https://www.erdely.ma/igy-hajtottak-el-a-rendoroket-olaszorszagban-a-tiltakozo-vendegek/

Tegnap este összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Koppenhágában, ahol az állampolgárok a koronavírussal kapcsolatos korlátozások enyhítése miatt vonultak az utcára – írja az Erdély.ma dániai tudósítója. A demonstrálók egy Mette Frederiksen, dán miniszterelnököt ábrázoló bábut akasztottak fel egy lámpaoszlopra, amit később felgyújtottak.

20 óra körül elszabadultak az indulatok, és az este folyamán több helyen is összetűztek a tiltakozók a rendőrséggel. A híradások szerint legalább öt embert letartóztattak.

A dán politikusok elítélték az estet és mindannyian megdöbbenésüknek adtak hangot.

A szombat esti tüntetést ismét a civilekből álló "Men In Black" csoport szervezte, amely a koronavírus-korlátozások enyhítését szeretné elérni.

Egy hete számos hasonló demonstráció volt Európában. A holland fővárosban, Amszterdamban vízágyúkkal oszlatták a tömeget, Bécsben mintegy 50 ezren vonultak utcára, de komoly ellenállás alakult ki Lengyelországban és Olaszországban is.