Fotó: hírmondó.ro

Nyílt levél

Címzett: Leonard Azamfirei rektor úr, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Tudomány és Technológiai Egyetem rektora részére

Gh. Marinescu, 38, Targu Mures, Mures, 540139

Tisztelt Leonard Azamfirei rektor úr,

Nyílt levelünk megfogalmazásának célja, hogy bemutassuk a mi állampolgári jogainkkal és a hazai jogállamisággal kapcsolatban vallott nézeteinket. A MOGYETTE (UMFST)- immár Emil Palade Tudományegyetem- diákjai vagyunk és mélységesen fel vagyunk háborodva azért, mert ez a tanintézmény nem alkalmazza megfelelően a létező törvényeket, egész pontosan azokat, amelyek lehetővé teszik a magyar kisebbségnek az anyanyelvhasználatot az egyetemünkön. Ráadásul egy olyan közösségről beszélünk, amelyik 1,2 milliós létszámával Kelet- Közép Európa legnagyobb kisebbsége. Az egyetem hallgatóiként azt tapasztaltuk eddig, hogy az egyetem vezetősége mesterségesen kreál konfliktust, azért hogy egy alkotmányban rögzített kisebbségi jogot politizálja. Sajnos Romániában a magyar nyelv politikai kérdéssé vált, a magyar nyelv használatával kapcsolatos jogok gyakran pártpolitikai szempontoknak rendelődnek alá, egyáltalán nem véve figyelembe azt, hogy ezeket az alkotmány, a hazai és nemzetközi törvények, vállalások szabályozzák.

Hiszünk abban, hogy egy magyar főtanszék létrehozása a MOGYETTE- immár Emil Palade Tudományegyetem- keretén belül, nem járna negatív következményekkel az egyetem szempontjából, sőt ez a romániai jogállamiság és a hazai demokrácia előmozdítója is lehetne. Éppen ezért nem szeretnénk egy olyan politikai hátterű konfliktus tanúi lenni, amelyiknek alapja a törvény be nem tartása. A jelenleg érvényes jogszabályok garantálják a magyar főtanszékek megalapítását, ráadásul ezek a másik két hazai multikulturális egyetemen- Babeș Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem- gond nélkül működnek (a 2011-es, 1-es számú tanügyi törvény alapján). Arra kérjük, hogy jogos követeléseinket fogadja el, amelyek mindamellett hogy politikamentesek, az átláthatóságot a törvények betartását és a fiatalok bizalmát az állami intézményekben erősíthetné. A törvények szigorú és látható betartása révén az Emil Palade Tudományegyetem részese lehetne az ország demokratizálásának, a jogállamiságot erősíthetné, azokat az értékeket amelyek rendkívül fontosak egy Európai Uniós országnak.  A MOGYETTE azért hozhatott létre Hamburgban kihelyezett tagozatot, mert az EU országai fontosnak tartják a többnyelvűséget, a multikulturalizmust, ezekre egyetemes értékként tekintenek, olyanokra, amelyeket Romániában is meg kell valósítani. Azért, hogy ezek a törvényes elvek megvalósuljanak, egyetemünkön is létre kell hozni a  magyar főtanszéket.

Egy kisebbség kéréseit teljesíteni nem lehetetlen, a nemzetközi és hazai jog ezt lehetővé teszi, amelyeket pontosan azért fogadtak el, hogy az interetnikus feszültségek, konfliktusok ne fokozódjanak. A Nemzeti Kisebbségek Oktatási Jogairól szóló Hágai Ajánlások[1]– az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa részéről- tartalmazzák:

„Kisebbségi nyelvű felsőoktatás

17) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára biztosítani kell a saját nyelvű felsőoktatást, ha erre vonatkozó igényüket kinyilvánították, és ha ezt létszámuk igazolja. A kisebbségi nyelvű felsőoktatás legitim módon elérhetővé tehető a nemzeti kisebbségek számára a már létező oktatási struktúrákon belül, ha ez utóbbiak képesek megfelelő módon kielégíteni az adott kisebbség szükségleteit. A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek maguk is kereshetik a saját felsőoktatási intézmények létrehozásának módjait és eszközeit.

