A környezetvédelmi alap költségvetésének elfogadására készül a kabinet – közölte csütörtökön Viorica Dăncilă kormányfő, aki leszögezte, hogy a két Roncsautó-program ("Rabla clasic' és "Rabla plus"), valamint a Zöld Ház program idén is folytatódni fog.

A kormányülés elején a miniszterelnök azt mondta: ez az első alkalom, hogy időben – még februárban – elfogadják a környezetvédelmi alap költségvetését, ami garancia arra, hogy a vállalt környezetvédelmi célkitűzések megvalósulnak, és folytatódnak a lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő országos programok, mint a két Roncsautó-program vagy a Zöld Ház program.

A keretből ugyanakkor számos helyi projektet is támogatni fognak – tette hozzá Dăncilă.

Agerpres