány félreállítását célozzák, veszélyes precedenst teremthetnek a demokratikus országok számára”. Mert, ugyebár, mi lesz, ha a nyugat-európai országok kormányait is ilyen módon próbálják eltávolítani a polcokról? A miniszterelnöknő panaszkodott Iohannis elnökről is, mondván, hogy a kormányt vádolta és a tüntetések folytatására buzdított.

Ezek után a liberális Ludovic Orban hazugsággal vádolta meg Viorica Dăncilăt, mondván, hogy a kormányellenes megmozdulás még nem államcsíny(talankodás). A Mentsétek meg Romániát Szövetség szerint is hiteltelen és elfogadhatatlan a kormányfő árulkodása arról, hogy „erőszakkal kísérelték meg félreállítani a kormányt”.

Mint tudjuk (mert mondják), az elnök és az ellenzék nem erőszakkal, hanem csakis törvényesen szeretné félreállítani a kormányt, de ez semmiképpen nem jön össze nekik, pedig már próbálkoztak bizalmatlansági indítvánnyal is. Így lehet, hogy titokban arra számítottak, hogy az utca szívességből eltakarítja azokat.

Sajnos, úgy látszik, nincs más mód, mint hogy az ellenzékiek is Junckerékhez vagy az Európai Unió tagállamainak vezetőihez forduljanak saját sirámaikkal. Iohannis elmegy szépen a német kancellár asszonyhoz, Angela Merkelhez, és tolmács nélkül (ha nagy hazafiságában nem felejtett el még németül is) elmeséli, hogy micsoda vezetői vannak Romániának, és ő az egyetlen jó román hazafi az összes közül. Az ellenzéki pártok meg küldenek egy, a kormánypártokat és a kormányt eláztató ellenlevelet, amelyben felsorolják Dragnea és az egész pereputtya köztudott bűneit, megállapítva, hogy helyük a börtönben lenne. Felsorolják Viorica Dăncilă bakijait, olyanokat, hogy összetéveszti a demokráciát a bürokráciával, vagy hogy Montenegró fővárosában, Podgoricában azt mondta: örül, hogy Pristinában lehet, amely annak a Koszovónak a fővárosa, amelyet Románia még el sem ismert! És felteszik a kérdést: hogyan lehet az unió féléves soros elnökségét ilyenekre bízni?

Ha addig nem sikerül ezt a garnitúrát nekik vagy az utcai tüntetések segítségével hűvösre tenni vagy legalább félreállítani, akkor az ellenzék majd ismét Brüsszelhez fordul, hogy engedélyezzék egy katonai puccsal eltávolítani őket a hatalomból. Bár lehet, hogy ha engedélyt kapnak rá, nem tudják végrehajtatni, mert a katonaságot ez a kormány egész jól megfizette (vagy lefizette?), és nem bíznak abban, hogy majd egy új ellenzéki kormány még jobban megvesztegetné őket.

Kuti János / Háromszék