A 2018-as Rockmaraton Fesztiválon lezajlott Depresszió koncert teljes felvételét tette közzé a zenekar a Youtube csatornáján. Halász Feri énekes / gitáros a felvételről:

„A Rockmaratonos koncertünk előtt pár nappal kerestek meg a szervezők, hogy a Fesztivál promóciójaként szeretnék rögzíteni a koncertünket. Mivel szabadtéri fesztiválos koncertünkről hivatalos anyagunk még nem jelent meg, ezért érdekes ötletnek, és jó kihívásnak gondoltuk, tehát belevágtunk. Másrészt, a Válaszok után című lemezünk bemutató turnéja zajlik éppen, tehát az új dalok koncertes verzióját is szerettük volna megörökíteni. Rengeteget fejlesztettünk technikai berendezések, hangszerek és látványelemek terén is, és így egy profi felvételen is bemutathatjuk a friss produkciónkat. Szerencsére egy nagyon jó hangulatú koncertet sikerült rögzítenünk. Nem történtek utólagos feljátszások, sem editálások, tehát az eredeti felvételt tettük közzé teljes egészében. Azt mutatja meg teljesen tisztán, hogy milyen 2018-ban egy Depresszió koncert”

https://www.youtube.com/embed/3ML5gX1Z5oU

A zenekar az eddigi legsikeresebb és legtöbb állomásból álló turnéját zárja le a decemberi koncertekkel, ami után közel fél évig nem áll színpadra. A legnagyobb bulira december 22-én kerül sor a budapesti Barba Negrában.

Esemény:
www.facebook.com/events/269588830349254/

További állomások:
December 8. Miskolc – Generali Aréna
December 14. Győr – Molnár Vid Bertalan Műv.Közp.
December 27. Szekszárd- Városi Sportcsarnok
December 28. Szombathely – Agora Sportház
December 29. Székesfehérvár – Alba Regia Sportcsarnok
December 30. Békéscsaba – Városi Sportcsarnok

Schervenka Endre