Nemrég tért haza a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról, Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének bemutatójáról az árkosi Nagy Csengelle, a film főszereplője. A tizennégy éves lány tavaly még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer ünnepelt színésznőként vonul végig a vörös szőnyegen a világ egyik legnagyobb filmfesztiválján, ahol autogramokat kérnek tőle, és lesifotósok próbálják lencsevégre kapni.
Albinizmusának köszönheti, hogy felfigyeltek rá az alkotók, de az bizonyára nem véletlen, hogy éppen ő kapta a film főszerepét. Árkosi otthonában édesapjával, Nagy Csaba Bélával fogadott bennünket, és bár láthatóan örült a sajtó érdeklődésének, szerényen, visszafogottan mesélt élményeiről.
A szereplőválogatás
Ritka esély az ember életében, hogy felkérik egy filmszerepre, soha nem gondolta volna, hogy ekkora meglepetés éri, ilyen ajánlatot kap. Szőcs Petra, a rendezőnő írt egy forgatókönyvet egy albínó lányról, aki a korábbi kisfilmjében, A kivégzésben játszott, de mivel ő nem vállalta el, hogy játsszon a saját életéről szóló filmben, elkezdtek más, hasonló korú albínó lányokat keresni a szerepre, és végül – hosszú válogatás után – Csengellére esett a választás.
Többen is voltak jelöltek, és az utolsó pillanatig versenyben volt egy kolozsvári lánnyal. „Jeleneteket kellett eljátszanom, improvizálnom kellett, megnézték, hogyan viszonyulok a kamerához, miként alkalmazkodom bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz, és egy mellékszerepet is felajánlottak arra az esetre, ha mégsem engem választanának főszereplőnek” – mondta.
A mellékszerepet is vállalta volna, de végül mégis a főszerepet kapta meg. Valójában nem volt neki egészen új tapasztalat az, hogy több ember előtt kellett szerepelnie – mondta az édesapja –, ugyanis az óvodában és az iskolában is majdnem minden előadásban főszerepet kapott. Persze, azért egészen más, amikor egy filmes stáb figyeli és rögzíti az ember minden apró mozdulatát – tette hozzá Csengelle –, volt egypár olyan jelenet, amikor tényleg nagyon-nagyon be volt szűkítve a lámpák, mikrofonok, kamerák közé, de mégsem volt lámpaláza.
A forgatás
A filmet idén májusban forgatták egy hónap és pár nap alatt Déván és Petrozsényben, Böjte Csaba gyermekotthonaiban, Déva utcáin, üzleteiben, áruházaiban, a petrozsényi „vonatfordítónál”, temetőben... Csengelle szerint nem volt nehéz a szerep, de kihívás volt, mert a saját személyisége ellentétét kellett alakítania: egy nagyon rosszul tanuló, rossz magaviseletű lányt. „Azt is tudni kell róla – tette hozzá –, hogy hiába mutatja mások előtt, hogy nagyon erős személyiség, és nem lehet megsérteni, mert valójában nagyon érzékeny, néha el is sírja magát, amikor megbántják.”
Hogyan zajlott a forgatás? – szegeztük neki a kérdést. Az általános kezdés 9–10 órakor volt, ilyenkor a színészek megkapták az alapsminket, a jelmeztervező rájuk adta a ruhákat, utána pedig mehettek a forgatás helyszínére. Csak ritka esetekben kapta kézbe a forgatókönyvet, inkább a rendezőnő mondta el neki, hogy mi a szövege, neki pedig nem kellett ugyanazt elismételnie, hanem improvizálhatott, és jobban is szerette a rendezőnő, amikor a saját szavaival fejezte ki magát, vagy teljesen új jeleneteket csempészett a főjelenetbe. Így számára is érdekesebb és könnyebb volt a munka, mondta, mert csak a román nyelvű szövegeket kellett betanulnia kívülről.
Kérdésünkre, hogy maga a történet mennyire érintette meg, Csengelle elmondta, volt egypár olyan jelenet, amikor tényleg „nagyon bele kellett élnie magát a karakter helyébe”, az egyik jelenetben sírnia is kellett. Szerinte ez a film legjobb jelenete, mert itt lehet a legjobban éreztetni a nézőkkel, hogy mit él át a főszereplő. Büszkén mondta, hagyma és más eszközök nélkül, természetesen sírta el magát a filmben, és ez azért sikerülhetett, mert megérintette a történet, az árva gyerekek nehéz helyzete.
A filmbemutató
Augusztus 31-én tartották a film hivatalos bemutatóját a Velencei Biennálén, ugyanis a rendezvény Biennale College – Cinema nevű programja finanszírozta a film gyártását, miután 2017-ben megvalósításra érdemesnek találta az akkor még Deva Mall ideiglenes címen futó tervet. Csengelle szerint varázslatos volt Velence és a fesztivál is, gyönyörű volt a rendezvény minden helyszíne.
