De kit érdekel az iskola?

Fotó: edu.ro

A román kormányokat biztosan nem. 1990 óta a 31. oktatási miniszterénél tart Románia, volt köztük egyetemi tanár, plágiumon ért politikus és több olyan, aki saját anyanyelvét is hibásan beszélte.

Voltak visszatérők és ideiglenes tárcavezetők is, és mikor azt hittük, hogy mindent láttunk már, csak minőségi oktatást nem, Monica Anisie képes volt meglepni minket.

A legutóbbi évszázad valószínűleg legnehezebb tanévkezdési napja előtt a jelenlegi oktatási miniszter lefegyverző őszinteséggel közölte, hogy két államtitkára is pihenőszabadságon van, köztük az, aki a közoktatásért felel. Kampányolnak, tette hozzá minden álszent pironkodás nélkül, megértően, noha pár nappal korábban elkeseredetten írta közösségi oldalán, hogy ő már semmit sem ért, mindenki csak bírálja, senki nem kínál megoldásokat.

De megtudtuk azt is a múlt héten, hogy visszatér a katedrához: miniszteri munkája mellett fél normával tanítani is fog, és ráadásul osztályfőnökséget is vállalt. Talán azt akarta jelezni, hogy milyen sokat dolgozik, de az is lehet, hogy érik már a leváltása. Tíz hónapi teljesítménye ugyanis a szépítgetések dacára sem hasonlít a harmincegy éve ígérgetett szemléletváltáshoz, ellenkezőleg: döbbenetes módon illeszkedik az eddigi semmittevő, nagyotmondó elődök sorához. Felkészületlenségből, tunyaságból, felelősségelhárításból jelesre vizsgázott ő is, de gyermekeinket valahogy nem ezekre az „értékekre” akarjuk megtanítani, akkor sem, ha ez az út vezet egy miniszteri vagy parlamenti tisztséghez.

A járványra persze sok mindent rá lehet fogni, de az még ilyen körülmények között is elfogadhatatlan, hogy fél év alatt a rászoruló diákoknak ígért táblagépek egyharmadát sem sikerült beszerezni, a védőeszközök – köztük a maszkok, fertőtlenítők és a „pepsiglass” válaszfalak (ez a fránya román nyelv még a romántanár-minisztereken is kifog) – vásárlását az önkormányzatokra bízták, az oktatás mikéntjét az iskolákra. Itt-ott, ahol nagy volt a baj, cseppentettek valamit, és elégedetten közölték, hogy most már indulhat a tanév.

Ami megint váratlanul jött, így hát a nyolcadikosok most is tankönyv nélkül kezdenek (habár már tavaly elindították a közbeszerzési eljárást), a tananyag, az óraszám törvény által előírt csökkentéséről pedig teljesen megfeledkeztek a minisztériumban. Pedig kiválóan lehetne kampányolni azzal, hogy a gyermeknyomorító oktatásnak vége. Nálunk azonban az udvari illemhely a fő téma, holott a legszebben csempézett iskolai mosdó sem javít a lényegen: azon, hogy tízből négy diák funkcionális analfabétaként kerül ki a padból, ha egyáltalán elvégzi a nyolcadik osztályt, mert egész Európában nálunk a legnagyobb a lemorzsolódás.

És még nagyobb lesz, mert az online oktatás sokkal kevesebb gyermekhez ért el, mint amennyit Ludovic Orban kormánya elismer – javulásra pedig semmi esély, ha a miniszter inkább félállásban folytatja, netán az államtitkárok is átnyergelnek az önkormányzatokhoz.

A gyermekek, szülők és pedagógusok pedig kínlódnak tovább „az ég és a föld megmozgatásával”, mert ezt a frázist kapták az idén valós segítség helyett. Semmi kétség, a neheze rájuk hárul.

Demeter J. Ildikoó / Háromszék

1 Megjegyzés

  1. TÓDUCZ

    Minden évre egy miniszter.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük