Fotók: Kalocsai Richárd/Magyar Református Szeretetszolgálat

120 diák számára szervezett digitális tanévnyitót a Magyar Református Szeretetszolgálat Ózdon, pénteken. A Válaszút Digitális Programban résztvevő tanulókat digitális eszközökkel segíti a szervezet, emellett szakmai segítséget nyújt a tanulásban, majd később a pályaválasztásban, valamint családgondozás is zajlik. 

Az EFOP-5.2.1-17-2017-00011 „Válaszút – Komplex digitális program a sikeres életpályáért” elnevezésű projekt több összetevős, komplexen foglalkozik a hátrányos helyzetből induló fiatalokkal.  A szervezet munkatársai, önkéntesei, mentorai révén segítséget nyújt a tanulásban, majd később a pályaválasztásban, mentálhigiénés és életvezetési tanácsokkal segíti a fiatalokat. Családgondozás révén komplexen az egész családdal foglalkozik. A fiataloknak mindemellett különböző csoportos tematikus foglalkozásokat is tart a Szeretetszolgálat, ahol a tudásmegosztás mellett fontos ügyekre is ráirányítják a gyerekek figyelmét. Így például központi téma – többek között – a drogprevenció és bűnmegelőzés, a pénzügyi tudatosság, vagy épp a biztonságos internetezés fontossága.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút Digitális Programja az ózdi leszakadó térség fiataljai számára nyújt segítő kezet, mégpedig kortárs segítők bevonásával, felhasználva a technika adta vívmányokat. A projektben eddig 60 gyermek vett részt, hozzájuk csatlakozott most újabb 60 diák, így 120-ra emelkedett a programban résztvevők száma. A most induló hetedikes diákokból álló hatvan fős csoport az augusztus 28-án, Ózdon megtartott digitális tanévnyitó ünnepségen vehette át a tanulás megkezdéséhez szükséges tableteket, melyeket a Szeretetszolgálat biztosít számukra. A rászoruló tanulók számára ezek az eszközök segítik majd a digitális tananyagok elsajátítását, ehhez pedig mind a 60 tanuló saját SIM-kártyát kap a programot támogató Telenortól, havi 30 gigabájt Hipernettel. A mobilszolgáltató ezzel összesen 120 diák számára biztosít internetelérést a programban, mindemellett pedig a nyár folyamán online előadásokat tartottak a programban eddig részt vett diákoknak a tudatos internethasználatról.

A pénteki digitális tanévnyitón a programban résztvevő diákoknak küldött videóüzenetében Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy cégük hosszú évek óta elkötelezett támogatója a digitális oktatásnak, a digitális oktatási módszertanok fejlesztésének és a tudatos internethasználat népszerűsítésének.

„A koronavírus okozta helyzetben egyik napról a másikra felértékelődtek a digitális oktatással kapcsolatos ismeretek és képességek, és ezzel a mobilitás és a mobilinternet szerepe is megnőtt. Mobilinternet-szolgáltatóként nagy örömünkre szolgál, hogy újabb 60 diák számára tehetjük elérhetővé a szolgáltatást, és ezzel lehetőséget adunk arra, hogy a gyerekek olyan hasznos ismeretekhez jussanak, amelyek a későbbi tanulmányaikban, a munkájukban és magánéletükben is minden bizonnyal hasznosak lesznek számukra.”

Tavasszal a koronavírus nem várt próbatétel elé állította a közoktatásban résztvevő tanárokat és diákokat egyaránt. Az országnak hirtelen át kellett állnia digitális oktatásra, mely a nehéz anyagi körülmények között nevelkedő diákok számára nagy kihívást jelentett.

„A koronavírus időszaka megmutatta, hogy a digitális oktatás nem a jövő, hanem a jelen. A programunkban résztvevő gyerekek számára nagy segítséget jelentett, hogy megfelelő eszközök, internetelérés és azok használatához szükséges ismeret is rendelkezésükre állt a tanuláshoz” – mondta el Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese. „A program izgalmas fázisához érkezett: az első csapatunk 8. osztályosként továbbtanulás, pályaválasztás előtt áll, 7. osztályosainkkal pedig az eddigi tapasztalatainkat összegezve kezdjük meg a közös munkát” – tette hozzá a vezető.

A Magyar Református Szeretetszolgálat digitális tanévnyitóján a nyitó áhítatot Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettese tartotta. Köszöntőt mondott Riz Gábor miniszteri biztos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Parlamenti és Stratégiai Államtitkárságáról, Sörös István főosztályvezető, a Belügyminisztérium – Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság – Gyermekesély Főosztályáról, Bakos Zsuzsanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, „Válaszút-projekt” szakmai vezetője, valamint Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány igazgatóhelyettese is.

A programot Papp Róbert televíziós riporter, rendezőasszisztens motivációs előadása és a Szendrőládi Roma Kurziós Kórus produkciója zárta. (közlemény)