18) Ha egy kisebbség a közelmúltban saját felsőoktatási intézményeket tartott fenn és működtetett, ezt a tényt a jövőbeni szabályozás rögzítésekor irányadónak kell tekinteni.”

Mindezek alapján tisztelettel kérjük, vegye figyelembe a jogállamiság erősítésének fontosságát, amely csakis a hazai és a nemzetközi törvények betartása révén valósulhat meg (a Tanügyi Törvény 135.[2] cikkely), és hogy fogadja el a magyar hallgatók kéréseit, ezáltal szüntesse meg az MOGYETTE- immár Emil Palade Tudományegyetem- vezetősége által mesterségesen gerjesztett konfliktust, amelynek mi, az egyetem diákjai vagyunk az áldozatai.

Tisztelettel,

A MOGYE megmentésért küzdő diákok

[1]https://www.osce.org/ro/hcnm/30381?download=true

[2]135 cikkely, (http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ZmdddUFvsW0J:www.prominoritate.hu/folyoiratok/2012/ProMino12-1-07-Veres.pdf+&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=ro alapján):

Kisebbségi nyelvű (anyanyelvű) oktatás megvalósulhat olyan egyetemeken, ahol:

  1. a) a kisebbségek nyelvén oktató karok, oktatási programok működnek;
  2. b) multikulturális és többnyelvű egyetemeken;
  3. c) bármilyen más felsőoktatási intézményben is, kérés szerint.

A törvény előírja, hogy a multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi nyelvű oktatás önálló struktúrákba szerveződik. Ezek lehetnek egyetemi szintűek, tagozatok, karok, karokon belüli intézetek (departamente vagy intézeteken belüli struktúrák (tanszékek, tanulmányi vonalak). A kisebbségi nyelven oktató tanárok önálló működési szabályzatot fogadnak el, az egyetemi chartával összhangban, saját szervezeti autonómiájuk biztosítása érdekében, ahol szabályozzák a saját struktúráik működését, az egyetem más struktúráihoz való kapcsolódását és a vezető testületek működését. A kisebbségi tagozatoknak a törvény garantálja az autonómiát a belső szerveződés és az oktatási programok szervezése terén. A kisebbségi nyelvű oktatás finanszírozását emelt szintű koefficiens alapján valósítják meg.


Nyílt levél

  1. Vass Levente, Parlamenti képviselő, RMDSZ marosvásárhelyi elnöke
  2. Péter Ferenc, Maros megyei Politikai elnök, Maros megye tanácsának elnöke

Tisztelt Vass Levente!

Tisztelt Péter Ferenc!

Másolatot kap Kelemen Hunor Szövetségi elnök.

Nyílt levelünk célja, hogy bemutassuk álláspontunkat a volt MOGYE, jelenlegi Emil Palade Egyetemen kialakult törvénytelenség miatt, amely véleményünk szerint egy mesterségesen szított etnikai konfliktus eredményeként, elsősorban minket, magyar nemzetiségű, magyar nyelven tanuló diákokat érint.

A volt MOGYE ügyéről nem szeretnénk részletesen írni, mert az mindenki számára ismert, fontos azonban megjegyeznünk, hogy a mindmáig nem létező magyar főtanszék nemcsak a mindenkori román fél sikere, hanem a magyar politikum kudarca is egyben, számunkra közösségünk egyik fontos bástyájának elvesztését jelenti.