Milyen volt híres színésznőként megjelenni a filmfesztiválon – kérdeztük tőle, ő pedig mosolyogva elpirult, elmesélte, valóban nagyon jól fogadták, végig kellett vonulnia a vörös szőnyegen, volt sajtófotózás, a vetítés előtt pedig sajtóértekezletet tartottak, ahol a rendezőnek és a producernek be kellett mutatnia a filmet, és róla is beszéltek. A vetítést a díszpáholyból nézték az alkotók, ahol a film előtt és után is fel kellett állni, és erős reflektorfény volt rajtuk, a végén pedig állva tapsolta őket a közönség. Autogramot is kértek? – faggattuk tovább, de ő csak bólintott szerényen, és egy mondatban elmondta, hogy egyesek közös képeket is készítettek vele, és lesifotósok is kattogtattak rá a legváratlanabb pillanatokban.
A tervek szerint a film következő bemutatóját Budapesten tartják, aztán még idén ősszel Déván, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is levetítik a mozikban közönségtalálkozók kíséretében.
Az albinizmusról
Az albinizmus egy ritka genetikai rendellenesség, amely azt jelenti, hogy hiányzik a pigment a szervezetéből, és ennek egyik legsúlyosabb következménye, hogy a szeme nem tudja megtörni a fényt. Csengelle nagyon gyengén lát távolra, főleg kint, napfényben, olyannyira, hogy egyes szintű fogyatékosnak nyilvánították – pontosít az édesapja, majd Csengelle hozzáteszi, hogy van egy szemidegmozgása is a betegsége miatt, ami azt jelenti, hogy későre tud fókuszálni.
Az albinizmus is fontos része a filmnek, ugyanis a legtöbb sérelem, amit a főszereplő kap, a betegsége miatt van. Gúnyolják, mert piros a szeme, amikor fény éri, mert fehérebb a bőre, világosabb a haja, mert más, mint a többi gyerek, és emiatt ő szenved. Vágyik a szeretetre, és nem akar magának ilyen külsőt, mert szerinte ez az oka annak, hogy nincs barátja... Kérdésünkre, hogy neki volt-e hasonló élménye, Csengelle elmondta: olyan nem volt, hogy a betegsége miatt elfordultak vagy féltek volna tőle, de azért ő is kapott megjegyzéseket az utcán.
Köszönet a lehetőségért
Csengelle ragaszkodott hozzá, hogy ezúton is kifejezze köszönetét tanárainak a bizalomért, azért, hogy lehetővé tették számára ezt az egyedülálló élményt, mert mégiscsak egy hónap kiesést jelentett az iskolából a dévai tartózkodása, és május pont az a hónap, amikor a félévi dolgozatokat írják a diákok... „Szerencsére a jegyeim nem romlottak, megtartottam ugyanazt az átlagot, amit már megszoktak tőlem” – mondta komolyan. A barátai, ismerősei is nagyon jól fogadták a film hírét, örültek a szerencséjének; amióta visszatért a bemutatóról, már sokszor el kellett mesélnie az árkosiaknak a film történetét.
Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – érdeklődtünk tőle, ő pedig ezt válaszolta: gyerekpszichológus vagy földrajztanár. Persze a színészet is érdekli, de nem főszakmaként. Mindenesetre, ha kap még szerepet, nem fogja visszautasítani. „Van is már egy ajánlat, amit elfogadtam – jelentette ki –, nem valódi szerep, csak egy pillanatkép egy filmben, amelyet télen forgatnak a Fekete-tengeren. Örömmel mondtam igent.” Úgy gondolja, valószínűleg a betegsége miatt kezdett érdeklődni a gyerekpszichológia iránt, mert bár neki nem voltak gondjai ezzel az árkosi közösségben, tudja, hogy a hasonló sorsú gyerekeknek komoly lelki problémái lehetnek a kirekesztettség érzése miatt.
A büszke édesapa
„Sosem gondoltam volna, hogy az én lányom, aki nem is művészetibe jár, hanem csak az árkosi általános iskolába, egyszer filmszínész lesz – mondta Nagy Csaba Béla –, és azt sem gondoltam volna, hogy egyszer általa juthatok el én is Velencébe, ráadásul úgy, hogy mindez pénzbe sem kerül nekünk.” Mint elmesélte, örömmel fogadta ő is a filmszerep lehetőségét, annál is inkább, hogy gyermekkorában ő is színjátszó körbe járt, és nagy álma volt, hogy színész legyen. Olyan volt ez a felkérés, mintha egy kicsit az ő vágyai is valóra váltak volna, de ennek ellenére nem szólt bele a lánya döntéseibe, csak támogatta őt mindenben, amiben tudta. „Mivel Csengelle még kiskorú, a dévai forgatáson az édesanyja, Velencében pedig én voltam vele, és bárki előtt kijelentem, hogy büszkék vagyunk rá” – fogalmazott az édesapa.
Hangsúlyozta: tudják, hogy veszélyes ez a nagy csillogás, a sok meghívás, interjú; a lányt például, akiről a film készült, annyira elkápráztatta az első film sikere, hogy elviselhetetlenné vált a gyermekotthonban, ki is került onnan. Csengelle is hozzászólt a témához: „Bevallom, nagyon nehezen tudtam elfogadni, hogy színésznőznek, művésznőznek, autogramot kérnek... Persze jólesett, de azért nem gondolom magamról, hogy más ember lennék, mint aki azelőtt voltam. Tudom, hogy ez ritka lehetőség volt számomra... És mint annak idején a szereplőválogatáson, kész vagyok elfogadni a kevésbé jó lehetőségeket is...
Nagy B. Sándor / Háromszék