Az előzetes adatok szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, és 11 746-an haltak meg, 2021 áprilisa és 2022 márciusa között a születések száma 2,2, a halálozásoké 0,9 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
Márciusban 6970 gyermek született, 11 százalékkal, 844-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban, és 11 746-an haltak meg, 35 százalékkal, 6215-tel kevesebben, mint 2021 márciusában. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány harmadik hullámának tavaly márciusi magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó évhez, 2019 márciusához képest 1,7 százalékkal magasabb az idei érték – írta a KSH.
A természetes fogyás a 2021 márciusi 10 147-tel szemben 4776 volt. Márciusban 4541 pár kötött házasságot, ez 12 százalékkal, 593-mal kevesebb a 2021 márciusinál.
A közleményben kitértek arra is, hogy az elmúlt 12 hónapban 90 371 gyerek született, 2027-tel, 2,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Idén a születések száma január-márciusban 12 százalékkal csökkent 2021 azonos időszakához képest.
148 574-en haltak meg, 0,9 százalékkal, 1394-gyel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma idén januárban 4,8, márciusban 35 százalékkal csökkent, míg februárban 3,8 százalékkal nőtt 2021 azonos hónapjaihoz képest.
Mivel a születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, a természetes fogyás 58 203 fő volt, ami 1,1 százalékos emelkedést jelent a megelőző 12 hónap 57 570-es értékéhez képest.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,55 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,57-hez képest.
2021. április és 2022. március között 70 292 pár kötött házasságot, ez 5,2 százalékkal, 3459-cel több az egy évvel korábbinál. Idén január-március között 14 százalékkal kevesebben kötöttek házasságot mint 2021 azonos hónapjaiban.
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 15,3 halálozás jutott. Az élveszületés 0,2, a halálozás 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. április-2021. március közötti időszakinál, ennek következtében a természetes fogyás 0,1 ezrelékponttal 6 ezrelékre emelkedett. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal több, mint a 12 hónappal korábbi időszakban.