A jogállamiság fontossága nemcsak az állampolgárok, hanem a politikai pártok számára is prioritást kellene jelentsen. A volt MOGYE, jelenleg Emil Palade Egyetem vezetőségének a hozzáállása a törvényes előírások be nem tartása terén, sokat elárul a demokrácia állapotáról és arról is, hogy a volt és jelenlegi politikai elit nem volt képes az állami intézményeket politikamentessé alakítani. Ezzel egy időben azt is láttatja, hogy az RMDSZ érdekérvényesítő módszerei nem eredményesek, új eszközökre, másfajta politikai lobbira van szükség.

2011 óta az RMDSZ politikusainak, közöttük vannak önök is, nem sikerült a volt MOGYE vezetőségével szemben hatékonyan fellépni, továbbá a magyar kar létrehozására vonatkozó törvényes kötelezettségek megtagadását nem kérte számon a magyar politikum és nem sikerült ezt a súlyos jogállamiság hiányosságot, egyben törvénytelenséget, megszüntetni, pedig erre számos jogi és politikai eszköz állt az RMDSZ rendelkezésére. Az RMDSZ jelenleg egyedüli magyar pártként, monopolhelyzetben képviseli a romániai magyar közösség érdekeit, a parlamenti képviselet mellett, május közepéig a jelenlegi PSD-ALDE kormányt támogatta. Ez a politikai partnerség sem volt elegendő ahhoz, hogy a magyar főtanszék megalakulhasson volt MOGYE-n, jelenlegi Emil Palade Egyetemen. Azon túl, hogy az egyetem vezetősége és rektora számos akadályt gördített a magyar főtanszék létrehozatalát illetően, a jogállamiság hiányáért, a törvényes előírások semmibevételéért maga az RMDSZ is felelős. Fontos lett volna szakembereket bevonni a politikai lobbi és jogi eljárások kivitelezésére. Ezek hiányában a magyar közösség politikai képviselete kismillió nyilatkozatot, közleményt fogalmazott meg és jelentetetett meg a romániai (és külföldi) sajtóban, azonban ezeket valós és hatékony politikai érdekérvényesítő lépések nem követték. A „küzdelmek, a harcok, a tárgyalások” megmaradtak szavak szintjén, mi az egyetemen ritkán láttunk tárgyalásokat kivitelező érdekérvényesítő szakembereket, akiket az RMDSZ kért volna fel a magyar közösség jogainak érvényesítésére, pedig a magyar közösség támogatására kapott pénzügyi támogatásból meg lehetett volna őket fizetni.

Mára már bizonyossá vált, hogy a politikai kommunikáció és a túlpolitizált, szavazatokat vadászó kisebbségi érdekérvényesítés nem eredményes, következésképpen fontosnak tartjuk, hogy a volt MOGYE ügyét jogállamiságra épülő, hatékony politikai és kisebbségi jogérvényesítés kivitelezzék, egy jól kidolgozott stratégia mentén, amelynek nem az a célja, hogy a volt MOGYE helyett egy új egyetem alapítását szolgálja. Számunkra a MOGYE a romániai magyarság egy erős és fontos múlttal rendelkező bástyája, amelyet minden áron szeretnénk megvédeni, reméljük, hogy ön is egyetért céljainkkal és ezekhez mérten hozza meg a döntéseit. Véleményünk szerint az RMDSZ-nek ki kell dolgozni egy hatékony érdekérvényesítő stratégiát, amely nem választási eredmények optimalizálását, hanem a magyar főtanszék létrehozatalát szolgálja a volt MOGYE-n, amely ma már Emil Palade Egyetem nevet viseli. A magyar közösségre nézve megalázó egyetem névadás folyamatában sem igazán láttunk hatékony és eredményes lépéseket, szívből reméljük, hogy a magyar főtanszék létrehozatalának céljával sikerül hatékonyan és eredményesen lobbizni, ezeket a lépéseket mi magyar diákok és (még) részben magyarul tanuló egyetemisták maximálisan támogatni fogjuk.

Üdvözlettel,

A MOGYE megmentésért küzdő diákok